Hirdetés
Magyarország

Rajtol az Euroliga rájátszása – fennállása első negyeddöntőjét vívja a DVTK HUN-Therm



:

:

Hirdetés

Szerdán elrajtol az Euroliga 2024-es rájátszása. A DVTK HUN-Therm az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntőben a francia Villeneuve d’Ascq csapatával mérkőzik. A párharc kezdete előtt állandó szakértőnket, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

EUROLIGA – negyeddöntő, 1. mérkőzés

DVTK HUN-Therm – Villeneuve d’Ascq LM

„Egy olyan párharchoz érkezünk, ahol hasonló helyzetben van a két csapat. A szezon elején nem feltétlenül gondolta volna szélesebb közvélemény, nyilván a saját szurkolóik bíztak ebben, hogy hazájuk bajnokságát ezek a csapatok vezetik majd a tavaszhoz közelítve. A DVTK ráadásul veretlenül teszi mindezt. A Villeneuve d’Ascq nem hibátlan, de Franciaországban az élen állni, amely az egyik legerősebb bajnokság Európában, óriási fegyvertény. Az Euroligában is mindössze egy-egy győzelem-vereség a különbség a két gárda között. Az biztos, hogy a továbbjutó történelmet ír, hiszen mindkét klub először kerülhet a Final4-ba.

Az Euroliga alapszakasz utolsó heteiben a a Villeneuve d’Ascq tűnt stabilabbnak a Prága, a Polkowice és a Mersin legyőzésével. A DVTK-n nekem jobban érződött, hogy óriási terhelés alatt áll. Mindig volt egy-egy sérült, fáradtabbnak is tűnt a társaság minden téren. Ilyen szempontból szerencse, hogy a magyar légiós-szabályok miatt az öt légiósból egyet mindig lehetett pihentetni. Rendre elmondom és a továbbiakban el is fogom, hogy Kányási Vera kiváló visszatérését, a csapatra gyakorolt hatását nem lehet elég alkalommal méltatni. A januári mérkőzésekből, azon túl, hogy természetesen tanulni kell belőlük, messzemenő következtetést nem vonnék le. Sérülések miatt sakkozni kellett a percekkel, de talán a válogatottakat leszámítva a többiek tudtak regenerálódni az elmúlt hetekben. A pécsi bajnokin Darcee Garbin is visszatérhetett.

A hazai pálya miatt minden téli nehézség ellenére óriási lehetőség előtt áll a DVTK. Biztos vagyok benne, hogy a telt házas diósgyőri közönség szurkolása mellett a szerdai meccs hidegrázós élmény lesz. Említettem korábban, hogy történelmi esély kapujában áll mindkét csapat. Nem előzmény nélküli viszont, hogy idáig jutottak. A DVTK-ról jól tudjuk, hogy évek óta formálódik az alapcsapata és meg tudta tartani a kulcsembereit, de ugyanez igaz a Villeneuve d’Ascq-ra is. A francia együttesekre egyébként is jellemző, hogy hazai játékosokra építenek, de ők légiósokat is tartottak meg. A tavalyi bajnoki ezüstérmes, Európa Kupa elődöntős keretükből hatan vannak itt jelenleg is: Caroline Heriaud, Janelle Salaun, Kamiah Smalls, Kennedy Burke, Kariata Diaby és Maïa Hirsch.

Jellemző a mostani csapatokra, hogy hajlamosak jelentős változásokat eszközölni két évad között. Hány olyan Euroliga és Európa Kupa beharangozót készítettünk, ahol 8-10 játékost cseréltek le aktuális ellenfelek… Ebben a párban mindkét együttes kiváló példája annak, hogy a hosszú és szisztematikus építkezés idővel kifizetődik. Innen biztosan lesz újonc a Final4-ban, de nem kizárt, hogy még egy újonc gárda bejut. A Zaragozát nem érzem esélytelennek a Mersin ellen. Bár a sorozat legnagyobb favoritja a Fenerbahce és ott még mindig jelentős a WNBA-sek szerepvállalása, de összességében érzek egy elmozdulást az Euroligában a tradicionálisabb európai irányba a játékospolitikában. Ez idővel az európai válogatottaknak is jót tehet. Érdekesség, hogy a másik három párharcban is lesz magyar érintettség. Salamancában Határ Bernadett, a Mersinnél Kiss Virág, Schióban pedig Juhász Dorka.

A Villeneuve d’Ascq keretéből hatan mind a 14 csoportmeccsen játszottak és ketten 13 találkozón szerepeltek, tehát gyakorlatilag nyolcan végig tudták játszani az alapszakaszt. Ha valaki látta őket a Győr ellen vagy egyáltalán csak a névsort olvassa, szembesülhet azzal: kiváló fizikumú gárda, ami óriási előny számukra. Mindkét csapat érintett volt az olimpiai selejtezőkön. A Villeneuve d’Ascq edzői szinten, hiszen a vezetőedzőjük a belga szövetségi kapitány. A DVTK pedig a három magyar válogatottjával. A szombati pécsi bajnoki mérkőzés nem azt mutatta nekem, hogy a selejtező élményén túl vannak már a lányok. Ezt nem is lehet ilyen rövid idő alatt feldolgozni, de szerintem nagyon jól jön, hogy hamar vissza kell ülni a biciklire és újra ott van egy óriási megoldandó feladat. Amit, ha sikerül megtenni, azzal, ha nem is lehet elfelejteni az olimpiai selejtezőt, de mindenképpen segíthet feldolgozni. Erre egyébként a diósgyőri közeg kifejezetten alkalmas.

Érdekes ez a párharc, mert mindkét klubra elmondható, hogy egyre tapasztaltabb nemzetközi szinten, de olyan szintű helyzetben, ahol most áll, tehát az Euroliga Final4 küszöbén, még soha nem volt. Ez a két edzőre is igaz, mindkét szakvezető az első Euroliga negyeddöntőjét vívja. Mindent együtt szemlélve azt várom, hogy ez lesz a legélesebb párharc. A legtöbb statisztikai mutatóban egy kicsivel jobb a Villeneuve d’Ascq, de döntő különbség nincs. A gyorsindításokban és az eladott labdák után szerzett kosarakban van nagyobb különbség a francia együttes javára. Ez a kettő összefügg és azt mutatja, hogy minden hibát megbüntetnek. Ezért figyelmeztető a DVTK pécsi 21 eladott labdája. Ennyi nem fog beleférni. Másik oldalról viszont abból is adódik ebben a mutatóban a nagyobb különbség, hogy a DVTK-ra nem jellemző ez a fajta rohanósabb kosárlabda.

Összességében hasonló cipőben járó hasonló játékerőt képviselő csapatok csatájára készülhetünk. Ebben a DVTK javára az dönthet, ha össze tudják úgy rakni a védekezésüket, ahogy a szezon elején láttuk és ezt képesek 40 percen át tartani. Ezen felül pedig elengedhetetlen, hogy – például a lublini meccsel ellentétben – beessenek a hármasok. Különösen úgy, hogy a magasak többsége is nagyon jó kezű kintről. Ha ezek megvalósulnak, akkor reális esélye nyílhat szerdán előnyt szerezni a DVTK-nak.”

Hirdetés