Hirdetés
Magyarország

Pénteken öt mérkőzés a rájátszásban



:

:

Hirdetés

Pénteken folytatódik a rájátszás a hazai élvonalban. Míg a Play-Offban a negyeddöntő-párharcok második mérkőzései következnek, addig a Play-Out küzdelmei a Ludovika Csata – PINKK Pécsi 424 találkozóval rajtolnak el.

TIPPMIX Női NB I./A – Play-Off – 1-8. helyért

Atomerőmű KSC Szekszárd — NKA Universitas PEAC – 18:00 – Szekszárd, Szekszárd Városi Sportcsarnok

Horváth Zsófia (másodedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “Nagyon sok időnk nincs a következő rájátszás mérkőzésig, azonban a helyzet is teljesen más. Mivel ugyanaz az ellenfél, így új taktikai anyagot nem kell összeállítanunk, de természetesen lesznek változások, hiszen kielemeztük saját magunkat, illetve az ellenfélt is mind védekezésben, mind pedig támadásban. Ezen a ponton viszont azt gondolom, hogy leginkább a nüánszokon fognak múlni egyes helyzetek, azokra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnünk, és hát persze a regenerálódásra. A rájátszásban ugyanis már hatványozottan feszített a tempó, vagyis az elsőszámú feladat a játékosok mentális és fizikális jólléte, hogy még az utolsó mérkőzéseken is tudják mozgósítani a tartalék energiájukat. Ehhez taktikai szempontból mi már csak minimális dolgokat teszünk hozzá, annak függvényében, hogy az ellenfél – ez esetben a PEAC – miket változtat a játékában. Legyen szó támadásról, avagy védekezésről. Ahogy haladunk előre a Play-Offban, ezek a dolgok egyre inkább nevezhetőek ‘taktikai háborúnak’, mintsem bármi másnak. Pénteken ismét egy kiélezett, kemény mérkőzést várok, és biztosra veszem, hogy mindkét csapat változtatásokat fog eszközölni a taktikájában, de természetesen a győzelem a cél hazai pályán, hazai közönség előtt és reméljük sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre!”
Részletes összeállításunk az Atomerőmű KSC Szekszárd felkészüléséről ITT olvasható.

Jovan Gorec (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): “Nehéz szituációban vagyunk, elveszítettük a hazai pályaelőnyünket. Pontosan tudjuk, hogy az egyetlen opciónk arra, hogy életben tartsuk ezt a sorozatot az a pénteki győzelem. Hazai pályán nem játszottunk jól, de biztos vagyok benne, hogy a szekszárdi mérkőzésen jobban fogunk játszani és vissza fogjuk hozni ezt a párharcot a hazai pályánkra!”

E.ON ELTE BEAC — DVTK-Hun-Therm – 18:30 – Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Mészárosné Kovács Andrea (vezetőedző, E.ON ELTE BEAC): “A keddi találkozót követően nem volt sok időnk készülni, de igyekeztünk a rendelkezésünkre álló időt kihasználni arra, hogy levonjuk az első mérkőzés tanulságait. Miskolcon akadtak jó és kevésbé örömteli pillanataink egyaránt Miskolcon. Az erőviszonyok és az esélyek sem változtak, minden tekintetben a DVTK a párharc favoritja, Bízom benne, hogy hazai közönségünk ismért plusz energiákat mozgósít a lányokban és ezúttal egy szorosabb mérkőzést tudunk játszani.”

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK – Hun-Therm): “Magabiztos győzelemmel kezdtük a rájátszást hazai pályán a BEAC ellen, de biztos vagyok benne, hogy jóval nehezebb dolgunk lesz pénteken. Ellenfelünk remekül felkészült belőlünk, ügyesen váltogatták a védekezésüket, nem fogják könnyen adni magukat. Nekünk koncentráltan, a saját ritmusunkban kell játszanunk, és ha lehetőségünk lesz rá, akkor a két győzelemig tartó párharcot le kell zárni Budapesten. Betegek és kisebb sérülések vannak a csapatban, de tartalékosan is mindent megteszünk az elődöntőbe kerülésért.”

TFSE-MTK — SERCO UNI Győr – 19:00 – Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): “Elmondtam az első mérkőzés után is, hogy kiváló csapat a Győr, tiszteljük ellenfelünket, de nem szeretnénk magunkat könnyen adni. Kedden büszkén hagytuk el a győri csarnokot, mert megpróbáltunk mindent. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek a párharcban, de a célunk fejlődni és egy jó meccset játszani pénteken. Nagyon köszönjük szurkolóinknak, hogy idegenbe is elkísértek minket. Ez a teljesítmény nekik is köszönhető, fantasztikus hangulatot teremtettek és óriási erőt adtak a lányoknak. Mindenkit várunk pénteken a Városmajorba, töltsük meg a lelátókat. Ezúttal is számítunk szurkolóink segítségére!”
Részletes összeállításunk a TFSE-MTK Szekszárd felkészüléséről ITT olvasható.

Fűzy-Antolovics Adél (másodedző, SERCO UNI Győr): “Ahhoz, hogy pénteken lezárjuk a párharcot, sokkal jobban kell védekeznünk, mint ahogyan azt kedden tettük. Nehéz összecsapásra számítok, ugyanis a TF Győrben is bizonyította, hogy nem könnyű ellenfél, saját csarnokukban ez pedig még hatványozottabban igaz. Ennek ellenére, koncentráltan, fegyelmezetten kosárlabdázva nem lehet más az eredmény, mint a győzelem.”
Részletes összeállításunk a SERCO UNI Győr felkészüléséről ITT olvasható.

Vasas Akadémia — Sopron Basket – 19:15 – Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Elsősorban védekezés oldaláról szeretnénk megfogni a párharcot, ebben tudnám megfogalmazni az elsődleges feladatot. Ez alapvetően mentális tényező, másrészt pedig talán eggyel frissebbek tudunk lenni, ha jól használjuk ki a két meccs közötti időt. Nagyon hiányzik a rotációból Jelena Brooks, főleg amilyen formában játszott a kiválása előtt. Ez érződik a csapaton. Bizonyos területeken sikerül előre lépni és helyettesíteni, de vannak olyan dolgok, ahol egyéni oldalról több kell néhány játékostól.”
Részletes összeállításunk a Sopron Basket felkészüléséről ITT olvasható.

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “A Sopront várjuk Pasarétre pénteken. Nem fecsérelném a szót a keretük és a csapat minőségének méltatására. Úgy gondolom, hogy jó meccset játszottunk kedden. Megpróbáljuk ezt megismételni. Mindenki ellen a legjobbunkat szeretnénk nyújtani és versenyképesnek lenni a legjobbak ellen is.”

TIPPMIX Női NB I./A – Play-Out – 9-12. helyért

Ludovika Csata — PINKK Pécsi 424 – 16:00 – Budapest, Ludovika Aréna

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika Csata): “Azt gondolom, hogy csak rajtunk múlott, hogy idén nem szerepelhetünk a Play-Offban. A hazai, BEAC elleni mérkőzést nem sikerült pozitívan abszolválni, így az utána következő utolsó forduló tulajdonképpen már csak formalitás volt, hiszen matematikailag is elúszott az esélyünk arra, hogy a felsőházba jussunk. El kell fogadnunk tehát, hogy jelenleg a Play-Out szintjén van a csapat. Holnaptól egy három hetes ciklus veszi kezdetét, amit a legjobb tudásunk szerint szeretnénk végigvinni, lehetőleg megnyerni az összes mérkőzést, és legalább most bebizonyítani, hogy jobbak vagyunk az alsóházban szereplő csapatoknál. Pénteken, a PINKK ellen következik az első állomás, ahol szeretném, hogyha egy győzelem nélkül álló együttes minél magabiztosabban meg tudnánk verni, ráadásul hazai pályán. Egész héten erre készültünk. Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben leginkább úgy lehet megtalálni a csapatnak a motivációt, hogy tele van fiatal játékossal a keret, akik előtt nem mellesleg még ott áll az egész pályafutásuk. Nekik maximálisan kell dolgozni, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél. Edzeni kell kő keményen, fejlődni, hiszen messze állnak még ők a teljeskörű profi játékos szinttő. Így tehát, nekik például úgy kell erre a hat mérkőzésre, három hétre tekinteni, mint a legnagyobb fejlődési lehetőségre.”

Kovács Dénes (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): “Mindenképpen sötét ló lesz a Csata a Playoutban, mivel egyértelműen játékerőben kimagaslanak a mezőnyből, de mind tudjuk, hogy nem ilyen célokkal vágtak neki a bajnokságnak. Nálunk is hasonló a helyzet, mi se így képzeltük el a szezonunkat, de ha már így alakult, mindenképpen meccseket szeretnénk nyerni. A Csata ellen ehhez sokkal fegyelmezettebb védekezéssel és stabilabb támadójátékkal vezethet az út, hogy elérjük ezt a célt.”

Hirdetés