Hirdetés
Magyarország

Pénteken és szombaton Szaniszló Sándor emléktorna Miskolcon



:

:

Hirdetés

Pénteken és szombaton immáron harmadik alkalommal rendezi meg Miskolcon a B-A-Z Megyei Kosárlabda Szövetség a korábbi miskolci létesítményigazgató, megyei sportvezető, MKOSZ ellenőr és a megyei kosárlabda élet meghatározó alakja, Szaniszló Sándor emlékére a felkészülési tornát – adta hírül a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos honlapja.

A szervezőket a vírushelyzet meglehetősen nehéz feladat elé állította. Többszöri “újratervezés” után úgy tűnik, idén a torna jelleg helyett felkészülési mérkőzéseket játszik majd a két borsodi élcsapat, az Aluinvent DVTK női, valamint a MEAFC-Miskolc férfi együttese.

A pénteki találkozókon az egészségügyi helyzetre való tekintettel a szervezők a lehető legalaposabb körültekintéssel járnak majd el: a tornán csak egészséges, lázmentes sportolók vehetnek majd részt, a nézők részére pedig – akik a testhőmérséklet mérése, valamint kézfertőtlenítés után léphetnek be a csarnokba – kötelező lesz a maszk viselése.

Az emléktorna nyitómeccsének szünetében az utóbbi évek hagyományainak megfelelően a MEAFC-nál, még ha sajnos csonka is lett, de jutalmazzák az előző évad legjobb utánpótlás-játékosait, majd a két összecsapás közötti szünetben, az ünnepélyes megnyitón a torna névadójának a csarnok alulájában található szobrát koszorúzzák meg a szervezők.

Több szempontot is mérlegelve, figyelembe véve a tornát szervező B-A-Z megyei szövetség úgy döntött, hogy a két szombati mérkőzést zárt kapuk mögött rendezi.

A III. Szaniszló Sándor emléktorna programja

2020. szeptember 11., péntek – Egyetemi Körcsarnok

17:00 MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE (férfi)
18:45 Megnyitó
19:15 Aluinvent DVTK – TFSE-MTK (női)

2020. szeptember 12., szombat 

15:00 MEAFC-Miskolc – Jászberényi KSE (férfi)  /Egyetemi Körcsarnok/
17:30 Aluinvent DVTK – Vasas Akadémia (női)  /Generali Aréna/

Hirdetés