Öt bajnoki találkozót rendeznek a két ünnep között
:
:
A két ünnep között összesen öt bajnoki találkozót rendeznek a hazai élvonalban. Nézzük, hogy milyen párosítások várnak ránk a következő napokban.
December 28-án az NKE-FCSM Csata vendége a PINKK-Pécsi 424 lesz. A tabella második helyén álló, mindössze két vereséggel rendelkező Csatáról éppen a minap közöltünk egy részletes összeállítást. Egyértelműen esélyes lesz Tursics Krisztián együttese a nyeretlen sereghajtó ellen. A PINKK az elmúlt hétvégén a VBW CEKK Cegléddel vívott összecsapáson állt legközelebb az első sikerhez, de 19 pontos előnyt leadva kicsúszott a kezéből a találkozó. A nap másik meccsén a TFSE-MTK és a PEAC-Pécs csap össze. Mindkét csapat 6/6-os mutatóval rendelkezik. A nagyon sűrű középmezőnyben ez a párosítás egy kifejezetten nagy téttel bíró rangadónak tekinthető. Még októberben a TFSE tudott Pécsett nyerni, de éppen azon a találkozón veszítette el a PEAC Maegan Conwright-ot, aki az elmúlt hétvégén tért vissza. A TF-nél pedig a 3×3-as U23-as VB-n szereplő különítmény nem lépett pályára akkor, így nem lehet messzemenő következtetést levonni abból a találkozóból.
December 29-én a VBW CEKK Cegléd fogadja a címvédő Sopron Basket gárdáját. Az Uni Győr MÉLY-ÚT vendége pedig a ZTE NKK lesz. A Sopron a napokban egy nagyon fontos erősítést jelentett be. Candice Dupree visszatérése óriási rutint hoz a keretbe. A klasszis játékossal javulnak a variációs lehetőségek. A Ceglédnek pedig erőt adhat a kozármislenyi fordítás, amivel egy négymeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg. A Győr edzőváltás után folytatja a munkát. Merim Mehmedovic váltotta a kispadon a múlt héten szombaton menesztett Milos Pavlovicot. A ZTE NKK a válogatott szünet után sorozatban négy mérkőzést nyert és a Szekszárd ellen a vereség ellenére bőven találhatott előremutató jeleket Horváth Zsófia. A szezon elején már legyőzte a Győrt a ZTE és ezúttal is nagy csatára van kilátás.
December 30-án az ünnepi meccsek sora az Atomerőmű KSC Szekszárd és a Vasas Akadémia találkozójával zárul. Mindkét gárda fontos sikerből jön. A Vasas nagy hátrányból felállva verte a Győrt, míg a Szekszárd Zalaegerszegen nyert bajnoki rangadót. Érdekes küzdelemre van kilátás ilyen előzmények után.
Menetrend
December 28., szombat
17:00 TFSE-MTK – PEAC-Pécs
17:00 NKE-FCSM Csata – PINKK-Pécsi 424
December 29., vasárnap
18:00 VBW CEKK Cegléd – Sopron Basket
18:00 Uni Győr MÉLY-ÚT – ZTE Női Kosárlabda Klub
December 30., hétfő
18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia
