Hirdetés
Archivum

Rajtol az U16-os Európa-bajnokság – Igor Skocovskival beszélgettünk



:

:

Hirdetés

Augusztus 22-én, csütörtökön elrajtol az U16-os Európa-bajnokság Szkpojéban. A magyar csapat kedden hajnalban kelt útra a helyszínre. Az indulás elõtt Igor Skocovski vezetõedzõvel beszélgettünk a felkészülésrõl, a célokról.

A magyar U16-os válogatott igen mozgalmas nyarat teljesít idén, hiszen júliusban az EYOF-on szurkolhattunk a lányoknak. A bakui torna sokáig emlékezetes menetelés végén értékes ezüstérmet hozott.

„Az EYOF után rövid szünet következett, majd visszatértünk az edzõtáborba. Az elmúlt két hétben raktuk össze a játékot, a filozófiát az Európa-bajnokságra. Kezdetben 16 játékossal dolgoztunk. Az elsõ hét után Siklós Dorka hagyta el a csapatot, a második hét lezárásával pedig Kun Rita, Horváth Dóri és Rakita Lili.” – mondta a lapunknak Igor Skocovski vezetõedzõ, akinek a szavaiból az is kiderült, hogy a Bakuban megsérülõ Rakita Lili nem lehet ott a kontinenstornán.

„Megtettünk mindent, hogy számíthassunk rá. A klubjától is sok segítséget kaptunk a rehabilitációban és ez a munka még Székesfehérváron is folytatódott. Utána élesben is kipróbáltuk a csehek elleni mérkõzésen, hogy hol tart a felépülése. Tudunk-e rá számítani és ha igen, akkor mennyire lesz terhelhetõ az Európa-bajnokságon. Volt egy kellemetlen mozdulata, amikor megijedtünk. Ezt követõen pedig úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk és cserélünk a keretben. Így nem számíthatunk rá az Európa-bajnokságon, amit nagyon sajnálunk.” – tette hozzá a szakvezetõ.

Igor Skocovskit arról is kérdeztük, hogy szerkezetben, illetve az alapjátékokat tekintve a kényszerû csere jelent-e bármi változást. „Már úgy terveztük felkészülést, hogy több játékos is rendelkezésre álljon, ha bármi történik és azzal számoltunk, hogy egy combo gard is legyen, aki Dúl Terka. Ez most úgy néz ki, jól jött ki.”

A keret tagjainak többsége kapott már egy terhelést júliusban, de fizikálisan így is kiváló állapotban vannak a lányok. „Lukas Trzaskomával egyeztettünk az erõnléti munkát illetõen. Mondhatom, hogy 99,9%-ban meg vagyunk elégedve a lányok állapotával. Nem volt semmilyen probléma. Az utolsó felmérésre csütörtökön került sor és a visszajelzések pozitívak. A szombati meccsen is azt lehetett látni, hogy a lányok nincsenek túlterhelve. A sebessége is maximálisan megvan a csapatnak.” – fogalmazott Igor Skocovski.

A szkopjei Európa-bajnokságon csütörtökön 14 óra 15 perctõl Finnország ellen mutatkoznak be a lányok. Pénteken 18 óra 45 perctõl Oroszország lesz a rivális, majd szombaton 21 órától Olaszország. A keresztjáték során, ahol eldõl, hogy az 1-8. vagy a 9-16. helyért küzdhet a csapat az A-csoportból érkezik ellenfél. Itt Franciaország, Németország, Dánia és Litvánia szerepel.

„Nekünk annyiban szerencsénk van a felkészülést tekintve, hogy az oroszokkal játszottunk az EYOF-on. Az olaszokat is láttuk ott a helyszínen, de a finnekrõl is vannak videóink. Igen, mondhatjuk, hogy nehezebb csoportban vagyunk. Az oroszok biztosan a favoritok a csoportot tekintve. Az olaszok ellen megpróbáljuk megszerezni azt a második pozíciót, ami kicsit verhetõbb ellenfelet hozna a keresztjáték során, ha lehet így mondani. Természetesen a finnek elleni meccs is nagyon fontos. Ellenük játszunk elõször és az is egy jelentõs állomás, hogy ezeket a rövid célokat elérhessük a csoporton belül.” – fogalmazott Igor Skocovski, akit zárásul a teljes tornára vonatkozó célokról is kérdeztünk:

„Az U16-ban Magyarország rendszerint az elsõ nyolcban szerepel. Nekünk is az a célunk, hogy a nyolc között Európa legjobbjaival küzdjünk együtt. Természetesen ott már jönnek az egyenes kieséses, knock-out meccsek. Azokra kell jobban felkészülni, de ott már az sem mindegy, hogy ki az ellenfél. Minél tovább szeretnénk eljutni az Eb-n.”

Hirdetés