Hirdetés
Archivum

Pontszegény meccsen tisztes helytállás Spanyolország ellen



:

:

Hirdetés

A magyar válogatott 62-48-as vereséggel kezdte szereplését a 2017-es nõi kosárlabda Európa-bajnokságon. A mieink még a magas játékosok faultproblémai ellenére is a tisztesen helyt tudtak állni a kontinenstorna egyik favoritja ellen.

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA

A mérkõzés felvezetését arra építettük, hogy a spanyolok a kiscsapatok ellen, mely kategóriába szempontjukból a magyar is tartozik, már az elején megpróbálnak egy olyan különbséget felépíteni, melyet a folytatásban lehet menedzselni. Gyakorlatilag ez történt ezen az estén is. Nicholls és Torrens pontjaival két és fél perc alatt 8-0-ra lépett el olimpiai ezüstérmes riválisunk. Az elsõ percek kosárcsendjét Simon Zsófi törte meg és innentõl kezdve sikerült megfogni a meccset.

A spanyolok Alba Torrens eredményes játékával, aki triplát értékesített a hajrában, 10 pontos elõnyt alakítottak ki. Ennél jobban azonban nem tudtak ellépni. 10 perc után 18-8 állt az eredményjelzõn. A statisztika sok tekintetben tanulságos visszajelzést adott. Annak mindenképpen örülhettünk, hogy a nyolc magyar pont négy játékos nevéhez fûzõdött. Ugyanakkor a 12-5-re elveszített lepattanócsata és különösen a spanyolok 6 támadólepattanója nem sok esélyt ígért a folytatásra.

A második negyedre sem változott a játék képe. Nyugodtan mondhatjuk, hogy beállt a mérkõzés 10 pont környékén. Egyik csapat sem dobott igazán jól és a félidõig a két együtteshez összesen 21 eladott labdát jegyeztek fel a statisztikai lapra. A válogatottunk szempontjából mégis ez egy kifejezetten kedvezõ forgatókönyvnek számított. Egyedül a magas játékosok faultgondjai okozhattak bosszúságot, hiszen elõbb Nagy-Bujdosó Nóra, majd Krivacevic Tijana, végül pedig Határ Bernadett is összegyûjtötte a harmadik hibáját. A félidõ hajrájában betalált Courtney Vandersloot és Határ Bernadett is, így végül a második negyedet megnyerve 30-21-es állásról vonulhattunk a nagyszünetre.

A harmadik negyed elején három percet kellett várni az elsõ magyar találatra. Ez azonban egy tripla volt Krivacevic Tijanától. Azóta már tudjuk, hogy ekkor láthattuk az egyetlen sikeres távoli vállalást a mieinktõl. Nem változott érdemben a játék képe. Ugyanazon a sebességen és támadásban is hasonló hatékonysággal dolgoztak a csapatok, mint az elsõ félidõben. A küzdésre és a magas posztok faultgondjait leszámítva a védekezésre nem lehetett panasz. A játékrész hajrájában 41-31 után még azt is elbírta válogatottunk, hogy Fegyverneky Zsófiára egy igencsak véleményes támadót fújtak, majd az emiatt reklamáló Stefan Svitek technikait kapott. Ebbõl nem csináltak pontot a spanyolok. Végül 30 perc után 43-31 állt az eredményjelzõn.

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA

A záró szakasz hosszú kosárcsenddel indult. Két és fél perc után Krivacevic talált be és ezzel 43-33-ra felzárkóztak a mieink. A spanyolok ezt követõen kapták el a legjobb szakaszukat ezen az estén, Romero és Xargay triplái, illetve Palau ziccere 51-36-os elõnyt eredményezett számukra. A magyar csapat azonban becsülettel harcolt és nem engedte el a végjátékot. Az utolsó 5 percben betalált Fegyverneky, Zele, Krivacevic és Vandersloot is, aki a szerzett labdáival szintén fel tudta hívni magára a figyelmet.

Összességében a 62-48-as végeredmény egy olyan meccset hozott, amely után mindkét csapat találhat pozitívumot. A spanyolok a legjobbjuktól messze elmaradó hatékonyságú támadójátékkal hozták a szempontjukból kötelezõ gyõzelmet. A magyar válogatott pedig tisztesen helyt tudott állni és jó érzésekkel készülhet a csehek elleni – vélhetõen ki-ki – mérkõzésre.

Eredmény
Magyarország – Spanyolország 48-62 (8-18, 13-12, 10-13, 17-19)

Statisztika

Hirdetés