Hirdetés
Magyarország

Pasaréten nem ismerik a lehetetlent



:

:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A Vasas Akadémia női kosárlabdacsapata idén is a hatodik helyen végzett az NBI/A-csoportjában. A bajnokság legfiatalabb együtteseként, idegenlégiós nélkül, ez az eredmény még nagyobb bravúr volt, mint tavaly. Pasaréten láthatóan beérett a következetes munka gyümölcse, amelyet Krivacevic Dragoljub szakmai vezető értékelt a Vasas SC honlapjának.

Hirdetés

Ahogy tavaly, úgy most is fantasztikus sikerként könyvelik el a hatodik helyezést a Vasas SC szakosztályának vezetői, jóllehet a körülmények korántsem voltak azonosak. Fontos különbség, hogy az amúgy továbbra is a legfiatalabb kerettel felálló csapat külföldi játékos nélkül játszotta végig az idényt. Egy olyan bajnokságban, amelyben az ellenfelek többnyire nem is egy, sokkal inkább két-három, néhány esetben négy idegenlégióssal megerősítve lépnek hétről hétre pályára.

A budapesti akadémia célja azonban sokban különbözik a vetélytársak elképzeléseitől. Pasaréten, az előző évekhez hasonlóan, most is a fiatalok fejlesztése a legfontosabb feladat, az eredmény emögött csak másodlagos lehet. Bár a tudatos és határozott nevelő-képző munkából fakadóan, annak egyfajta természetes következményeként most is megvalósult az előkelő helyezésben.

“A fiatalok esetében különösen izgalmas, hogy előre sohasem határozható meg a fejlődésüket jellemző dinamika – beszélt a Vasas Akadémia női szakosztályánál folyó képzésről Krivacevic Dragoljub szakmai vezető. – Így történhetett meg, hogy a minőségi munka és a játékosok egyéni fejlődése olyan eredményt hozott, amelyet nem terveztünk erre az évre. Külföldi nélkül senki sem gondolta volna, hogy meg tudjuk ismételni a tavalyi bravúros hatodik helyezésünket. A hazai női élvonal a kontinens egyik legerősebb bajnoksága, ezért mi is gondolkoztunk azon, hogy a tavalyi bajnokság második legjobb pontátlagát produkáló, Európa-kupás csapathoz távozó Brianna Fraser helyére külföldi játékost igazolunk az ötös posztra. Ám ezt csak abban az esetben tartottuk szakmailag indokolt döntésnek, amennyiben olyan kosárlabdázót találunk, aki már most sokkal magasabb színvonalon játszik a mi fiatal centereinknél. A megméretésre éhes tehetségeinktől ugyanis bűn lenne elvenni az értékes perceket, pusztán azért, hogy egy vagy két hellyel előbbre végezzünk. Sokkal hasznosabb, s erre az idei bajnokság a legjobb bizonyíték, ha a fiataljaink megkapják a fejlődésükhöz szükséges játékidőt. Még akkor is, ha egy-egy nehezebb szituációban hibáznak. A következő évben ugyanis éppen az így szerzett tapasztalatok által válhatnak ütőképesebbé.”

Fotó: Balogh Dávid / Vasas Akadémia

A szakember szerint egy játékos felépítése, majd az ennek sikerességéből fakadó számszerű eredmény produkálása az élsport egyik legnehezebb, mégis legcsodálatosabb része. A kosárlabdázók esetében ez egy évtizedes munka gyümölcse, amely a legkisebb kenguruktól kezdve a serdülőkön át egészen a juniorokig tart. Utóbbiaknak a Vasas Akadémia rendszerében már olyan szintre kell eljutniuk, hogy a tapasztalt, profi játékosokkal szemben is fel tudják venni a versenyt. A befektetett munkának ezek a fiatalok a legszebb bizonyítékai Pasaréten. A végső siker éppen ezért valamennyi edzőt dicséri, a legfiatalabb korosztállyal foglalkozótól egészen a felnőtteket irányító Milos Pavlovic-ig. Utóbbi összeszokott stábjával nap mint nap kemény és minőségi munkát végez a játékosokkal, amely az elmúlt két évben számszerű eredményben is megnyilvánult.

“A kosárlabdázásban nincsenek nagy titkok, csakis az elhivatottság, a fiatal játékosokkal való törődés és a tervszerű, tudatos fejlesztés hozhatja meg a gyümölcsét – véli Krivacevic Dragoljub. – Ennek keretében különösen nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni edzésekre, amelyeken arra törekszünk, hogy minden egyes játékosnál, a legapróbb technikai hibát is kijavítsuk. Mindezt végtelen elhivatottsággal és odaadással, ugyanis ezek a tulajdonságok a legfontosabbak egy fiatal játékos fejlesztése során. A végerdmény természetesen számos más nem lebecsülendő feltételtől is függ, de abban biztos vagyok, hogy a helyes technika és a játéklehetőség a legfontosabb ezen a színes palettán. A mostani sikert elérő csapat tagjain túl, a ma már az élvonal más együtteseiben szereplő nem kevesebb mint tizenöt Vasas-nevelés helytállása is ennek köszönhető.” – A névsor pedig magáért beszél, hiszen a történelmi sikert elérő Sopron Basketben játszó Határ Bernadetten, Varga Alízon és Sitku Zsuzsán kívül, Aho Nina, Bernáth Réka, Tóth Franka (DVTK), Tóth Tímea, Dúl Panka (TF-MTK), Koch Dóra, Mérész Beatrix, Boros Berta (BEAC), Dombai Réka (Győr), Mudra Viola (BKG), Szabó Flóra (Cegléd) és Hegedűs Janka (Csata) is Pasaréten nevelkedett.

Fotó: Balogh Dávid / Vasas Akadémia

A Vasas Akadémia női élvonalbeli együttese eddig nem kívánt az Európa-kupában szerepelni, jóllehet kiharcolta a részvétel lehetőségét. A szakvezetés ugyanis úgy gondolta, hogy a fiatal játékosok fejlődése érdekében fontos a tervszerű munka és a nyugalom megőrzése, az utazások feleslegesen borítanák fel a kényes egyensúlyt. Krivacevic Dragoljub szerint azonban az akadémisták mostanra felnőttek a feladathoz, s eljött az ideje, hogy ezen a lehetőségen is elgondolkozzanak. Az európai vetélytársak új, fejlesztő hatású impulzust hozhatnak a fiatalok életébe.

“Az európai kupaszerepelésnek két év múlva lesz valóban aktualitása, hiszen bármilyen nagy eredményt is tett le az együttes az asztalra, a nemzetközi részvételnek, azért tárgyi feltételei is vannak. Nekünk pedig nincs olyan csarnokunk, amelyben a kontinens legjobbjait fogadhatnánk. Ez igen nagy probléma, amelyet sem az Akadémia, sem a Vasas SC nem tud önállóan megoldani. De mi bízunk abban, hogy az eddigi eredményeink, valamint a nálunk folyó szakmai munka minősége, a döntéshozók számára is meggyőző érvként szolgál majd annak érdekében, hogy a Vasas Akadémia méltó sportcentrumot kaphasson. A jövőben is a saját nevelésű játékosainkra alapozva szeretnénk ütőképes csapatot kiállítani, amely felveszi majd a harcot a legerősebb európai klubokkal szemben. S bár ez ma még álomnak tűnhet, a jelenlegi eredményeink elérésében sem hittek korábban túl sokan. Mi mégis megmutattuk, számunkra nincs lehetetlen, munkával és alázattal, a Vasas család minden célját el tudja érni!”

Forrás: vasassc.hu

Fotó: Balogh Dávid / Vasas Akadémia

Hirdetés