:
:
Miközben Atomerõmû KSC Szekszárd és a Villeneuve-d’Ascq csatája még csak szerdán este rajtolt, csütörtökön és pénteken az Euroliga selejtezõ-sorozat másik három párharca már le is zárul. Nézzük, hogy mi történt eddig és mi várható.

Az orosz Nagyezsda Orenburg és a török Cukorova párharca vezette fel hétfõn a selejtezõket. Ezen az oroszok idegenben 60-58-as gyõzelmet arattak. Az Orenburg végig vezetett, 16 pont volt a legnagyobb elõnyük. A végjátékban azonban felzárkózott a Cukorova és ezzel nyílt maradt a továbbjutó kiléte. Tekintve, hogy magas posztokon óriási fölényben játszott az Orenburg és a törökök támadójátéka beszûkült Alina Iagupova egyéni villanásaira, az Orenburg bizakodva várhatja a visszavágót.
Kedden elõbb a Wisla Krakow athéni vendégjátékára került sor. Kosárlabdában némileg idegen, de kuparendszerû párharc elsõ felvonása alkalmával megengedett 63-63-as döntetlent játszottak a lengyelek a görög bajnok Olympiacos otthonában. Nagy lehetõséget szalasztott el a Wisla, hiszen akadt egy kiemelkedõ 6-8 perces periódusuk és ekkor – a harmadik negyedben – idegenben 16 pontos elõnyt építettek fel. Ezzel azonban nem jól gazdálkodtak.
A két keret között minõségi különbség van. A három spanyol és a két amerikai klasszissal az idei krakkói csapat bombaerõsnek tûnik. Összességében így meglepetés lenne, ha hazai pályán nem vívnák ki a továbbjutást. Bár ehhez maximális koncentrációra lesz szükségük és nem férhet bele egy olyan hullámvölgy, mint Görögországban. Az Olympiacos játékosainak küzdõszellemét ki kell emelni, ráadásul a visszavágón nem lesz veszíteni valójuk.
Szintén kedden rendezték a Reyer Venezeia és a TTT Riga párharcának elsõ meccsét. A lett bajnok Riga hazai pályán 67-56-os gyõzelmet aratott. Talán a selejtezõk legnagyobb meglepetése volt ez a mérkõzés. Nem feltétlenül a számszerû eredmény, hanem a mutatott játék miatt. A velenceiek pontatlan megoldásokat választva, helyenként szétesõ csapat benyomását keltették. A lényegesen egységesebb rigai alakulat a harmadik negyedben megszerzett elõnyét jól menedzselte.
A velencei visszavágó kifejezetten érdekesnek ígérkezik. Biztosak lehetünk benne, hogy az olaszok hazai pályán lényegesen élesebbek lesznek. Emlékezhetünk rá, hogy tavasszal az Európa Kupa elõdöntõjében a Hatay ellen 20 pontos hátrányt dolgoztak le. Amennyiben azonban a rigai kulcsjátékosok fizikálisan bírják a terhelést és meg tudják ismételni keddi teljesítményüket, nem esélytelenek. Az összeszokottság mindenképpen az oldalukon áll.
Szerdán került sor a magyar szurkolók által legjobban várt selejtezõ párharc elsõ felvonására. Ezen az Atomerõmû KSC Szekszárd 71-68-ra verte a Villeneuve-d’Ascq csapatát. Hullámzó meccs volt, ahol az elsõ negyed végén a franciák vezettek 13 ponttal, a negyedik negyedben pedig a Szekszárd járt elõrébb 17 egységgel. Végül azonban a párharc elsõ meccse nem hozott döntést. Teljesen nyílt visszavágóra van kilátás.
Eredmények
Euroliga selejtezõ 2018/2019 – 1. mérkõzések
Cukurova Basketbol – Nagyezsda Orenburg 58-60 (13-26, 12-11, 14-15, 19-8)
Olympiacos – Wisla Can-Pack 63-63 (17-19, 12-13, 12-19, 22-12)
TTT Riga – Reyer Venezia 67-56 (9-15, 26-14, 21-14, 11-13)
Atomerõmû KSC Szekszárd – Villeneuve-d’Ascq 71-68 (10-23, 24-5, 18-11, 19-29)
2. mérkõzések
Október 11., csütörtök
16:00 Nagyezsda Orenburg – Cukurova Basketbol
Október 12., péntek
18:30 TS Wisla Krakow – Olympiacos SFP
19:30 Umana Reyer Venezia – TTT Riga
Október 17., szerda
20:00 Villeneuve-d’Ascq – Atomerõmû KSC Szekszárd
