Hirdetés
Magyarország

Pécsi búcsú és hasznos válogatott program után Wentzel Nóra



:

:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés

Pénteken lezárult a magyar válogatott felkészülésének első fele. Wentzel Nórával beszélgettünk az elmúlt hetek munkájáról és a klubkosárlabdáról is, miután új fejezet kezdődik az életében, hét év után elhagyja Pécset.

Az első keretszűkítést is végrehajtotta pénteken a felnőtt válogatott stábja. Wentzel Nóra mellett Dúl Pankától és Tóth Frankától köszöntek el.

Én május elején kezdtem a munkát a válogatottal, amikor még nem voltunk teljes kerettel. Nagyon jól éreztem magam, keményen és sokat edzettünk. Továbbra is kiváló a közösség, a kerettagok már régóta ismerik egymást és ez látszódik a napi munkán. Élveztem minden percét. Két mérkőzésen is pályára léphettem. Megpróbáltam kihasználni az edzőtábort, hogy fejlődjek, minél több tapasztalatot szerezzek és ez a három hét erre tökéletes volt.

– mondta lapunknak Wentzel Nóra, aki a szlovénok elleni második találkozón és a portugálokkal vívott első összecsapáson szerepelt a felnőtt válogatott színeiben.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Bár a felnőtt válogatottnál most lezárult számára a munka, de nyáron még nagy feladatok várnak Wentzel Nórára, aki az Universiade válogatott egyik alapembere lehet. Ott a felkészülés június 26-án kezdődik.

Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Az biztos, hogy teljesen más élmények érnek majd, amit szerintem nem szabad kihagyni. Világot látok és közben edzésben is maradok. Nagy lehetőségnek érzem, amire most szükségem is van.

– fogalmazott, majd hozzátette:

„Előtte egy kis pihenő következik, hogy feltöltődjek egy ilyen hosszú szezon után. Nem lehet azonban sokat leállni, folytatni kell a munkát, mert fontosnak tartom, hogy az Universiade válogatotthoz ne leengedve, hanem megfelelő formában érkezzek.”

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Wentzel Nóra életében új fejezet kezdődik, hét év után hagyja el Pécset, ahol élvonalbeli játékossá vált.

„Minden emberben benne van, hogy egy idő után azt érzi: lépnie kell. Hét év azért hét év.” – hangsúlyozta lapunknak a 22 éves játékos. „Csak egy egyszerű példával élve, bármilyen munkahelyeken el tud jönni az a pont, amikor már nem olyan a közös munka, amikor már nehéz megújulni. Nálam most jött el ez a pillanat. Közvetlenül az utolsó mérkőzést követő napokban elmondtam a klubnak, hogy nem ott szeretném folytatni és a következő csapat építésénél már így számoljanak.”

Wentzel Nóra hét évet töltött Pécsett, ráadásul az ember életében egy kulcsidőszaknak tekinthető hét évet, amikor középiskolásból diplomás fiatal felnőtt lesz.

„Nagyon hálás vagyok ezekért az évekért, csodálatos időszak az életemben! Akadémista voltam kezdetben, aztán a PEAC-ban mutatkozhattam be az élvonalban. Extra körülmények között dolgozhattam az akadémián. Minden lehetőség adott volt és adott a mostaniak előtt is, hogy a legtöbbet hozza ki magából az ember és jó játékos váljon belőle.” – húzta alá Wentzel Nóra, majd hozzátette:

Hét év nagyon sok egy ember életében, főleg, ha 15-től 22 éves korig tart az a hét év. Olyan időszak, ami lényeges és alapjaiban meghatároz sok mindent. Ott nőttem fel, a második otthonom, sőt majdnem az első otthonomnak mondhatom. Pécsett jártam ki az iskolát, ott fejeztem be az egyetemet, tavaly diplomáztam. Sokat köszönhetek mindenkinek a klubnál, az akadémián. Nagyon sokan nagyon sokat segítettek, hogy azzá az emberré váljak, aki most vagyok. Nehéz leírni szavakban, rengeteget jelent.

Fotó: Rébay Viktor / NKA Universitas PEAC

Tekintsünk vissza ez elmúlt évadra és nézzük a számokat. A bajnoki alapszakaszban 26.4 perc alatt 10.5 pontot, 3.1 lepattanót és 2.1 gólpasszt átlagolt a Magyar Kupa ezüstérmes, bajnoki 5. helyezett NKA Universitas PEAC színeiben Wentzel Nóra. A rájátszásban 24.2 perc alatt 9.5 pontot, 2.5 lepattanót és 1.8 gólpasszt, míg a tíz Európa Kupa találkozón 29.5 perc alatt 11.8 pontot, 3.1 lepattanót és 1.9 gólpasszt. Több alkalommal is csapata legeredményesebbjének bizonyult.

„Valóban volt pár olyan meccs, ami sokkal jobban sikerült.” – idézte fel a szezont Wentzel Nóra. „Összességében elégedett is vagyok, meg nem is. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ez a kettősség van bennem jelenleg. A hullámzás idén is benne volt a játékomban. Próbáltam ezeket kizárni és a maximumot nyújtani, de a jövőben kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szükség. Úgy érzem eközben, hogy érettebb lett a játékom és sokkal taktikusabban látom a kosárlabdát. Ebben sokat fejlődtem az utóbbi időszakban.”

Wentzel Nóra elmondta lapunknak, hogy már megvan az új csapata, a hivatalos bejelentéssel azonban még türelmet kért.

Hirdetés