:
:
Augusztus 31-én, pénteken megkezdõdik Debrecenben a 3×3-as U18-as Európa-bajnokság. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a helyszínen javában zajlanak a torna elõkészületei. Felvezetésként Földi Attila szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.
Fotó: FIBA.Basketball
Írta: Nagy Norbert
A szélesebb közönség a magyar U18-as 3×3-as válogatottat utoljára Szolnokon az Eb-selejtezõn láthatta. Arról már azon torna felvezetéseként hírt adtunk, hogy Debrecenben más összeállításban szerepel majd csapatunk. Földi Attila immár bemutathatta a kontinenstornára nevezett együttest. „A tavalyi gyõztes keretbõl marad Révész Boróka és Tóth Orsolya, hozzájuk csatlakozik Budácsik Dorottya és a Szolnokon szereplõk közül Madár Kata.” – fogalmazott válogatottunk szakvezetõje, akit arról is kérdeztünk, hogy az elmúlt egy hónap miként alakult a felkészülést tekintve.
„Szolnok óta hosszabb idõt nem tudtunk együtt tölteni a játékosok elfoglaltsága miatt. Augusztus elsõ két hetében az U18-as válogatottal Udinében szerepelt Révész Boróka és Tóth Orsolya, amit követõen nekik volt egy megbeszélt pihenõ idejük. Eközben Budácsik Dorottya és Madár Kata a klubjukkal kezdte meg a felkészülést. Ennek megfelelõen vasárnap találkoztunk és már játszottunk is egy tornát az U23-as csapattal, illetve az egyetemi válogatottal. Innentõl kezdve pedig az Európa-bajnokságig egész héten együtt leszünk a csapattal.” – mondta Földi Attila, aki részletesebben is beavatott minket a válogatott idei munkájába.
„Szolnok elõtt volt egy hosszabb periódusunk. Az U17-es Világbajnokság ideje alatt kilenc napot töltöttünk együtt a kerettel. Emellett egész évben próbáltunk elõre dolgozni, hiszen már márciusban megkezdõdtek az összetartások. Ezen a héten igyekszünk felfrissíteni a korábban megszerzett tudást és így vágunk neki a debreceni Európa-bajnokságnak.” – összegzett a szövetségi kapitány.
A kontinenstorna csoportjainak beosztása már elkészült, ez alapján a magyar válogatott ellenfelei Oroszország és Litvánia lesznek. A trióból két együttes jut tovább a negyeddöntõbe. Beszélgetésünk alkalmával a teljes kereteket még nem ismertük az ellenfelekrõl, de az augusztus elején rendezett Eb-selejtezõk tapasztalata adott.
„A selejtezõhöz képest korlátlanul lehet cserélni. Meglátjuk, hogy a csapatok mennyit változtattak és akkor lehet nyilatkozni az erejükrõl.” – figyelmeztetett a szakvezetõ. „Ha a selejtezõhöz képest nem cseréltek – ami minket leszámítva nem szokott tendencia lenni – akkor mindenkirõl van anyagunk, mert elérhetõek a felvételek. Én azokat már megnéztem. Az oroszokkal Szolnokon egy csoportban voltunk, a litvánok pedig Bariban selejteztek. Az alapján, amit láttam: az orosz csapat jó lesz, ellenük nehéz mérkõzés vár ránk. Õk tavaly döntõsek voltak. A litvánok sem gyenge csapat, de ha kellemetlenül nem lepjük meg magunkat, akkor õket le fogjuk tudni gyõzni.”
A magyar válogatott címvédõként lép pályára Debrecenben. Megkerülhetetlen, hogy emiatt nagyok az elvárások. Mindenhol a tavalyi szép siker emlékezetes pillanatai adják a felvezetést. Beszélgetésünk során arról is kérdeztük Földi Attilát, hogy miként igyekszik kezelni a válogatott a felfokozott érdeklõdést és elvárásokat.
„Én azt a mentalitást próbálom a játékosokba önteni, hogy egyébként is mindig nyerni megyünk. Ha kívülrõl ez nem jön felénk, akkor is mindig ezzel a hozzáállással készülünk. Ami nagyon fontos, hogy ez nem ígéret. Nyilván nem tudjuk megígérni, hogy megvédjük a címünket, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte.” – mondta Földi Attila, aki arra is felhívta a figyelmünket, hogy nehéz ágon szerepel válogatottunk. A csoportból való továbbjutás esetén a negyeddöntõben az elõzetesen halálcsoportnak tekinthetõ ukrán, olasz, spanyol trióból jöhet ellenfél.
„A tendencia folytatódik a szakágban, hogy erõsödött a mezõny. A mi csoportunkból a továbbjutásra jó esély van. Utána viszont a keresztjáték során a halálcsoport tagjával találkozhatunk. Az ukránok megnyerték a szolnoki selejtezõt, az olaszok Bariban lettek elsõk, a spanyolokat pedig nem kell bemutatni, õk mindig jók. Valójában ott lehet egy nagyon nehéz negyeddöntõnk, olyan, ami tavaly is volt a franciák elleni egylabdás meccsel. Ezen meccsek végkimenetelét nem lehet megjósolni, de szeretnénk ott lenni a végelszámolásnál.” – zárta a torna felvezetését Földi Attila.
