Hirdetés
Magyarország

Pontgazdag mérkőzésen győri siker



:

:

Hirdetés

A hazai élvonal első fordulójában az UNI Győr – MÉLY-ÚT pontgazdag találkozón 105-97-re győzte le a Vasas Akadémiát.

Az első negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok, végül 27-27 után 7-0-val zárta ezt a szakaszt a Győr. A második negyedre is lendületben maradtak a győriek, így 43-31-nél már 16-4-es hazai szériát regisztrálhattunk. A pontgazdag mérkőzésen a félidőben 60-48 állt az eredményjelzőn. Az első 20 percben a Győr a 37 mezőnykísérletből 23-at értékesített, míg a Vasas pedig 33-ból 20-at.

A harmadik szakaszra sem vettek vissza a csapatok. Sőt, Tóth Orsolya, illetve két amerikai légiósa vezetésével a Vasas elkezdte ledolgozni hátrányát. 77-63 után egy 6-0-s sorozattal jött 10 pont alá Földi Attila együttese. A hazaiak időkéréssel igyekeztek rendezni a soraikat, de innen már nem tudtak hasonló mértékben elszakadni. A 86-75-ről induló záró etap közepén 94-91-nél látótávolságba érkezett a Vasas.

A Győrnél Hruscakova lépett elő vezérré, aki két gyors duplát szerezve 98-91-es előnyhöz jutatta csapatát. Innen már kézben tartotta a meccset a Győr. A Vasas két triplával igyekezett zárkózni, az utolsó két percben azonban hat büntetőjéből ötöt értékesített a Győr és ezzel megszerezte a győzelmet. A 105-97-es végeredményt hozó találkozón Ygueravide és Török 17-17, Hruscakova 14 ponttal zárt. A Vasasnál Fraser 32, Murray 24, Tóth 21 pontot jegyzett.

Eredmény

UNI Győr – MÉLY-ÚT  – Vasas Akadémia 105-97 (34-27, 26-21, 26-27, 19-22)

Legjobb dobók:

UNI Győr – MÉLY-ÚT: Sandra Ygueravide 17/9, Török Ágnes 17/6, Zofia Hruscakova 14.

Vasas Akadémia: Brianna Fraser 32, Taylor Murray 24/3, Tóth Orsolya 21.

Statisztika

Hirdetés