Hirdetés
Magyarország

Reakciók a Szekszárd – Cegléd találkozó után



:

:

Hirdetés

A hazai élvonal 11. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd 97-52-re verte a VBW CEKK Ceglédet. Nyilatkozatcsokor a kosarsport.hu segítségével.

Atomerőmű KSC Szekszárd – VBW CEKK Cegléd 97-52 (25-21, 22-14, 28-9, 22-8)

Beszámoló, statisztika ITT

Zeljko Djokic (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Kemény sorozatban vagyunk, nem is tudtunk készülni, hiszen pénteken este érkeztünk haza. Edzőként nagyon tetszett, hogy ismét sikerült mid támadásbanb, mind védekezésben jó, szinte extra teljesítményt hozni, ráadásul a csapatjátékunk is kitűnő volt. Úgy tűnik, a rengeteg befektetett munka elkezdte meghozni a gyümölcsét.

Gabriel Carrasco (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Csak két napot tudtunk készülni EuroCUp elfoglaltságunk miatt, viszont teljesen tisztában voltunk vele, hogy fel lesznek tüzelve, és védekezésük is extra kemény lesz – viszont a 25 faultot, amit ajándékba adtunk az ellenfélnek, nagyon sajnálom.

Sara Krnjic (Atomerőmű KSC Szekszárd): Ez még csak a negyedik mérkőzésem volt itt Szekszárdon, ezért úgy érzem, szükségem van még egy kis időre, mert még nem vagyok 100 százalékon. A csapatjátékunk miatt megérdemeltük a győzelmet!

Kobolák Cintia (VBW CEKK Cegléd): Kellemetlen védekezésű, talán a legagresszívabb csapat a Szekszárd, és így is készültünk erre a találkozóra. Nagyon sok eladott labdánk volt, így a győzelem szóba sem jöhetett. Meg kell tanulnunk jobban küzdeni egymásért a pályán, és végrehajtani az edzői utasításokat. Másfél hetük van, hogy rendet tegyünk a fejekben.

Fotó: kosarsport.hu – Jantner Zsolt

 

Hirdetés