Összetett munka zajlik az akadémiai rendszer előszobájában – interjú Csipkó Barbarával

Sokrétű munkafolyamat jellemzi a preakadémiai rendszer működését Sopronban. Ennek hátteréről, a kiválasztás folyamatáról beszélgettünk Csipkó Barbarával a Sportakadémia preakadémiai felelősével.

Rögtön vágjunk is a közepébe. Röviden avass be minket a preakadémiai rendszerbe és a munkakörödbe. Mit csinál pontosan egy preakadémiai felelős?

A preakadémia az akadémiai rendszer előszobája. Ez a korosztály – jellemzően az U11-től az U14-ig – és ez a képzési forma az alapok precíz elsajátítására, a tehetségek kiszűrésére és hosszú távú fejlesztésére fókuszál. Lényegében itt már kiemelt képzést kapnak a játékosok, de még nem teljes értékű akadémisták.

A fő cél a technikai alapok stabil és magas szintű kialakítása. Kiemelten figyeljük a labdavezetést, a koordinációt, a dobótechnikát, a mozgáskultúrát és a játékintelligenciát. Ebben a szakaszban már több az edzés, és speciális szakemberekkel – erőnléti, kosárlabda-specifikus és mentális edzőkkel – dolgozunk.

A kiválasztás tehetségfelmérések, régiós válogatók és egyesületi javaslatok alapján történik. Én ennek az összetett feladatnak vagyok az egyik összekötője és koordinátora.

Akiket meghívtok, milyen szempontok alapján választjátok ki? Mi az, amit leginkább szem előtt tartotok?

Ez egy rendkívül összetett folyamat. Különböző méréseket végzünk abban a pár napban, amíg nálunk vannak a gyerekek. Ezek kiterjednek a teststatikára, az antropometriai mutatókra, valamint különböző kosárlabda-specifikus és mentális tesztekre is. Ezekből átfogó képet kapunk az aktuális állapotukról.

Ugyanakkor nagyon sokat számít az is, hogyan viselkednek az edzéseken. Egy teljesen idegen környezetben, ismeretlen játékosok között kell helytállniuk, és azt is figyeljük, hogyan tudnak ehhez az új helyzethez alkalmazkodni, hiszen mégiscsak nagyon fiatal sportolókról van szó.

Ezek a felmérések milyen arányban csökkentik a kiválasztási folyamatban a „szerencsefaktort”? Értem ez alatt, mennyire lehet előre látni, hogy a játékos valóban alkalmas lesz-e az akadémiai életre?

Ez nehéz kérdés. A felmérésekből kapunk egy alapképet arról, hogy az adott pillanatban hol tart a játékos fizikálisan és milyen képzettségi szinten áll. Ha vannak kiemelkedő mutatói, az egyértelmű jelzése annak, hogy érdemes őt tovább követni.

Ilyenkor egy következő alkalommal visszahívjuk, és onnantól már vannak viszonyítási alapjaink: láthatjuk, mennyit fejlődött vagy miben változott fél év alatt. A visszatérő játékosok esetében – amire most januárban is volt példa – már jóval könnyebb a helyzetünk.

Mikor kapcsol be a piros lámpa? Értem ez alatt, amikor a játékos nagyon ígéretes, de felmerül, hogy a közeg talán mégsem neki való, hiszem Sopronban elitképzés folyik. Mik azok a jelek, amik ilyenkor szemet szúrnak, és hogyan kezelitek ezt?

Számomra ez a kiválasztási rendszer egészen új, korábban nem találkoztam ilyen összetett struktúrával. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek annyi munkát és energiát tesznek ebbe, hogy kifejezetten negatív élménnyel még nem is találkoztam. Olyan nem fordult elő, hogy valaki a felméréseken kimagaslóan teljesített, de például a megnyilvánulásai alapján arra jutottunk volna, hogy mégsem ide való.

Mindenki hatalmas motivációval érkezik. Rengeteg pozitív visszajelzés, pozitív impulzus érkezik ilyenkor felénk; a gyerekek nagyon boldogok, hogy meghívást kaptak. Nyilván nagy bennük az izgalom, emiatt a hibafaktor is magasabb, de ezeket személyes beszélgetések során – akár rögtön az adott pillanatban, vagy edzés után – mindig át tudjuk beszélni. Nincsenek olyan magatartásbeli vagy bármelyin egyéb problémák, amik kizáró okot jelentettek volna az eddigi soproni munkám során.

Olvasóink a neveddel a KKP (MKOSZ Kiválasztó-Képző Program) összetartásai kapcsán is találkozhatnak. Segíti a munkádat, hogy egy jóval nagyobb merítésre is rálátsz?

Igen, a 2012-es KKP stábban dolgozom Mészáros Vivivel és Horti Dórival. A 2013-asoknál a régiós KKP tartozik hozzám, aminek köszönhetően a régiós játékosokat is több szempontból figyelhetem. Ilyenkor nem feltétlenül csak a statisztikákra gondolok, hanem arra, hogy a csapataikban a számokon túl milyen produktivitást mutatnak. Ez a szélesebb látószög egyértelműen segíti a munkámat. Ráadásul ebben a minőségben a klubokkal és edzőkkel közvetlenül tudok kommunikálni, ami kapcsolatépítés szempontjából is előny.

Sopronban az U16-os együttesnél Seres Éva munkáját is segíted. Ez azt jelenti, hogy miközben a kiválasztásban dolgozol a legkisebbekkel, már látod a következő lépcsőfokot is. Ezt be tudod építeni a munkádba?

Rengeteget számít. Korábban inkább kisebbekkel foglalkoztam, az U16-os korosztályban pár éve voltam másod-, illetve harmadedző. Most viszont pontosan láthatom, hogy az U16-ban milyen elemeket kell már stabilan tudniuk a gyerekeknek. Ez azért óriási segítség, mert ezeket az elvárásokat le tudjuk bontani az alapokra a kollégáimmal, és be tudjuk építeni akár a KKP-s programban vagy a sportakadémia beiskolázási edzéseibe.

Egyre több tapasztalatot szerzek, hogy ezt az átmenetet jól tudjam menedzselni. Természetesen még én is folyamatosan tanulom ezt a folyamatot. Rengeteget kell még tapasztalnom, de így sokkal könnyebb.

Kívülről azt gondolom, hogy a szülők előtt is óriási hitelt adhat egy szakembernek, ha úgy áll oda és tudja megfogalmazni az észrevételeit, hogy pontosan látja a következő lépcsőfokokat.

Egyetértek! Nem csak a szülőkkel, hanem nagyon jó érzés erről beszélgetni a gyerekekkel is. Edzés közben vagy után gyakran megkérdezik: „Ez jó volt? Jól csináltam?” Amikor megdicsérem őket, és elmondom nekik, hogy mi lesz a következő lépés, jó látni a pozitív, reménnyel teli tekinteteket. Nekem mindenképpen nagy segítség, hogy mindkét területen szerepet vállalhatok.

A szakmai rész után kanyarodjunk az emberi oldalra. Édesanyaként is érintett vagy. Milyen érzés látni a lányodat, Mónát ebben a közegben formálódni? Hogyan éltétek meg a klubváltást?

Nagyon boldog az anyai szívem! A lányaimnak mindig azt mondom – legyen szó kosárlabdáról vagy az életről –, hogy engem az tesz boldoggá, ha ők boldogok, és jól mennek a dolgaik. Nagyon büszke vagyok rá, hogy Móna ilyen szépen dolgozik, és halad az úton, amit célul tűzött ki magának, én pedig testközelből, itt Sopronban figyelhetem őt.

Ami a váltást illeti: Móna a fejlődése szempontjából egy kiváló lehetőséget kapott Sopronban. Ezzel nagyon szívesen élt is, így nem sokat gondolkoztunk a döntésen. Benne volt a levegőben, hogy a miskolci klub ezt nehezen fogadja majd, hiszen ott dolgoztam edzőként és technikai vezetőként. Végül a döntés megszületett, az útjaink elváltak sok év után. A másik kislányom viszont Miskolcon maradt.

A Soproni Darazsak Sportakadémia azonnal biztosított a támogatásáról: egy másodpercig sem kellett aggódnom azon, hogy a munkám megszakadna, egyből folytathattam itt a feladataimat. Bár a két helyzet teljesen más, én hiszek a sorsban; valamiért ennek így kellett történnie, és én ezt kifejezetten pozitív váltásként élem meg.

Ahogy Móna idősebb lesz és közeledik a profi karrier felé, kell változtatnod a hozzáállásodon? Dolgozol azon, hogy mennyi szakmai tanácsot adj neki, és mikor lépj vissza a „profi sportoló anyukája” szerepbe?

Igazából mindkét gyermekemnél – de főleg Mónánál, aki egy picit előrébb tart – elértünk arra a szintre, hogy szakmailag már nem szólok bele a dolgaiba. Természetesen megosztom vele a saját tapasztalataimat a játékoséveimből, elmondom, én hogyan kezeltem bizonyos szituációkat. Mivel nagyon egyformák vagyunk, sok mindent mondanom sem kell. Ha tanácsra van szüksége, nagyon szívesen segítek, de szerencsére olyan kiváló szakemberek veszik körül, hogy nincs rá utalva.

Manapság már inkább az élménybeszámolókat hallgatom meg, ezzel támogatom őt a háttérből. Együtt örülünk a sikereknek, és ha egy rosszabb mérkőzés után elégedetlen magával, olyankor is leginkább csak meghallgatom, mert tudom, hogy a környezetében megvannak azok az emberek, akik helyre teszik a gondolatait. Azt hiszem, kezdek egy teljesen tipikus, támogató szülő lenni a háttérben.

Sokáig nagyon féltem attól, mennyire akarom majd irányítani. Néha még ma is úgy érzem, hogy próbálkozom, de aztán mindig rájövök, hogy felesleges: ügyesen megoldja a feladatait, a sportakadémián pedig tényleg olyan emberek állnak mellette, akik mindenben segítik.