Hirdetés
Magyarország

Sajtónyilvános edzést tartott a magyar válogatott



:

:

Hirdetés

Hétfőn Sopronban az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar válogatott sajtónyilvános edzést tartott. Az MTI összeállítása az eseményről.

Forrás: MTI

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak esélyeshez méltóan kell szerepelnie a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság novemberi két selejtezőmérkőzésén.

A szakvezető a nemzeti együttes soproni edzőtáborában tartott sajtótájékoztatón kifejtette, az előző kvalifikációs sorozatban nem a magyarok voltak a favoritok, de ezúttal más a helyzet.

“Horti Dóra és Varga Zsófia visszavonult, az eddigi csapatkapitány Raksányi Krisztina sérült, de ki kell mondanunk, hogy ennek a hármas csoportnak mi vagyunk az esélyesei. Fiatal a csapat, lépcsőnként építkezünk, és remélhetőleg élünk a lehetőségeinkkel” – jelentette ki Székely Norbert.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke felidézte a nyári, szerbiai Eb-t, amelyet hetedikként zárt a csapat.

“Felülmúltuk a várakozásokat, és ez az eredmény igazolja a szakág munkáját. Székely Norbert partner a fiatalításban is, Sopron pedig változatlanul igazi fellegvára a hazai kosárlabdának” – közölte az MKOSZ vezetője hozzátéve, a nemzetközi szövetség nemrég Sopronnak ítélte oda a jövő augusztusi U20-as női Eb rendezését.

Fotó: Sopron Basket / wb-sopron.com

A helyi klubot erősítő Dubei Debóra főként új feladatairól beszélt:

“Huszonkét évesen óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek a válogatott csapatkapitánya. A hollandok kellemetlen és erős ellenfelek lesznek, de igyekszünk felkészülni belőlük, nyerni kell Amszterdamban” – fűzte hozzá.

S  válogatott csütörtökön 19.30 órától Amszterdamban lép pályára, majd vasárnap 20.30 órától Sopronban fogadja Szlovákiát a H jelű trióban. Jövő novemberben újabb két játéknap következik, majd a kvalifikáció 2021 februárjában zárul. A kilenc csoportgyőztes és az öt legjobb második jut ki a 16 csapatos Eb-re, amelynek a rendező jogán már tagja Spanyolország és Franciaország.

Az idei Eb-n a válogatott megnyerte első két meccsét Nisben, majd harmadik csoportmeccsén, a belgrádi negyeddöntőben és az alsóházi rájátszásban is alulmaradt. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel a 7. helyen zárta az Eb-t, és mivel nem került az első hatba, már biztosan nem juthat ki a jövő évi, tokiói olimpiára.

A keret:
——–
Pusztai Petra (Aluinvent-DVTK), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dombai Réka (Uni Győr MÉLY-ÚT), Dubei Debóra (Sopron Basket), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (Uni Győr MÉLY-ÚT), Szabó Fanni (PEAC-Pécs), Lelik Réka (NKE-FCSM Csata), Turner Yvonne (Orenburg), Horváth Bernadett (NKE-FCSM Csata), Weninger Virág (Sopron Basket), Kiss Angelika (Aluinvent DVTK), Bálint Réka (Atomerőmű KSC Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron Basket), Zele Dorina (Aluinvent DVTK), Barnai Judit (Uni Győr MÉLY-ÚT)

Forrás: MTI

Hirdetés