Hirdetés
Archivum

Remek gyõzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a 3×3-as Világbajnokságon



:

:

Hirdetés

Pénteken megkezdõdött Manilában a 3×3-as Világbajnokság. A magyar válogatottra rögtön egy csoportrangadó várt, melyen kiváló játékkal 20-14-es gyõzelmet aratott Hollandia felett.

A nap egyik legjobban várt nõi mérkõzésének számított Hollandia és Magyarország összecsapása a manilai Világbajnokságon. Jól indult a találkozó, Bozóki Bettina vezetésével, aki csapatunk elsõ hét pontját szerezte a tornán, gyorsan elõnybe kerültek a mieink. Nem telt el két perc és már 5-1-re vezettünk, az elsõ játékmegszakításnál pedig 6-3 állt az eredményjelzõn. Stabilan tartotta elõnyét Károlyi Andrea együttese, a mérkõzés feléhez 7-4-es vezetésrõl érkeztünk.

Válogatottunk fölénye a második 5 percbe érkezve rajzolódott ki igazán. Kiváló összjátékokat láthattunk, Medgyessy Dóra két villanásával 9-4-re módosította az állást. A folytatásban újra eredményesnek bizonyult kétszer Bozóki, amivel már 11-4 állt az eredményjelzõn. Theodoreán Alexandra duplája és Ruják Nóra betörése után pedig a 10 pontos különbségért támadhattunk. Ezt végül 15-5-nél egy újabb Bozóki találat után érte el a magyar csapat.

A hajrában kockáztatott Hollandia, hiszen körbeverés esetén minden pontnak lehet jelentõsége. Erõfeszítéseiket siker koronázta. Egymást követõen négyszer is betaláltak távolról, amivel az utolsó percbe fordulva felzárkóztak. A legszorosabb állást a végjátékban 16-13-nál rögzíthettük. Büntetõknél azonban Bozóki keze nem remegett meg. Mindkét kísérlete célt ért, így 18-13-nál eldõlt a meccs. A végeredményt Ruják és Medgyessy találatai alakították ki.

Kiváló játékkal és nagyon fontos gyõzelemmel kezdte a magyar válogatott a 3×3-as Világbajnokságot. Az elsõ napon még egy mérkõzés vár a mieinkre, 11 óra 40 perctõl Spanyolország lesz az ellenfél.

Eredmény
Magyarország Hollandia 20-14
Pontszerzõk: Bozóki Bettina 13, Medgyessy Dóra 3, Theodoreán Alexandra 2, Ruják Nóra 2

Statisztika

Hirdetés