Hirdetés
Magyarország

Ponterős teljesítménnyel magabiztos DVTK siker



:

:

Hirdetés

Szombaton délután a 2. forduló nyitó mérkőzésén az Aluinvent DVTK ponterős teljesítménnyel 101-55-re legyőzte az ELTE-BEAC Újbudát.

A velencei Euroliga selejtező után nem sok ideje volt regenerálódni a DVTK-nak. A bokasérüléssel bajlódó Medgyessy Dóra 4, a megfázással küzdő Ziomara Morrison 12 percet töltött mindössze a pályán. Bemutatkozhatott viszont az idei szezonban Kányási Veronika. Pontgazdag találkozó kerekedett, ahol az első negyedben 13-12-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok. Ezt követően fokozatosan a DVTK fölénye rajzolódott ki. Az első etap végére 25-17-re ellépett Cziczás László együttese. A második negyedben Goree és Kányási ponterős játékával növelte előnyét a DVTK. A félidőben már 49-21-es állást rögzíthettünk.

A nagyszünetben a statisztikai lapot böngészve szembetűnő volt, hogy a hazaiak a 34 mezőnykísérletükből 20-at értékesítettek. Ehhez 26-16-ra nyert lepattanócsata, 15 gólpassz, 6 szerzett labda és mindössze 6 eladott labda párosult.  A harmadik negyedben sem változott a játék képe. Gyors, rengeteg mezőnytalálatot hozó játékrészt követhettünk. Ezt a szakaszt 30-15-re nyerte a DVTK. Az utolsó 10 percben nem volt kérdés a győztes kiléte. Mindkét szakvezető a bevethető játékosaiknak igyekezett lehetőséget biztosítani. Zele Dorina duplája, akinek ez volt a 17. pontja, alakította ki a 101-55-ös végeredményt. A győztes gárda legeredményesebbje a 21 pontos Cyesha Goree lett, míg a BEAC-nál Szabó Dóra jutott 18 pontig.

Eredmény

Aluinvent DVTK – ELTE-BEAC Újbuda 101-55 (25-17, 24-4, 30-15, 22-19)

Legjobb dobók:

Aluinvent DVTK: Cyesha Goree 21, Maja Skoric 18/6, Zele Dorina 17/3.

ELTE-BEAC Újbuda: Szabó Dóra 18/12, Abigail Fogg 12, Laklóth Anna 10/6.

Statisztika

Hirdetés