Rávilágított a hiányosságokra az U21-es 3×3-as válogatott nyara – interjú Hollós Dániellel

Múlt héten Debrecen U21-es 3×3-as Nemzetek Ligája fordulónak adott otthont. A három tornával az Európa 2. Konferencia küzdelmei lezárultak az idei évadra. Összetettben az 5. helyen végzett a Gergő Janka, Halmágyi Kata, Raffay Dóra, Szauter Petra, Szoboszlai Laura és Völgyi Lili összeállítású magyar válogatott. Hollós Dániel vezetőedzővel értékeltünk.

Milyen érzésekkel ültél be az autóba Debrecenben, amikor lezárult az idei 3×3-as programotok?

Igazából vegyesek az érzéseim. A szolnoki első három tornán megmutattuk, hogy van keresnivalónk a mezőnyben: mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk, és jó eredményeket értünk el. Aztán Debrecenben ugyan győzelemmel kezdtünk, de az aznapi holland meccs után már nem sikerült úgy a folytatás, ahogy számítottunk rá.

Szolnokon sokkal jobb meccset játszottunk Hollandiával. Debrecenben viszont az első napon elszenvedett vereség után belekerültünk egy olyan gödörbe, amiből sajnos nem volt kiút. Emiatt felemás a kép, de ha az egészet nézem, és a játékosok fejlődését veszem alapul, akkor úgy gondolom, idén is sokat profitáltak ebből a nyárból.

Ha értékeljük a meccseket: hogy láttad, mely területeken vagyunk versenyképesek az elittel? Nyilván belekóstoltatok a hollandok elleni játékba, akiknél jelen pillanatban talán nincs feljebb a női 3×3-ban. A kérdés másik fele, hol azonosítottál elmaradást?

Bár a 3×3-ban az egyéni képességek hangsúlyosak, az összeszokottság és adott tornára a taktikai felkészültség, a játék, az ellenfelek ismerete elengedhetetlen. Ha megnézzük az ellenfeleinket – az ukránokat, a hollandokat vagy a lengyeleket –, ők már fiatalon is komoly 3×3-as múlttal rendelkeznek. Ez rengeteget számít. Ha ezen felül ki kellene emelnem konkrétumokat: labdakezelésben le vagyunk maradva, illetve a döntéshozatal terén is van még hova fejlődnünk.

Érdekes, hogy bárkivel is beszélgetek erről, végül mindig oda kanyarodunk vissza, hogy az egésznek az alfája és omegája a jóval több közös munka lenne.

Így van. Ráadásul sok új arc volt nálunk, akik most ismerkedtek meg ezzel a szakággal. Hiába vannak jó dobóink vagy kiváló védőink, az ehhez a játékhoz szükséges finom taktikai megoldások és mozgások hiánya rengeteg előnyhöz juttatja az ellenfelet.

Ha a játékosokat nézzük, voltak ketten a keretben – Gergő Janka és Völgyi Lili –, akikhez Sopronból szoros kötelék fűz. Bár most mindenkit másfelé sodor az élet, edzőként gondolom érdekes lehet látni: azok az elvek, amiket korábban próbáltál beléjük sulykolni, mennyire köszöntek vissza egy egészen más közegben, versenyhelyzetben?

Mindkettőjükkel régóta dolgozom. Janka szerintem abszolút nyeremény ennek a szakágnak: nagyon ráérzett, és tényleg lubickolt benne. Hozzá kell tennem, hogy az ő hiánya komoly érvágás volt, hiszen a szolnoki döntőnkben –  a második napon vívtuk az első és egyetlen finálénkat – megsérült, így Debrecenben már nem is tudott pályára lépni. Vele egész biztosan máshogy alakult volna az a túra.

Lilit kiskora óta ismerem, tisztában vagyok az erősségeivel és a gyengeségeivel. Igyekeztem neki segíteni, de szerintem számára is rettentő hasznos volt ez a tapasztalás, mert pontosan látta, mely területeken kell még fejlődnie. Nagyon örültem, hogy mindketten elvállalták a szereplést, és újra együtt dolgozhattunk.

Fontos életszakaszban kapod meg a játékosokat az U21-ben, és nyilván dolgoztatok együtt az U23-mal is. Mit tud adni a fiatal sportolóknak a 3×3-as kosárlabda a pályafutásuk ezen időszakában?

Tökéletesen rávilágít azokra a hiányosságokra – főleg technikai téren –, amiken még dolgozniuk kell a jövőben. Ezt már a tavalyi évből kiindulva is láttuk, és igyekeztünk idén is javítani rajtuk. Kicsit visszakanyarodva: nekünk egy nagyon fiatal csapatunk volt ehhez a mezőnyhöz. Halmágyi Kata az egyetlen „kiöregedő” játékosunk, aki vezető korosztályba tartozott, a többiek 2007-es születésűek, nekik még két szezon is benne van a lábukban.

Visszatérve a fő kérdésre: a hibák felismerése mellett ez a szakág a nyári sikerekből olyan adrenalint és pozitív élményeket ad, amiket az 5:5 elleni játékban is kiválóan tudnak hasznosítani. Ez tavaly például Dávid Miánál és Holcz Rebekánál volt nagyon szembetűnő, akik fantasztikusan kezdték utána a szezont.

Mi volt a záró gondolatod a lányok felé, amikor elváltatok?

Összevetettük a két tornát, Szolnokot és Debrecent. Nyilván mi, edzők is éreztük a hiányosságokat, és sem a lányok, sem mi nem egészen így terveztük a szereplést. Mégis jó érzésekkel váltunk el: mindent megköszöntünk nekik, hiszen szinte az egész nyarukat beáldozták a munkáért, és sosem volt gond a motivációval. Emellett egy remek társaság alakult ki, ami egy ilyen nyári program során kulcsfontosságú.

Apróságokon múltak a dolgok. Az is nehezítő tényező volt, hogy a debreceni torna augusztus végére esett, amikor a játékosok a klubjaikban már elkezdték az 5:5 felkészülést. Mondtam is nekik, hogy az első feladatunk a fejünk átállítása lesz a 3×3-ra. Pár játékoson már látszott a fáradtság is, de egy-két meccset leszámítva emelt fővel jöttünk le a pályáról, ami összességében pozitívan zárta le a nyarat.

A konferencia-beosztással kapcsolatban nem volt szerencsénk. Erős csoportba került a válogatott, de a másik oldalról nézve így legalább ízelítőt kaptunk a hollandok játékából, és a legjobbakkal szemben mérhettük fel az erőnket. Zárásul egy kis kitekintésre kérlek, szerinted minek tudható be, hogy a hollandok jelen pillanatban mindent uralnak a 3×3-as kosárlabdában?

Valóban mindent uralnak. Ők már jó pár éve felismerték, hogy ebben a szakágban komoly sikereket érhetnek el, és lényegében mindent ennek rendeltek alá, hogy felépítsenek egy kiváló rendszert. Ha megnézem a játékosállományukat a felnőttektől egészen az U21-ig, elképesztően jó anyaggal dolgoznak. A magyar mezőnyhöz képest kifejezetten jó felépítésű, magas, atletikus játékosokkal szerepelnek.

Ráadásul Hollandiában már megvan annak a hagyománya, hogy amikor véget ér az 5:5 szezon, azonnal elindul a 3×3-as idény. Rengeteg tornát szerveznek, és komoly időt, pénzt, valamint szakmai munkát fektetnek ebbe. Nem mondom, hogy mindezt az 5:5 kárára teszik, mert ez túlzás lenne, de az egyértelmű, hogy egyre több nemzet veszi véresen komolyan a 3×3-at. Folyamatosan tornákra járnak, és az a fajta összeszokottság, ami ehhez a sporthoz elengedhetetlen, náluk már nagyon hangsúlyosan megmutatkozik.