Reakciók a ZTE – PINKK meccs után
:
:
A ZTE NKK 92-79 arányban múlta felül a PINKK Pécsi 424 együttesét a hazai élvonal 19. fordulójában. A főszereplők reakcióit a kosarsport.hu segítségével gyűjtöttük csokorba.
ZTE NKK – PINKK-Pécsi 424 92-79 (21-21, 23-16, 18-23, 30-19)
Horváth Zsófia (vezetőedző, ZTE NKK): Nagyon örülünk a győzelemnek, hiszen kötelező volt. Az elején is tudtuk, hogy ez nehéz meccs lesz. Keyona nélkül mindenkinek hozzá kellett tennie egy kis pluszt. Nagyrészt sikerült is megvalósítanunk, amit elterveztünk, de rengeteg hibával játszottunk, 18 eladott labdával és 10 támadólepattanót engedve a nálunk alacsonyabb szerkezetű ellenfélnek. Ezek mind kijavításra váró hibák, amik jobb csapatok ellen meg fogják bosszulni magukat.
Vanja Miljkovic (vezetőedző, PINKK Pécsi 424): Több olyan mérkőzésünk volt, mint ez a mai, hogy küzdünk, harcolunk, de nem sikerül a végén megszereznünk a győzelmet. Nem lehetek elégedett, hiszen 92 pontot kaptunk, ebből az utolsóban 30-at. Ahhoz, hogy elérjük a bennmaradást mérkőzéseket kell nyernünk.
Horti Dóra (ZTE NKK): : Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen láttuk, hogy ez már nem az a csapat, mint ősszel, négy légiósuk van és keményen küzdenek, hogy minél előrébb végezzenek az alapszakaszban. Nekünk nagyon kellett ez a meccs és Keyona nélkül, mindenkire több teher hárult, de örülök neki, ha csúnyán játszottunk is, de legalább megnyertük ezt a meccset!
Shenita Landry (PINKK Pécsi 424): Ha nem nyerjük meg a meccset, akkor nem adtunk bele mindent. Bármennyire volt fizikális a meccs, bármennyire harcoltunk, sajnos nem nyertünk.

Fotó: ztenkk.hu
