:
:
Hétfõn este az M4 Sport Kosárlabda Magazinjában a CMB Cargo UNI Gyõr együttesébõl Raksányi Krisztina és Török Ágnes volt a vendég. Az NKE-FCSM Csatától elszenvedett vereség után készült stúdiómûsorban a gyõri csapat idei szezonja volt a középpontban.
Hétfõn a CMB Cargo UNI Gyõr 84-62-re alulmaradt az NKE-FCSM Csatával szemben. „Még egy kicsit ideges vagyok, mert gyõzni jöttünk Budapestre. Borzasztóan játszottunk, fõleg védekezésben. Emellett pedig a Csata mindent bedobott ma.” – kezdte értékelését Raksányi Krisztina, akit a Csata 14 triplájáról külön is kérdeztek. „Tudtuk, hogy a Csata egy nagyon jól dobó csapat a hárompontosokat nézve. Nem állt össze a védekezésünk, messze is voltunk tõlünk, senki nem volt agresszív és tényleg mindent be is dobtak.”
Török Ágnes hasonlóan foglalta össze a találkozót. „Én is sokkhatás alatt vagyok, nagyon sok minden van, amin dolgoznunk kell ezen a héten. Még van egy meccsünk az alapszakaszból és utána kezdõdik a rájátszás.” – fogalmazott a gyõriek centere, aki a hétfõi találkozó lepattanóira is kitért a beszélgetés során. „A lepattanócsatát is elbuktuk. Sok olyan helyzet volt, amikor a kizárás elmaradt és nem figyeltünk oda a támadólepattanóknál. Ez azzal párosult, hogy nagyon jól dobtak és ezért nem is nyílt esélyünk a mai napon.”
A Gyõr számára nagy volt a tét hétfõn este, hiszen egy gyõzelemmel még maradt volna esély a bajnoki alapszakasz ötödik helyére. „Nem sokat beszéltünk errõl, mert mindig a következõ feladatra koncentrálunk. Ettõl függetlenül egy páran utána-számoltunk és tudtuk, hogy egy gyõzelemmel és az utolsó fordulóban az eredmények kedvezõ alakulásával az 5. helyre odaérhetünk.” – mondta Raksányi Krisztina mielõtt arról kérdezték volna, hogy ez a jelenlegi helyzet a szezon elõtt megfogalmazott céloktól mennyiben marad el.
„Döcögõsen indult az egész. Nem nagyon találta senki a helyét. Viszont a keretünk még mindig alkalmas arra, hogy akár a bajnoki döntõbe odaérjen. Ehhez viszont sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményre lenne szükség. Elég hektikus a játékunk. Egyik héten 30 percig nagyon jól játszunk, a másik héten pedig esélyünk sincsen. A fejekben kell rendezni a sorokat, mert ez koncentráció kérdése.” – jelentette Raksányi Krisztina, aki egyértelmûen hitet tett a sikeresebb folytatás mellett.
„Azt gondolom, hogy van esély. Senkire nem lehet azt mondani a csapatunkban, hogy nem érdekli, nem akar. Mindenki dolgozik becsülettel, de valahogy nem áll össze. A play-off az az idõszak, amikor legjobban oda kell tenni magunkat és szerintem képesek lehetünk rá.”
Török Ágnes szintén bízik benne, hogy lehet esélye a rájátszás során a gyõri együttesnek: „Én továbbra is egy nagyon jó csapatnak tartom magunkat. Nyilván nem jöttek ki jól néhány esetben a lépések a szezon során. Sokkal több van bennünk és nincs vége a szezonnak. Még ki tudjuk belõle hozni a maximumot. Ehhez erõfeszítésekre lesz szükség, de én hiszek benne.” – összegzett a center, majd így zárta gondolatait a várható Szekszárd elleni negyeddöntõ párharc kapcsán.
„A Szekszárd nem a legkönnyebb ellenfél. Nagyon oda kell figyelnünk, legalább egyszer meg kell õket vernünk hazai pályán, hogy legyen esélyünk a négy közé jutásra. Ez szép feladat, de úgy gondolom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. El fogunk mindent követni, hogy a négyben legyünk.”