Hirdetés
Archivum

Remek meccs a döntõben, 2-0-s soproni elõny



:

:

Hirdetés

A játéké volt a fõszerep a döntõ második mérkõzésén. Az UNIQA Sopron izgalmas mérkõzésen, szoros végjátékban 66-62-es gyõzelmet aratott az Atomerõmû KSC Szekszárd gárdája felett. A soproni együttes 2-0-ra vezet és hétfõn este Szekszárdon bajnok lehet.

Bár soha nem öröm, ha egy találkozónak olyan utózöngéi vannak, mint a döntõ elsõ felvonásának. Viszont ez még a vártnál is jobban felkeltette az érdeklõdést a második találkozó iránt, így sok nézõ és remek hangulat fogadta a csapatokat. Szerencsére egy felesleges közjátékot leszámítva semmi nem utalt az elsõ meccs történéseire, amiért óriási köszönet a két csapat játékosainak és a szurkolóinak. Ahogy azt a beharangozónkban már írtuk, azzal lehetett számolni, hogy Shenise Johnson nem játszhat. Civilben figyelhette, ahogy a társai villámrajtot vesznek és 7-0-ra ellépnek. Ekkor még nem tudhattuk, hogy az elsõ 28 és fél percben ez lesz a legnagyobb differencia a felek között. A Szekszárd Erkic, Lisec és Pirsic pontjaival gyorsan felzárkózott, majd Bálint Réka triplájával 16-14-nél már 2 ponttal vezetett is. Erre hazai részrõl Cayla George villanásai érkeztek válaszul. Az elsõ negyedet videóbírós döntéshozatal zárta, mely után 19-18-ra vezetett a Szekszárd.

A második etapot Határ Bernadett duplája vezette fel, de ezt követõen begyûjtötte a harmadik hibáját és cserélni kellett. Ebben a szakaszban nem sokkal késõbb Studer Ági is összeszedte a harmadik faultját. Ettõl függetlenül nem a szabálytalanságokról szólt ez a mérkõzés, következetes játékvezetést kaptak a csapatok, ahol egyértelmûek voltak a határok. Valamivel alacsonyabb szerkezetben játszotta a második játékrész döntõ részét a hazai gárda, ennek megfelelõen 20-15-ös hátrányban volt a félidõben a lepattanókban. Ezúttal nem ültek úgy a soproni dobások, mint Szekszárdon. A vendégek viszont lényegesen pontosabban céloztak, mint kedden. Az elsõ 20 percben 10 triplakísérletükbõl 5 sikeresnek bizonyult. Váltott vezetéssel haladtak a csapatok, ahol kétszer volt 4 pontos elõnyben a KSC. Soproni részrõl Turner és Fegyverneky klasszis megoldásait lehet kiemelni ebbõl a szakaszból. Igazi vezérként a legnehezebb pillanatokban találtak be és ezáltal a félidõre ismét egyenlõ állásról érkeztek a felek.

A 36-36-ról induló harmadik negyed elején Yvonne Turner volt a fõszereplõ, aki két kihagyott lehetõség után egy olyan betöréssel juttatta elõnyhöz a csapatát, amely megmozdulás egy Euroliga játék összefoglalójába is bekerülne. Hasonlóan szép volt Sara Krnjic megoldása is a festékben. Úgy nézett ki, hogy ekkor érkezhet el a fordulat a találkozón. Theodoreán és Bálint tripláival azonban tartotta a lépést Zeljko Djokic gárdája. A kisebb fordulat végül a negyed hajrájában jött el, amikor 49-47 után Crvendakic vezérletével egy 9-2-es sorozatot csinált a Sopron és ezzel a játékrész végére 58-49-es elõnyre tett szert.

A negyedik negyedre megakadt a soproni támadójáték. Egész pályás letámadással igyekezett megzavarni riválisát a Szekszárd. Az utolsó erõtartalékait mozgósítva küzdött a Szekszárd, hiszen itt egy 10 pont feletti különbség a meccs végét jelentette volna. Nem ez a forgatókönyv érvényesült, az elsõ 5 percben mindössze egy Ajdukovic-duplát jegyzett a címvédõ. Eközben szekszárdi részrõl betalált Studer Ági, miközben Eva Lisec büntetõket harcolt ki és 60-60-nál elfogyott a hazai elõny. Szoros végjátékra készülhettünk, ahol Krnjic szedett le egy támadólepattanót és tette vissza a labdát, amivel 62-60-nál ismét a Sopron vezetett. Az utolsó percekben maradtak ki büntetõk, ebbõl szekszárdi oldalon Erkic hibája fájhatott a legjobban. Studer 62-62-nél így is egyenlített, majd Fegyverneky lépett elõ fõszereplõvé. Egy hatalmas blokk és utána egy bravúros találat 64-62-es vezetést eredményezett. Lélektanilag itt fordult meg a hajrá. Az utolsó percben már kockáztatott a Szekszárd és nem talált be. A Sopron szoros meccsen, egyik legjobbja Shenise Johnson nélkül is nyerni tudott és ezzel 2-0-ra vezet a fináléban.

Eredmény
UNIQA Sopron – Atomerõmû KSC Szekszárd 66-62 (18-19, 18-17, 22-13, 8-13)
Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása 2-0 az UNIQA Sopron javára.

Statisztika

Hirdetés