Hirdetés
Magyarország

Reakciók a DVTK – PEAC összecsapást követően



:

:

Hirdetés

A 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Aluinvent DVTK 88-82-re verte a PEAC-Pécs együttesét. Nyilatkozatcsokor a kosarsport.hu segítségével.

Aluinvent DVTK – PEAC-Pécs 88-82 (19-19, 29-17, 21-17, 19-29)

Beszámoló, statisztikai ITT

Cziczás László (vezetőedző, Aluinvent DVTK): Dicséret illeti a pécsi csapatot, hogy ilyen utazás után ilyen jó teljesítményre voltak képesek. A saját játékunk nem tetszett az utolsó negyedben, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem azzal, hogy óriási fegyvertényt hajtottunk végre azzal, hogy megszereztük az alapszakasz második helyét. Nagyon boldog vagyok emiatt, figyelembe véve a viszontagságos, sérülésekkel tarkított szezonkezdést. Meg is dicsértem a lányokat, és innentől mi is a Sopron elleni két találkozóra fókuszálunk.

Meszlényi Róbert (vezetőedző, PEAC-Pécs): Annak ellenére, hogy hét órás buszút előzte meg a mérkőzést, két játékosunk kiesett a mérkőzés előtt jól vettük a ritmust. Lehetett volna a mérkőzés alakulása rosszabb is a számunkra, de azt láttam, hogy nem adtuk fel, végig koncentráltunk, lényeges volt, hogy szoros meccset játszottunk. Készülünk a kupára, fontos meccs lesz az első találkozó a TF ellen. A mi sorsunk is eldőlt, hetedik helyen zártunk, fogunk jönni megint Miskolcra. De mindent sorjában, nagyon fontos nekünk először otthon a Magyar Kupa, elvileg olyan csapattal találkozunk, amelyet le tudunk győzni.

Maja Skoric (Aluinvent DVTK): Gratulálok a PEAC-nak, mert végig küzdöttek annak ellenére, hogy két fontos játékosuk nem tudott pályára lépni és természetesen a saját csapatomnak is, hiszen megszereztük az alapszakasz második helyét. A mérkőzés végjátékában sokat hibáztunk, de ki fogjuk javítani ezeket.

Gémes-Sarok Nikolett (PEAC-Pécs): Gratulálok a Diósgyőrnek. Büszke vagyok a csapatra, mert helytálltunk sérülésekkel, betegségekkel is küszködve. Rövid időn belül sok utazás fárasztott még bennünket Sopron, Miskolc, az alapszakasz utolsó három mérkőzését arra szerettük volna használni, hogy finomítsuk a taktikánkat a Magyar Kupa előtt.

Fotó: DVTK.eu

Hirdetés