Hirdetés
Magyarország

Reakciók a BEAC – PEAC összecsapást követően



:

:

Hirdetés

A PEAC-Pécs végig vezetve 69-64-es győzelmet aratott az ELTE-BEAC Újbuda otthonában. Nézzük, hogy a főszereplők miként értékeltek.

ELTE-BEAC Újbuda – PEAC-Pécs 54-69 (11-20, 13-19, 16-15, 14-15)

Beszámoló, statisztika ITT

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Az a baj, hogy minden relatív és aztán a relatívból lesz valami abszolút. És attól, hogy valami relatív, nem biztos, hogy az abszolútértéke megfelel annak, ami a relatív értéke. Ezt kellene megfejteni. Úgyhogy várom a bizonyításokat.

Meszlényi Róbert (vezetőedző, PEAC-Pécs): Örülök, hogy csapatként tudtunk jól játszani, voltak nagyon extra periódusaink, azonban az is látszott, hogy abban a pillanatban, hogy lazítottunk a védekezésünkön, rögtön zárkózni kezdett a BEAC. Nagyon kiegyenlített ez az idei bajnokság, senki ellen nem lehet biztosra menni, mi is megfáztunk már az idei szezonban. Éppen ezért komolyan készültünk a mérkőzésre, és örülünk, hogy sikerült magabiztos győzelemmel zárni az idei esztendőt.

Juhász Angéla (ELTE-BEAC Újbuda): A múlt heti mérkőzés után azt hittük hogy vérszemet kaptunk és így tudunk tovább menni, de sajnos nem így történt, a lendület.

Szabó Fanni (PEAC-Pécs): Nagyon örülök a győzelemnek. Akkor tudtunk jól játszani, amikor működött a védekezésünk, amikor az nem ment, szétesett a támadójátékunk is. Fontos győzelem volt, örülök, hogy így tudtuk kezdeni a második fordulót.

Fotó: Girgász Péter / ELTE-BEAC Újbuda