:
:
A hajrájában jár az ANB 1-9. helyért zajló rájátszása. Csütörtök és péntek délután két fontos rangadó jön, amikor a Csata DSE és a Szeged, illetve a BKG DSE és a BEAC-Újbuda mérkõzik.
Csütörtökön 18 óra 30 perctõl rendezik a Csata DSE és a Szegedi KE mérkõzését. A tabella elsõ és harmadik helyezettje találkozik. Óriási a tét, hiszen a Csata egy gyõzelemmel nagy lépést tenne az elsõ hely megszerzése felé. A három vereséggel rendelkezõ Szeged pedig egy sikerrel gyakorlatilag az elsõ négy hely sorsát teljesen nyílttá tehetné az Amatõr Bajnokság felsõházában. Azért is pikáns ez a párosítás, hiszen ha szigorúan az elmúlt hetek eredményeit nézzük, akkor a két legjobb formában lévõ csapat találkozik. A Csata DSE és a Szeged is mindössze egy-egy vereséget szenvedett a rájátszásban.
A két gárda március 18-án Szegeden már találkozott. Akkor óriási küzdelemben 88-85-ös sikert aratott a Csata DSE. A negyedik negyedben nagy hátrányból álltak fel a szegediek, akiknél Jáhni Zsófia és Vári Zita ponterõs játéka mellett Radócz Fanni és Tóth Cecília is kiemelkedõen teljesített. Ahhoz, hogy szoros eredmény legyen ezúttal is, szüksége van a Szegednek a jó dobóformára. A Csata DSE ugyanis a Szegeden 27 pontot szerzõ Lelik Rékával, vagy éppen Boros Dorkával, Angyal Barbarával, Mányoky Rékával, de még lehetne sorolni a csapat többi tagját is, az ANB mezõnyében talán a legtöbb variációs lehetõséggel rendelkezõ gárda. Ráadásul nyilván egy eredménykényszer is motiválja a játékosokat, hiszen egyértelmûen a feljutás van a középpontban.
Pénteken 19 óra 30 perctõl rendezik a BKG DSE Szigetszentmiklós és a BEAC-Újbuda találkozóját. Ezt a mérkõzést, mely a tabellát tekintve a második és a negyedik összecsapása lesz, élõképes közvetítés formájában is lehet majd követni IDE KATTINTVA.
Erre a párosításra szintén igaz, hogy hatványozott a tét. A vesztes ugyanis – ha nem is behozhatatlan –, de jelentõsebb lépéshátrányba kerül az élmezõnyben. A BKG DSE azon együttesek közé tartozik, amelyek a rájátszásban egy vereséget szenvedtek. Ezt éppen a Csata DSE otthonában. A BEAC egészen az elmúlt hétvégéig igencsak kedvezõ pozícióban állt. Vasárnap azonban – egy nappal a két csapat élvonalbeli összecsapása után – alulmaradt a Vasassal szemben. Akkor Pusztai Petra nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére, hiánya egyértelmûen rányomta a bélyegét a BEAC teljesítményre. Egy kicsit a negyedik negyedre elfogyott azon a délutánon a keret.
A BKG DSE és a BEAC március végén a Gabányiban már összecsapott a rájátszásban. Akkor a szigetszentmiklósiak 72-56-os sikert arattak. Lényegesen jobban lepattanózott a BKG DSE (49-39-re nyerték ezt a csatát), mely tízzel több gólpasszal (22-12) és kevesebb eladott labdával párosult. Az volt az a délután, amikor Ruttner Réka (10 pont, 10 lepattanó) és Gundel-Takács Anna (10 pont, 18 lepattanó) is dupla-duplát ért el. A BEAC-nál a 26 egységig jutó Pusztai Petra remekelt. A két keret között, ha sérülések, betegségek és egyéb kötelezettségek nem befolyásolják az összeállítást, jelentõs különbség nincs. Nagy rangadóra számíthatunk.
Tabella
