Hirdetés
Archivum

Ötödik sikerét ünnepelhette a Gyõr



:

:

Hirdetés

Az Európa Kupa csoportkörének utolsó fordulójában a Gyõr 81-55 arányban múlta felül a portugál Vagost. A 17-17-es elsõ negyed után Kublina vezetésével a magyar csapat bedarálta ellenfelét és végül magabiztos gyõzelmet aratott.

A Gyõr már a múlt héten bebiztosította továbbjutását a csoportból, így Tapodi Péter együttese nagyobb nyomás nélkül léphetett pályára, de természetesen a gyõzelemre ilyen körülmények között is törekedni kellett. Jól is indult a találkozó, Kovács triplája és Kublina 4 sikeres büntetõje után 7-0-ra ellépett a magyar csapat. A portugáloknak azonban volt válasza a kezdeti lendületre, 13-13-nál utolérték a Gyõrt és ezután az elsõ negyed végére már nem is alakult ki különbség a két alakulat között.

A második szakasz Vida két triplájának és Kublina büntetõzésének köszönhetõen egy 13-3-s futással indult, mely után 30–20-ra vezetett a vendéglátó. A mérkõzés ebben a szakaszban lényegében el is dõlt. Az ekkor kialakult a különbségen a Vagos nem tudott faragni, így a szünetre 44-30-as állás mellett vonultak a csapatok.

A harmadik negyedben állandósult a 10 pont feletti különbség, sõt inkább már a 20 pontot közelítette. A 66 – 50-rõl induló negyedik etapra nem sok izgalom maradt. A portugálok lélekben már fel is adták a küzdelmet, 5 percen át nem is találtak a gyûrûbe, így a kiütéses vereséget sem tudták elkerülni. A lefújás pillanatában 81-55 állt az eredményjelzõn. A gyõri csapatból a 18 pontos Kublina és a 17 pontos Vida emelkedett ki.
 

Eredmény
Seat Lami-Véd Gyõr–Desportiva de Vagos 81–55 (17–17, 27–13, 22–20, 15–5)

Hirdetés