Hirdetés
Magyarország

Reakciók a Cegléd – TFSE mérkőzés után

Hirdetés

Vasárnap este az 5. forduló zárásaként folytatta bravúros szereplését az újonc TFSE-MTK. Ezúttal a VBW CEKK Cegléd otthonában ért el 76-60-as győzelmet. Reakciók a találkozó után.

VBW CEKK Cegléd – TFSE-MTK 60-76 (13-27, 21-11, 10-24, 16-14)

Beszámoló, statisztika ITT

Gabriel Carrasco (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, ziccereket hagytunk ki sorra, ami miatt komoly hátrányba kerültünk, de sikerült visszazárkózni. Szünetben meg is beszéltük, hogy ugyanilyen agresszíven kell folytatni, de a harmadik negyed sikerült legrosszabbul és utána már nem volt elég hit és erő a csapatban, hogy újra felzárkózzunk.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Büszke vagyok a csapatomra, mert igazi csapatként tudtunk játszani. Egész héten készültünk erre a mérkőzésre és keményen dolgoztunk, aminek meglett az eredménye.

Viszmeg Míra (VBW CEKK Cegléd): A mérkőzést rosszul, rossz ritmusban kezdtük el, sok eladott labdával, és a védekezésünk sem olyan volt, mint amit elterveztünk. De visszajöttünk a meccsbe, csak sajnos a szünetből úgy jöttünk vissza, hogy megint fáradtan és pontatlanul játszottunk.

Alisia Jenkins (TFSE-MTK): Jó mérkőzést játszottunk, a csapatom nagyon jól dolgozott és egy erős csapatot sikerült legyőznünk.

Fotó: kosarsport.hu