:
:
Sorsdöntõ mérkõzésen a magyar válogatott 68-49-es gyõzelmet aratott Szlovákiában. Ezzel a magyar csapat a selejtezõsorozat E-csoportjának gyõzteseként vívta ki a részvételt a 2017-es kontinenstornára.

Fotó: FIBA.com
Sorsdöntõ meccsre utazott a magyar válogatott Pöstyénbe. Sok forgatókönyvet lehetett felvázolni a selejtezõk utolsó fordulójára, egy azonban biztos volt: ha nyer a magyar csapat, akkor nem kell számolgatnia és ott lesz az Európa-bajnokságon. Az ilyen kulcsmeccseken válogatott szinten nem egyszer remegtek meg a magyar kezek az utóbbi években, ezúttal azonban már a kezdésnél teljesen másról árulkodott a játékosok testbeszéde.
Határozott és kifejezetten tudatos, szervezett játékkal lépett pályára a csapat a telt házas pöstyéni csarnokban. Krivacevic és Zele pontjaival 4-0-ra vezettek a mieink, majd amikor Krivacevic hat perc alatt a 8. pontját szerezte, már 12-6 állt az eredményjelzõn. A festéket uraltuk, a védekezés egységesnek bizonyult és támadásban megvolt a türelem ahhoz, hogy tiszta helyzetekig játszanak a magyar lányok. Így még egy-egy kihagyott ziccer is belefért, hiszen 10 perc után 18-9 állt az eredményjelzõn.
A második szakasz elején három és fél percig nem talált be a magyar csapat, de bármilyen furcsán is hangzik: ez a rövid periódus mutatta meg igazán, hogy nagyon komoly gyõzelmi esély elõtt áll a válogatottunk. Védekezésben stabil maradt a csapat, így a támadásban kifejezetten keveset mutató szlovákok nem tudtak élni a lehetõséggel. Amikor pedig a csapatba tökéletesen beilleszkedõ Vandersloot gyönyörû betörése után megszakadt a pont nélküli sorozatunk, újra elkezdett nõni a különbség. Simon Zsófi triplájával, majd Medgyessy Dóra ziccerével már 32-13-ra vezettünk. A hajrában ugyan két eladott labda után faragtak a hátrányukon a szlovákok, de a magabiztos elõny nem forgott veszélyben.

Fotó: FIBA.com
A magyar csapat az elsõ 20 perc után nem csak vezetett 34-19-re riválisa ellen, de a játék minden elemében jobb volt. Ilyen nagy különbségû találkozókon mindig a harmadik negyed a döntõ. Ha itt megmarad az elõny, akkor nem kérdés a gyõztes kiléte. Jurcenkova szerezte ugyan az elsõ pontokat, de továbbra sem volt éles támadásban a szlovák csapat. Nem jöttek a tripláik, a magas játékosaik elzárásokkal a kisembereiket nem segítették és a két gárda februári meccséhez képest a festékben sem mutatkozott szlovák fölény. Krivacevic és Vandersloot klasszisa tartotta lendületben a mienket ekkor. A harmadik negyed közepén 43-25-re vezetett a magyar csapat. Licskai Zsófia a hat pontjából ötöt a harmadik etap középsõ három és fél percében szerzett és ezzel 46-27-re módosult az állás.
Természetesen hullámvölgy nélkül nem lehet lehozni egy ilyen találkozott. Ez a harmadik negyed második felében érkezett el, ekkor egy 7-0-s sorozattal 46-34-re zárkóztak fel a szlovákok. Sõt, nem sokkal késõbb volt labdájuk ahhoz, hogy 10 pontra visszajöjjenek. Ekkor azonban Fegyverneky Zsófia klasszisa megmutatkozott. Rendkívül nehéz dobást vállalt el és a labda behullott a gyûrûbe. Ezzel a csapatot kirángatva a kisebb gödörbõl. A harmadik etap végére maradt a lélektani 10 pont felett a különbség, 51-37 állt az eredményjelzõn.
A záró szakaszt magyar részrõl Fegyverneky és Krivacevic pontjai vezették fel és ezzel gyakorlatilag el is dõlt a mérkõzés. A folytatásban Zele Dorina két villanása következett, Vandersloot büntetõi pedig 61-41-nél 20 pontos elõnyt jelentettek. A hazaiaknak innentõl már csak az lehetett a céljuk, hogy a különbségre figyeljenek, hiszen sok esti eredményt akkor még nem ismerhettek. Az egész meccsen rendkívül magas hõfokon égõ Stefan Svitek egy-egy kihagyott lehetõség után az utolsó percekre is magas koncentrációt kért a csapattól. Ennek a lányok maximálisan eleget tettek és kiváló játékkal zárták le a meccset.

Fotó: FIBA.com
A selejtezõsorozatban a magyar csapat a legfontosabb találkozón játszott a legjobban és teljesen megérdemelt gyõzelmet aratott!
Nagyon sok aspektusát lehet kiemelni ennek a találkozónak. Kezdve azzal, hogy pontosabban dobott mezõnybõl a magyar csapat, mint a riválisa. Folytatva ott a sort, hogy a lepattanócsatát gyakorlatilag döntetlenre hoztuk egy olyan gárdával szemben, melynek papíron a palánkok alatt fölénye kellett volna, hogy legyen. Kilenc szerzett labdája volt a magyar együttesnek, melyre csak 7 eladott jutott. Ez a koncetrációt dícséri. A szlovákok 17 eladott labdájából 14 pontot szereztünk és a festékbõl 37 pont érkezett. Tökéletesen összerakott meccs volt, de ami a legfontosabb és ezt a statisztika nem mutatja, hogy mentálisan milyen erõs volt a keret.
Gratulálunk!
Eredmény
Szlovákia – Magyarország 49-68 (9-18, 10-16, 18-17, 12-17)
Statisztika

