Hirdetés
Archivum

Reakciók az Euroliga elõdöntõk után



:

:

Hirdetés

Pénteken rendezték Sopronban a nõi kosárlabda Euroliga Final4 elõdöntõit, mely során a Sopron Basket alulmaradt az UMMC Jekatyerinburggal szemben, míg a Dinamo Kurszk az USK Praha ellen érvényesítette fölényét.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Az UMMC Jekatyerinburg 81-59-re múlta felül a Sopron Basket csapatát. Két ellentétes félidõt láthattunk. Az elsõ 20 percben a Sopron Basket kifejezetten jól tartotta magát. A nagyszünet elõtti percekben kezdett kibontakozni játékban a Jekatyerinburg fölénye, mely a harmadik negyedben a döntést is elhozta. „Az elsõ félidõben nagyszerû munkát végeztünk, azt játszottuk, amit terveztünk. A másodikban 5-5 elleni játékban támadásban nehezen találtuk a ritmust. Védekezésben is megtorpantunk. Mindent megtettünk, de nagyon erõs csapattal találkoztunk, akikkel szemben ekkor olyan különbség alakult ki, ahonnan már nem tudtunk visszajönni. A cél a regenerálódás és vasárnap a bronzérem megszerzése.” – fogalmazott Fegyverneky Zsófia, akihez Roberto Iniguez vezetõedzõ is csatlakozott.

„Ugyanazt tudom elmondani, mint Zsófi. Nagyon különbözött a két félidõ. A második félidõben megtorpant, statikussá vált a támadójátékunk. Túlgondolkoztunk bizonyos helyzeteket, ami többször elõfordult már velünk a szezonban. Védekezésben is akadtak kihagyásaink, de ez a mérkõzés már elmúlt és vasárnapra kell koncentrálnunk. Megpróbáljuk megszerezni a bronzérmet. Sokan állnak mellettük, akik büszkék lehetnek arra, hogy egymás követõ két évben Európa négy legjobb csapata közé jutottunk.” – összegzett Roberto Iniguez.

Az UMMC Jekatyering együttesébõl Kayla McBride állt a sajtó rendelkezésére, aki 12 ponttal és 6 lepattanóval vette ki a részét a sikerbõl: „Nagyszerû mérkõzés volt kitûnõ hangulatban. Szeretek ilyen atmoszférában játszani. Mindenki hozzátett a csapatunkból. Courtney kiválóan irányított. BG (Brittney Griner – a szerk.) uralta a palánk alatti területet. Elégedettek lehetünk. Vasárnap megpróbáljuk megszerezni a trófeát.” – összegzett az egykoron Sopronban megforduló játékos.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Miguel Mendez a címvédõ vezetõedzõje szintén méltatta a soproni hangulatot. „Azzal kezdeném, hogy Sopron városának és a klubnak is szeretnék gratulálni! Kiváló otthona a nõi kosárlabdának, mindig nagyszerû érzéssel tölt el, ha Sopronba jöhetünk! Már az elejétõl koncentráltunk, igyekeztünk kontrollálni a mérkõzést. A második negyedben voltak kihagyásaink védekezésben és néhány könnyebb dobást is elhibáztunk. Ezt leszámítva elégedettek lehetünk. Örülök, hogy továbbra is meg tudtuk mutatni az egész szezonra jellemzõ jó teljesítményünket és ezzel készülünk vasárnapra is.” – jelentette ki a spanyol szakember.

Az elsõ elõdöntõben a Dinamo Kurszk 84-67-re verte az USK Prahát. A két csapat között ebben a párosításban is a második félidõben alakult ki az igazán nagy differencia. A középpontba természetesen Breanna Stewart került, aki úgy ért el 32 pontot, hogy a 18 mezõnykísérletébõl 11 sikeresnek bizonyult. „Nehéz meccs volt, az eredmény nem is mutatja, hogy mennyire. Különösen az elsõ félidõ. A második félidõben már agresszívebbek voltunk. Szeretnek futni, ezt tudtuk róluk. Saját fegyverükkel gyõztük le õket.” – mondta a világklasszis zseni, aki pályafutása elsõ Euroliga döntõjét vívhatja.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Ahogy azt visszatekintõ összeállításunkban is kiemeltük. A prágai sikerhez nagyon kellett Stewart mellett a 22 pontos Natasha Howard és a 20 egységig jutó Sonja Petrovic eredményes játéka. Különösen Petrovic villanásait érdemes kiemelni, aki a szoros második negyedben egymaga ért el 12 pontot. „Amikor nagy szükségünk volt Sonjára a második negyedben, akkor lett igazán éles és agresszív. A csapatunkban mindenki tudja, hogy Sonja milyen kaliberû játékos, de ma mindenki hozzátett.” – fogalmazott Stewart mielõtt Natasha Howard-ról tett volna említést. „Tash érkezése csodálatos hír volt számomra, mert nagyon jól ismerjük egymást. Szerintem nagyon jól tudunk együtt játszani és õ is mindent megtett ebben az elõdöntõben.”

Valeriane Ayayi, az USK Praha francia válogatott klasszisa csalódottan értékelt. „Nehéz most, mert azt hittük, hogy sikerülhet. Nyertük a lepattanócsatát, amit elõzetesen is kontrollálni szerettünk volna. Túl sok üres dobóhelyzetet engedélyeztünk nekik és támadásban sem futottunk eleget.” – zárta nyilatkozatát Ayayi.
 

A vasárnapi menetrend ITT olvasható

Hirdetés