Hirdetés
Utánpótlás

Sabtaj von Kalmanovics Kupán szerepel a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs csapata

Hirdetés

Csütörtöktől Moszkvában a Sabtaj von Kalmanovics Kupán szerepel a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs csapata. Az eseményről az Akadémia sajtóközleményt állított össze, melyből megismerhetjük a kupa hátterét.

Fotó: Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs

Forrás: Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs Sajtóközlemény

Tíz évvel ezelőtt, 2009-ben nyert Euroligát a Szpartak Moszkvával, s írt ezzel sporttörténelmet Rátgéber László: ő az egyetlen magyar kosárlabdaedző, akinek ez sikerült. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója most néhány napra visszatér korábbi sikerei színhelyére, az Akadémia junior lány csapata ugyanis meghívót kapott a Sabtaj von Kalmanovics Kupára.

Annak idején Fűzy Ákos úgy fogalmazott a moszkvai szerződéssel kapcsolatban, hogy az örök harcostárs, barát legyen büszke arra, hogy Pécsről idáig jutott – az egyik legjobb európai csapathoz. Mint néhány hónappal később kiderült, a legjobbhoz, de ahhoz, hogy ez így legyen, már Rátgéber Lászlónak is volt köze. Nem kevés. A Szpartak Moszkva az irányításával 2009-ben Euroligát nyert, vagyis felért a csúcsra, köszönhetően nyilván a nagyvonalú tulajdonosnak, Sabtaj von Kalmanovicsnak. Az üzletembert, a korábbi szovjet kémet (aki úgy nyilatkozott magáról, hogy az élete olyan, amilyet az emberek csak a moziban látnak) aztán 2009 novemberében bérgyilkosok agyonlőtték.

A Sabtaj von Kalmanovics Kupával most rá emlékezik az időközben nevet változtató klub, a Szparta&k M.R. Vidnoje. A négycsapatos junior lány tornán borzasztó erős lesz a mezőny, a házigazdák mellett további két orosz nagyágyú, a Kurszk és az MBA Moszkva vesz részt rajta, s nagyon megtisztelő, hogy meghívást kapott a Nemzeti Kosárlabda Akadémia együttese is.

Utoljára 2011-ben, a Fenerbahcéval jártam a Szpartaknál, Euroliga-negyeddöntőt játszottunk – mesélte Rátgéber László, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója. (A Szpartak akkor 74-56-ra nyert, s kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe.) – A kapcsolat azonban továbbra is megmaradt, nemrég, tavaly novemberben ők is jártak nálunk, az U18-as csapatukat fogadtuk. A moszkvai klubnál ezzel a tornával tisztelegnek Sabtaj von Kalmanovics előtt, s méltóképp emlékeznek rá: nagyon erős mezőnyt gyűjtöttek össze, a Kurszk ugye az Euroligában döntős volt legutóbb, s az utánpótlása is kiváló, de ugyanez elmondható a házigazdákról, akik egész Oroszországból szedik össze a tehetségeket, valamint az MBA Moszkváról, amely főleg a fővárosi gyerekekre támaszkodik.

Az oroszok tehát voltak Pécsett, az Akadémia megy oda – ez egy olyan együttműködés, amelyből a pécsi műhely csakis profitálhat. A továbbiakban közös edzőtáborokat, tornákat szerveznek majd, vagyis ezt a kapcsolatot ápolni, fejleszteni szeretnék.

A pécsi junior lány csapatra nagyon nehéz feladat vár, de ezt senki sem bánja, hiszen teher alatt nő a pálma, csak az ilyen mérkőzéseken lehet fejlődni, előrelépni. A szakmai stábnak határozott céljai vannak a három mérkőzés kapcsán.

Nagyon izgatottan várjuk a moszkvai túrát – mondta Hartung Anita, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs junior csapatának vezetőedzője. – Igazi bombaerős tornára kaptunk meghívást, amelyen az elsődleges célunk az, hogy minél többet tanuljunk. Magunkba kell szívnunk mindent, amit csak tudunk, a kosárlabdapályán és azon kívül is. Nagyon jó erőfelmérő lesz ez nekünk a közelgő junior bajnokság előtt. Köszönjük Akadémiánknak a lehetőséget, mindent megteszünk majd azért, hogy méltóképp képviseljük a pécsi kosaras értékeket. A felkészülés során sokat foglalkoztunk az egyéni- és csapatvédekezéssel, a labda nélküli mozgással és a gyors támadásvezetéssel. Mindenképpen előrelépést várok a csapattól ezekben a szegmensekben.

Az Akadémia csapata csütörtökön 11 órakor indul útnak, majd a repülőgép 16.30-kor száll fel a Liszt Ferenc Repülőtérről. Ketten pénteken reggel (9.45) utaznak a többiek után: Éles Péter csapatmenedzser és Habling Lara csütörtökön még a PEAC-Péccsel játszik bajnokit.

A Sabtaj von Kalmanovics Kupa programja:

Szeptember 27., péntek: MBA Moszkva–Szparta&k M.R. Vidnoje (12.00), Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Kurszk (14.00).

Szeptember 28., szombat: Szparta&k M.R. Vidnoje–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs (12.00), Dinamo Kurszk–MBA Moszkva (14.00).

Szeptember 29., vasárnap: Dinamo Kurszk–Szparta&k M.R. Vidnoje (12.00), Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–MBA Moszkva (14.00).