Hirdetés
3x3

Pénteken és szombaton Litvániában FIBA 3×3 Women’s Series versenyen szerepel az U23-as válogatott



:

:

Hirdetés

Pénteken és szombaton Litvániában Klaipeda ad otthont a FIBA 3×3 Women’s Series következő állomásának. A tornán az U23-as válogatottunk is ott lesz a mezőnyben.

Alig két napja ért véget a 3×3 történetének első olimpiai versenye, de nincs megállás. Péntektől már folytatódik a FIBA 3×3 Women’s Series. Ráadásul egy új helyszínen, a litvániai Klaipedában a sok nagy csatát megélt Hoptrans 3×3-as “arénában”. Litvánia az idei nyár egyik kellemes meglepetése női 3×3-ban. Az 5:5 szakágban is magas szinten teljesítő Kamile Nacickaite vezetésével kijutottak az Európa-bajnokságra. A klaipeda-i torna felvezetéseként pedig a szövetségük főtitkára azt mondta: a rendezéssel a céljuk, hogy elősegítsék az olimpiai szereplést. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy hosszan terveznek.

A litvániai FIBA 3×3 Women’s Series versenyre nyolc csapat nevezett. Az A-csoportot Lengyelország, USA, Németország és a házigazda Litvánia alkotja. A “B” jelű négyesben szerepelnek a mieink Spanyolország, Izrael és Ausztria társaságában. Pénteken a késő estébe nyúló program alkalmával rendezik a csoportmeccseket. A csoportok első helyezettjei automatikusan az elődöntőbe kerülnek. A másodikak és a harmadik játszanak keresztbe a négy közé jutásért. A torna végjátékát szombat délután bonyolítják le.

A magyar válogatott Jáhni Zsófia, Révész Boróka, Tenyér Zsófia és Tóth Orsolya összeállításban szerepel. Ez azt jelenti, hogy a 2017-es U18-es Európa-bajnok négyes lép majd pályára ezen az erőfelmérőn. A csapat hétfőn kezdte meg a felkészülést a jövő heti szolnoki Nemzetek Ligáján szereplő játékosokkal együtt.

Az első rivális 16 óra 45 perctől Izrael lesz. Az izraelik kvalifikálták magukat a szeptemberi párizsi Európa-bajnokságra. A selejtezőt hazai pályán sikerrel megvívó gárdából hárman is itt lesznek. A második ellenfél 18 óra 40 perctől Spanyolország. A keretükből Sandra Ygueravide képviseli a tradicionális négyesüket. Érdekes lesz majd figyelni a korábbi ceglédi Mariona Ortiz debütálását. A spanyolok az első állomást májusban megnyerték, a másodikon döntőt játszottak. A harmadik versenytől azonban visszalépni kényszerültek pozitív teszteredmény miatt. Zárásul 20 óra 10 perctől Ausztria következik. Azt a négyesüket láthatjuk, amelyik az olimpiai selejtezőn is remekül helyt tudott állni. Lelkesen versenyeznek az osztrákok, az Eb-re nem jutottak ki, de a selejtezők után indultak a poitiers-i WS versenyen is. Ez a rutin idővel eredményeket hozhat nekik.

A másik ágon láthatunk egy amerikai válogatottat. Természetesen nem az olimpiai bajnok négyest. Ennek a gárdának Cierra Burdick és Linnae Harper a legnagyobb nevei. Érdekes lesz figyelni, hogy miként döntenek az amerikaiak a folytatással kapcsolatban. Náluk akkora a merítés, hogy akár az Európában életvitelszerűen tartózkodó kosárlabdázóikból is ki tudnának állítani egy csapatot, amelyik a FIBA 3×3 Women’s Series kontinensen zajló versenyeim gyűjtögeti a pontokat. Sokat lendítene a sorozaton, ha legalább ilyen formában USA is csinálná. A most pályára lépők egyébként a Seattle Stormot is tulajdonló csoport a Force 10 Hoops kötelékében versenyző játékosok.

A litvánok az Eb-re készülve a végső győzelem reményében lépnek pályára. Az Eb-selejtezőt sikerrel megvívó csapatukon egyet változtattak. A németek az olimpiai selejtezős csapatukból két játékost megtartva egy rutinos 3×3-as gárdát hoztak. Velük mindig számolni kell. A lengyelek pedig a most véget ért olimpiai ciklus fiaskója után nagyon tudatosan ráfeküdtek a versenyzésre. U23-ban taroltak a Nemzetek Ligája nyitányán. A FIBA 3×3 Women’s Series első két versenyén is megszorongatták a legjobbakat.

A csoportok beosztása:

A-csoport: Lengyelország, USA, Németország, Litvánia
B-csoport: Spanyolország, Magyarország Izrael, Ausztria

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Július 30., péntek

16:45 Magyarország – Izrael
18:40 Spanyolország – Magyarország
20:10 Magyarország – Ausztria

Hirdetés