Hirdetés
Archivum

Papírforma vagy csoda az Európa Kupa elõdöntõjében?



:

:

Hirdetés

Pénteken következik a második felvonás az Európa Kupa elõdöntõ párharcai alkalmával. A Bourges és a Lille is megnyugtató elõnyrõl várja a visszavágót, mindkét meccsen csoda kellene a hátrányban lévõ csapattól.

A Bourges kedden 68-55-ös gyõzelmet aratott az elsõ mérkõzésen az AGÜ otthonában. A törökök azóta önmagukat okolják, hiszen nagyon elrontották a hajrát, a negyedik negyed elején még vezettek is. Abból a szempontból érdekes találkozó volt, hogy a Bourges önmagához képest sok labdát adott el (a statisztikába 21 került, de az élõ stream alapján ez érzetre még többnek tûnt), viszont ezt ellensúlyozta a 38-28-ra megnyert lepattanócsata, az 50% feletti mezõnymutató és a nyolccal több gólpasszuk. Ráadásul ahhoz, hogy a végjátékban így el tudjon lépni a francia bajnok, nagyon kellett Celine Dumercék mesteri védekezése, ami megfojtotta az AGÜ támadójátékát.

Sokan felkaphatják a fejüket, hogy 13 pontos különbség esetén egy olyan erõs kerettel rendelkezõ csapatot, mint az AGÜ-t, nem kellene leírni. Ez teljesen jogos, de érdemes figyelembe venni, hogy a Bourges az idei szezonban nemzetközi meccsen mindössze kétszer kapott 60 pont felett hazai pályán. Az a két csapat, amelyiknek sikerült valamennyire feltörnie a védelmüket, az Euroliga címvédõje az USK Praha és a Jekatyerinburg volt. Az AGÜ ráadásul idén mindössze egy meccset nyert idegenben, még októberben Prágában. A két csapat õszi franciaországi összecsapásán a Bourges 63-57-re verte az AGÜ-t. Nagy esélyes tehát a francia bajnok és az elsõ meccs alapján jobban meg is érdemelné a döntõt, hiszen a remek védekezésen túl nem ejtettünk még szót Danielle Page 17 és Jo Leedham 15 pontjáról. Az AGÜ gárdájának az lehet az egyetlen esélye, ha Chelsea Gray és Zoi Dimitrakou mellé a többi klasszisuk is felnõ támadásban. A FIBA beharangozója is kiemelte, hogy Lara Sanders, Mirna Mazic és Janel McCarville a keddi meccsen összesen 23 mezõnykísérletet hozott össze és ebbõl 6 lett sikeres.

A Lille 26 pontos elõnnyel utazik a Landes otthonában. Tanulságos volt az elsõ felvonás, hiszen a Landes-rõl élõben vannak friss élményeink. A DVTK elleni párharchoz képest az igazán nagy különbséget az jelentette, hogy 50-27-re elveszítették a lepattanócsatát. Emellett kiütközött az is, amit többször kiemeltünk a negyeddöntõ elõtt és alatt, hogy nincs sok variációs lehetõsége a Landes gárdájának sem. A kispadról a Lille 39, a Landes 15 pontot szerzett. Ebben a párosításban extrém mérkõzésszituációnak kellene kialakulnia, hogy a hátrányban lévõ gárda nyílttá tudja tenni a továbbjutó kilétét. Arra mindenképpen figyelnie kell a Lille-nek, hogy védekezésben megmaradjon az elsõ meccset jellemzõ stabilitásuk. A DVTK ellen is láttuk, hogy a Landes minden apró figyelmetlenséget, elváltást ki tud használni és a keretükben benne van egy kiemelkedõ dobóforma. A Lille ugyanakkor egy rendkívül tapasztalt csapat, melynek ezen a szinten meg kell tudnia õriznie ekkora elõnyt.

Hirdetés