Hirdetés
Utánpótlás

Pénteken délután EYOF-elődöntő Franciaország ellen



:

:

Fotó: Igor Kupčo

Hirdetés

Pénteken 16 óra 30 perctől Franciaországgal vív elődöntőt a 2022-es EYOF-on a magyar válogatott.

Szerdán zárult az EYOF csoportköre. Válogatottunk két győzelemmel és egy vereséggel végzett a B-csoport második helyén és így az A-csoport győztese, a mindhárom találkozóját megnyerő Franciaország lesz a rivális. Múltidézéssel kezdtük a spanyolok elleni találkozó felvezetését és ezt az elődöntőt sem lehet mással indítani. Három évvel ezelőtt Bakuban a magyar válogatott Franciaországgal vívott finálét. Akkor francia siker született, de egy nagyon emlékezetes és szép menetelést zárt le az a találkozó.

Hasonlóan emlékezetes csoportkört láttunk itt Besztercebányán is. Nehezen lehetett meghatározni az erőviszonyokat a torna előtt. Két év nemzetközi versenyzés kimaradt, ráadásul egy EYOF kapcsán mindig nehéz felmérni, hogy mely nemzet szavaz bizalmat egy rutinosabb felállásnak és hol döntenek fiatalok mellett. Hazánk idén egy fiatalabb csapattal képviselteti magát, de a lányok nagyon szépen helytállnak. A mezőnyből az első három játéknap alapján Spanyolország kiemelkedni látszik. Nagy kérdés, hogy mennyit cserélnek az Európa-bajnokságig, de ez a csapat akár ebben felállásban is a portugáliai kontinenstornán augusztus végén favorit lehetne.

A csoportkör szerdán a kora délutáni órákban zárult a négy érintett gárda számára és most pénteken 16 óra 30 perctől jönnek az elődöntők. Közel 48 órája volt mindegyik elődöntős együttesnek a regenerálódásra, ami nagyon fontos, hiszen ilyen nemzetközi megmérettetést kevés játékos tapasztalt a mezőnyben.

A magyar válogatott a csoportmeccsek alkalmával Szlovákia és Szlovénia ellen is nyerte a lepattanócsatát. Jól alakultak az eladott labdák, szerzett labdák és a gólpasszok arányai is. A spanyolok elleni találkozón pedig 11 és 20 perc között osztotta el a perceket a szakmai stáb. Itt fiatalokról beszélünk és a tapasztalatszerzés a legfontosabb. Mindenki testközelből megérezhette, hogy az egy évvel idősebb közvetlen elit milyen szinten jár.

Hogy Franciaország milyen szinten jár, az nagy kérdés. Németországot 74-38-ra és Finnországot 91-22-re kiütötték. Utána viszont a csoportkör zárásaként már érezhetően fáradtabban Belgiummal  megszenvedtek. Ehhez azonban kellett a belgák védőmunkája is. A francia csapat rendkívül jó szerkezetű fizikális gárda és a kosárlabdájukra jellemző stílust már ebben a korban is hozzák. Mérkőzéseiken uralják a festéket. Extrán védekeznek, átlagban 24.6 szerzett labdájuk volt a csoportkörben. Árulkodó adat, hogy az ellenfeleink eladott labdái után átlagban 33 pontot szereztek a csoportmeccsek alatt.

Franciaország tavaly megnyerte a FIBA-challenger tornáját U16-ban és idén U17-ben világbajnoki bronzérmesek voltak. Mindkét keretben ugyanaz a két 2006-os játékos szerepelt. Ők nincsenek itt. Ettől függetlenül a besztercebányai keretüket hét 2006-os és öt 2007-es születésű fiatal alkotja. A legeredményesebb játékosaik a 2-3-as poszton bevethető Sarah-Yvanna Keboum és a négyes poszton szereplő Inès Pitarch-Granel. A csapatkapitányuk az irányító Stella Colas pedig ennek a gárdának a motorja. Nem nagyon lehet azonban kiemelni egy-egy játékost az együttesből. Mély keretük van, bárki előrébb léphet vezérré.

Óriási erőpróba előtt áll a magyar válogatott, de önmagában már az óriási dolog, hogy egy elődöntőről írhatunk és arra készülhetünk. Nagyot küzdöttek a lányok, szép teljesítménnyel megteremtették a lehetőségét annak, hogy a meghatározó nemzetekkel küzdjenek a dobogós helyekért az EYOF-on.

Hirdetés