Hirdetés
Archivum

Pénteken kezdõdik Debrecenben a 3×3-as U18-as Európa-bajnokság



:

:

Hirdetés

Szeptember 9. és 11. között kerül sor Debrecenben a 3×3-as U18-as Európa-bajnokságra. A címvédõ magyar válogatott pénteken a csoportkörben Izrael és Fehéroroszország ellen lép pályára.

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA

Földi Attila a magyar válogatott szövetségi kapitánya lapunknak elmondta, hogy Debrecenben ugyanazzal a kerettel szerepel a csapat, mellyel az asztanai Világbajnokságon is június elején. Ez azt jelenti, hogy a Gereben Lívia, Kányási Veronika, Mérész Beatrix és Török Ágnes összeállítású válogatottnak szurkolhatunk a hétvégén.

A keretbõl mindenki tagja volt az 5-5-ös nagypályás korosztályos válogatottnak, mely Sopronban az 5. hely megszerzésével kivívta az U19-es világbajnoki részvételt. Emiatt ez a négyes nem is léphetett pályára a magyar csapat szempontjából tét nélküli szolnoki selejtezõn. Földi Attila elárulta, hogy a lányok július 31-én végeztek a kontinenstornán és ezt követõen mindenki kapott egy hosszabb szünetet. Meg is érdemelték, hiszen elõtte az egész nyarat végigdolgozták – emelte ki a fiatal szakvezetõ. Augusztus közepén a klubokban is megkezdõdött a munka és ezt a 3×3-as válogatott szakmai stábja nem akarta megszakítani. A keretbõl ráadásul ketten közeget váltottak, Gereben Lívia (Szekszárd) és Kányási Veronika (Cegléd) az A-csoportba igazoltak. Ez óriási lépés egy pályafutásban, emiatt sem akarta a válogatott stábja kivenni a klubokból a lányokat.

Két összetartása volt a válogatottnak az Európa-bajnokság elõtt és Földi Attila elmondta, hogy ezek keretében két tornán szerepeltek. A csapat kedden érkezett Debrecenbe és a pénteki rajtig napi két edzéssel készültek. Gyakorlatilag ebbõl a három etapból állt össze a felkészülés.
 

A 2016-os U18-as Európa-bajnokság csoportbeosztása
A-csoport: Fehéroroszország, Izrael, Magyarország
B-csoport: Hollandia, Oroszország, Belgium
C-csoport: Spanyolország, Csehország, Litvánia
D-csoport: Franciaország, Svájc, Ausztria

Az Európa-bajnokságon a 12 válogatottat négy csoportba sorolták. Mindegyik hármasból az elsõ két helyezett jut a negyeddöntõbe, ahonnan már egyenes kieséses rendszerben zajlik a küzdelem. A magyar csapat pénteken 17 óra 20 perctõl Izrael ellen kezd, majd 21 óra 15 perctõl jön a fehéroroszok elleni fellépés. Tavaly Minszkben ez a két gárda vívta az Európa-bajnokság döntõjét. Bár a fehéroroszok kerete kicserélõdött, de ahogy Földi Attila fogalmazott, azzal számolni kell, hogy kellemetlen ellenfél lesznek. A nagypályás korosztályos válogatottjukból négy játékost hoztak Debrecenbe. A lebonyolítás megegyezik a felnõtt kontinenstornáéval. Pénteken az “A” és a “B”, míg szombaton a “C” és a “D” csoport csapatai mérkõznek. Vasárnap rendezik ez egyenes kieséses szakasz meccseit.

A mezõny többi részére kitekintve azok a válogatottak lehetnek erõsek, akik hagyományosan is meghatározóak ezeken a korosztályos eseményeken. A világbajnoki címvédõ francia válogatott, akik ugyanazzal a kerettel szerepelnek, amivel Asztanában aranyérmet nyertek. A VB-negyeddöntõjében a mieinket fájó körülmények között búcsúztató spanyolok. Válogatottunk szakvezetõje kiemelte a hollandokat, akik meglepõen erõsek voltak a Világbajnokságon és ott vannak a csehek, akik Asztanában kis szerencsével – egy kedvezõ ágon – igen jól szerepeltek.

A beharangozó végén pedig csak annyit tudunk kérni, hogy aki teheti, látogasson ki a debreceni helyszínre és szurkoljon a magyar csapatnak!

Hirdetés