Hirdetés
Európa

Pénteken kezdenek Csehországban



:

:

Hirdetés

Egy prágai sajtótájékoztatóval elindították a 2020/2021-es bajnoki szezont Csehországban.

Az előttünk álló szezonban is RENOMIA ŽBL néven fut majd a cseh élvonal. A RENOMIA névadó-támogatói szerződését megújították, mely gazdasági stabilitást ad a ligának. Egy új díjat is alapítottak. A legtöbbet fejlődött fiatalt jutalmazzák majd az alapszakasz végén.

Daniel Kurucz, a liga első embere reményét fejezte ki, hogy ez a szezon végig tud menni. A járvány kapcsán mindenben követik a hatósági utasításokat és ha a második hullám miatt le is kell állni, igyekeznek az őszi időszakban minél több találkozót lejátszani. Ez volt a vezérelv a menetrend kialakításakor.

A lebonyolításban kisebb változtatásokat eszközöltek. A 10 csapatos mezőny oda-visszavágós alapon játszik egy alapszakaszt. Ezt követi a középszakasz, ahol az 1-4. és az 5-10. helyezettekből formálnak egy csoportot. Az 1-4. helyezettek oda-visszavágós formában játszanak, így csapatonként ott hat meccs lesz. Az 5-10. helyezettek pedig egy kört.

Változás a korábbiakhoz képest, hogy az USK Praha végig részt veszt a sorozatban. Daniel Kurucz hangsúlyozta, hogy természetesen toronymagas favoritok a prágaiak. Mögöttük viszont minden idők legkiegyenlítettebb bajnokságát várta a sportvezető. Ez valahol érthető is. A gazdasági válság és a bizonytalan járványhelyzet teljesen összerázta a cseh mezőnyt.