Hirdetés
Utánpótlás

Összetartáson vett részt az U20-as válogatott



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Múlt héten rövid összetartáson vett részt az U20-as válogatott, mely július 6. és 14. között Vilniusban szerepel A-divíziós Európa-bajnokságon. A munkát több sérülés hátráltatja, így nincs könnyű helyzetben Tursics Krisztián vezetőedző.

„Toman Petra és Kastl Dóra kiválása azt jelenti, hogy nem számíthatunk két alapjátékosunkra és emiatt át kellett alakítani mindent. Az újratervezésről szólt ez a négy nap, amit tovább nehezített, hogy Baa Dominika, Holcz Rebeka és Takács Dorina is sérüléssel bajlódik jelenleg. Ők reméljük később már rendelkezésre állnak. Ebben a helyzetben a többi játékosnak előrébb kell lépnie és kihozni a maximumot a nyári szereplésből.” – fogalmazott lapunknak a szakvezető, majd hozzátette:

„Volt olyan, aki például először járt nálunk és most alkalmazkodik még a rendszerhez. A négy nap kevés ahhoz, hogy mindent meg tudjunk csinálni és elvégezzük az összes taktikai változtatást, amik szükségesek céljaink eléréséhez. Azon dolgoztunk, hogy előtérbe hozzunk olyan játékosokat, akiknek húzniuk kell a csapatot.”

Azt a csapatot, melynek alacsony szerkezettel kell felvennie a versenyt nyáron a riválisokkal.

„Sok a mezőny, előállhat olyan helyzet, hogy akár öt mezőnnyel fogunk kosárlabdázni. Ez teljesen más szisztéma, mint eddig a válogatottban vagy akár a klubcsapatokban. Jelenleg nincs belső posztú játékosunk. Bízzunk benne, hogy Strausz Edina rendelkezésre áll majd a nyáron, de ezeken az összetartásokon a tengerentúli tanulmányi kötelezettségei miatt nem tudott részt venni. Természetesen abban is bízom, hogy a hátralévő négy hónapban nem lesz több sérülés, mert az még nehezebb helyzetbe hozhat minket.” – mondta Tursics Krisztián, aki minden nehézség ellenére méltatta játékosai hozzáállását.

„Jól edzettek a lányok. Rossz szavam nem lehet, nagy intenzitással, lelkesedéssel dolgoztak. Mindenki 100%-osan beleállt a munkába. Ez lehet az erőnk, hogy a csapatkohézió, a közösség kiváló. Nagyon bízom benne, hogy ez sok mindent kompenzálni fog és fel tudjuk venni a versenyt.”

A 2023-as nyárhoz képest három héttel korában kezdődik majd idén az U20-as Európa-bajnokság. A kontinenstornát – egészen pontosan – július 6. és 14. között rendezik Vilniusban.

„A munkában nem jelent változást ez számunkra. Három héttel előrébb kerül minden, de a rendszert megtartjuk. Május utolsó napjaiban kezdünk és a tavalyi évhez hasonlóan öt és félhetes ciklussal készülünk az Európa-bajnokságra. A következő összetartás már a közvetlen felkészülés lesz az Eb-re.” – fogalmazott a vezetőedző.

Február elején a FIBA megtartotta a korosztályos Európa-bajnokságok sorsolását.

„Szerbiával, Németországgal és Izraellel játszunk a csoportkörben. Nehéz felmérni az erőviszonyokat, hiszen a két évvel ezelőtti nyárhoz képest – amikor a jelenlegi vezető korosztály az U18-as Európa-bajnokságon volt vezető korosztály – vannak, akik sérülésből felépültek vagy éppen emiatt hiányoznak. Minden csapatnak változik az ereje. Előzetesen Szerbia kiemelkedni látszik ebből a csoportból. Az határozhatja meg a pozíciónkat, hogy Németországgal és Izraellel hogyan tudjuk felvenni a versenyt és legyőzni őket. Amíg azonban nem ismerjük saját keretünket, korai további találgatásokba bocsátkozni.” – összegzett Tursics Krisztián.

A válogatott kerete a februári összetartáson: Aho Tyra (DVTK), Oláh Fruzsina (DVTK), Milkovics Réka (BEAC), Katona Boglárka (BEAC), Gyöngyösi Janka (Győr), Laczkó Sára (Pécs), Dobó Lilla (Nyíregyháza), Gelei Karola (Vasas), Kádár Orsolya (Vasas), Bajzáth Lili (BKG Szigetszentmiklós), Papp Lilla (Dávid Kornál KA), Dávid Mia (Dávid Kornél KA), Zsámár Panna (BKG Szigetszentmiklós), Halmágyi Kata (NKA Pécs)
Hiányzott az összetartásról: Strausz Edina (Winston Salem Christian School, USA)
Sérülés miatt nem bevethető: Toman Petra (DVTK), Kastl Dóra (Holderness School, USA), Holcz Rebeka (Szekszárd), Takács Dorina (BKG Szigetszentmiklós), Baa Dominika (TFSE-MTK)

Hirdetés