Hirdetés
Magyarország

Pécsre látogat az UNI-Győr – MÉLY-ÚT



:

:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés

Hétfőn 18 órától az NKA Universitas PEAC vendége lesz az UNI-Győr – MÉLY-ÚT. A két csapat a Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőjében találkozott legutóbb. Akkor drámai végjátékot követően 62-60-as pécsi siker született. Iványi Dalmát, a győriek vezetőedzőjét kérdeztük a kupa tapasztalatairól és a pécsi mérkőzésre történő felkészülésről.

Február 28., hétfő
18:00 NKA Universitas PEAC – UNI Győr MÉLY-ÚT
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Nagy Viktor, Goda László (Fekete László)

A Győr sorozatban negyedik évben veszítette el a Magyar Kupa negyeddöntőjét.

“Én azt érzem, hogy főleg azokban a játékosokban, akik szerepeltek egy, kettő vagy akár három elveszített negyeddöntőben, tudat alatt ott van ez a rossz széria. Ez egy picit görcsössé teszi őket.” – hangsúlyozta Iványi Dalma. “Megint az a benyomásom alakult ki, hogy felkészültünk, akartunk, de a mérkőzésen nem voltunk olyan élesek, ahogy az kellett volna, hogy legyen. Sok apró dologban hibáztunk és engedtük az ellenfélnek, hogy irányítson. Mi pedig alapvetően futottunk az eredmény után. Ebben látom a vereségünk kulcsát. Egy kicsit ismétlem önmagam, mert erről beszélünk az egész szezonban, ha nem vagyunk ott 100%-osan fejben, ha nem figyelünk oda az apró dolgokra, azok megbosszulják magukat. Én azt érzem, hogy ez megtörtént a kupa negyeddöntőjében.”

A vártnál hosszabb szünet jött a Győr számára a korai kieséssel. Arról is kérdeztük a vezetőedzőt, hogy miként alakult az elmúlt 10 nap.

“Alkalmazkodva a szituációhoz, kicsit átalakítottuk az edzésprogramunkat. A héten tudtuk jól ötvözni a pihenőt és az edzésmunkát. Igazából vissza kellett mennünk és még keményebben, precízebben dolgozni, végrehajtani a feladatokat. A héten tehát azon volt a hangsúly, hogy támadásban és védekezésben egyénileg is kijavítsuk a hibákat, illetve a precizitásra összpontosítottunk. Nagyon nagy dolgokat itt már nem lehet sem változtatni, sem kitalálni. Azt érzem, hogy abban kell előre lépni, következetesnek lenni, hogy az apró dolgokra is jobban odafigyeljünk. A tudatosságot igyekszünk edzésen erősíteni, hogy mikor mit szeretnénk játszani és mit miért csinálunk, hogy az még inkább belemenjen a fejekbe a játékosoknál. Akkor ugrásszerű fejlődés fog jönni szerintem, ha megértik, tudják és automatikus megoldások jönnek. Oda szeretnénk eljutni.” – mondta Iványi Dalma.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

A Győrt az a kettőség jellemzi, miközben a kupasorozatokban, akár hazai, akár nemzetközi porondon elmaradt a várakozásoktól a csapat szereplése, a bajnokságban a tabella harmadik helyén kisebb lépéselőnyben áll a riválisokkal szemben.

“Igen, arra is fektettük a hangsúlyt, hogy amiért megdolgoztunk és amilyen mélységből visszajöttünk, azt mindenképpen becsülni, értékelni és foggal-körömmel védeni kell. Például ezen a mostani előttünk álló mérkőzésen is, amin nagyon sok múlik. Ha megnyerjük, akkor tovább biztosítjuk ezt az előkelő pozíciónkat. Nagyon fontos lesz: olyan mentalitással lépjünk pályára, hogy az utolsókig küzdve, vért verejtékezve, de mindenféleképpen győzedelmeskedünk kell, mert keményen megdolgoztunk azért, hogy ide jussunk. Próbáljuk a lányoknak is azt mondani, hogy egy-egy apró dolgon kell változtatni, pontosabbnak lenni és akkor meg tudjuk verni a PEAC-ot. Hiszek abban, hogy jó csapatunk van, jó egyéni játékosokkal, csak meg kell találni a kellő pontosságot, ötvözni az egyéni felelősséget, illetve a csapatjátékot. Ha ez sikerül, a bajnokságban szépen tudunk tovább menni.”

Adódik a kérdés, hogy lehet-e különbséget tenni a kupa negyeddöntője és a hétfői bajnoki rangadó között.

“Én nem tudom, hogy ez szerencsés-e.” – mondta Iványi Dalma. “Én mindig azt próbálom átadni a lányoknak, hogy a következő mérkőzés a legfontosabb. Arra kell 100%-osan koncentrálni, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél. Ilyen szempontból nem tennék különbséget. Kicsit furcsa, mert a szezon folyamán eddig még nem alakult ki, hogy kétszer egymás után ugyanazzal az ellenféllel játszunk. Ez már egy kicsit a play-off-ra hasonlít. Az lesz a fontos számunkra és a súlyát abban érezzük át, hogy a bajnokság szempontjából kulcs mérkőzés következik. Teljesen mindegy, hogy ugyanaz az ellenfél, aki másfél hete volt. 100%-os koncentrációval, kellő agresszivitással és elszánt mentalitással kell belemenni, végig így kell játszanunk csapatként.”

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

A 62-60-ra elveszített miskolci mérkőzésen a Győr a 15 triplakísérletéből 2-t értékesített és mindössze 34-33-ra nyerte a lepattanócsatát.

“Pont azt mondtam a kollégáknak és a lányoknak is, ha valaki ránéz a statisztikára és azt látja, hogy a Győr 62 pontot kapott, akkor azt mondja, hogy milyen jól védekeztek, mert ennél többet szoktak kapni. Ettől függetlenül olyan orbitális hibákat vétettünk, amiből könnyű kosarakat kaptunk. Ez ilyen alacsony pontszámnál öngyilkosság és vereséghez vezethet. Azokra hívnám fel a figyelmet, hogy alap dolgokban nem szabad hibázni, precízebbnek kell lenni. A lepattanókra is igaz ez, sokkal agresszívabban ki kell zárnunk és meg kell szerezni főleg a védő palánk alatt minden labdát. Támadásban nem is annyira a hárompontosokra helyezném a hangsúlyt, hanem a jobb kiválasztásra, a tudatosságra. Precízebb, tudatosabb játékra és egy kicsit nagyobb ritmusra van szükség. Nekünk ahhoz, hogy működjön a játékunk, sok pontot tudjunk dobni, nagy támadás számok kellenek. Úgy érzem, hogy a negyeddöntő mérkőzésen a PEAC-nak sikerült minket lelassítani és csak helyenként éltünk azzal a fegyverünkkel, hogy gyors, könnyű kosarakat szerezzünk, a tranzíciós játékból eredményesek legyünk. Jobban ki kell használnunk és ráerőltetni az akaratunkat az ellenfélre.” – összegzett Iványi Dalma.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés