Hirdetés
Magyarország

“Bízom benne, hogy amit kellett, kielemeztünk. Mindenki elvégezte a dolgát és tudunk javulni!”



:

:

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Hirdetés

Pénteken 19 órától a TFSE-MTK a SERCO UNI-Győr gárdáját látja vendégül a bajnoki negyeddöntő párharc második felvonásán. A részletes beharangozónk ITT olvasható. Lapunknak az első felvonás után Dúl Panka nyilatkozott, ezen összeállításunk ITT érhető el. A klub videós riportjában Pusztai Petrát kérdezték a várakozásairól.

A párharc első felvonásán a TFSE-MTK 103-93-as vereséget szenvedett a SERCO UNI-Győr otthonában. A keddi találkozón Pusztai Petra 15 ponttal, 3 lepattanóval és 3 gólpasszal zárt.

Ritkán látni olyat, hogy egy csapat idegenben 93 pontot szerez és mégis alulmarad. Valóban pontgazdag mérkőzés volt. A tanulságokat levontuk. Azt gondolom, hogy bőven van mit javítani, hiszen kaptunk 103 pontot, ami rengeteg. Még úgy is, hogy a Győr keretét nézve: tele vannak válogatott játékosokkal és kiváló légiósokkal. Elégedettek lehetünk talán azzal a résszel, hogy a mi támadójátékunk is nagyon szépen működött. Erre próbálunk építeni és nyilván amiben tudunk, abban fejlődni a rendelkezésre álló pár nap alatt.

– nyilatkozta a klub videós riportjában Pusztai Petra, aki a rájátszás ritmusába, terhelésébe is betekintést engedett.

“Mindenki ezt a részét várja a szezonnak. Ezért dolgoztunk egész évben, hogy a rájátszásban ott lehessünk. Mindenki jobban szeret játszani, mint edzeni. Szerintem ez a legjobb része a dolognak, amikor ilyen sűrűn vannak a meccsek. Felkészülünk, ahogy tudunk.  Megpróbálunk pihenni is, de minél több a meccs, annál jobban örül mindenki.” – tette hozzá mosolyogva a TFSE-MTK kiválósága, aki az alapszakasz 19 találkozóján 27.5 perc alatt 10.5 pontot, 2.5 lepattanót és 2.7 gólpasszt átlagolt.

A pénteki összecsapásra Pusztai Petra így tekintett előre a klub videójában:

“Bízom benne, hogy amit kellett, kielemeztünk. Mindenki elvégezte a dolgát és tudunk javulni azokban az elemekben, amikben külön készülünk a mérkőzésre.” – hangsúlyozta. “Innen is szeretném megköszönni a szurkolótábornak, akik Győrbe is ellátogattak. Rájuk megint nagy szükség lesz. A segítségük is pozitív lehet a javunkra a pénteki mérkőzésen.”

A teljes riport megtekinthető az alábbiakban:

Hirdetés