Hirdetés
Archivum

Sajtótájékoztatót tartottak Debrecenben a 3×3-as nagyhét kapcsán



:

:

Hirdetés

Egy hét alatt négy rangos 3×3-as tornát rendeznek Debrecenben. Ebbõl az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót.

Forrás:  Debreceni Kosárlabda Akadémia

Fotó: Debreceni Kosárlabda Akadémia


Forrás: Debreceni Kosárlabda Akadémia hivatalos honlap

Hétfõn elrajtol az idei 3×3-as kosárlabdaünnep Debrecen fõterén. Ezúttal négy tornát rendeznek meg egy hét alatt. A Nagytemplom elõtti centerpályán tartott beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, jövõre is lesz világverseny Debrecenben.

Az augusztus 26-tól szeptember 1-ig tartó eseményen hétfõn és kedden nõi profi versenyt tartanak, kedden és szerdán a férfiak mérkõznek meg, a World Tour sorozat egyik állomása lesz Debrecen, szerda délután és csütörtök délelõtt pedig egy U23-as, Nations League nevû próbaverseny-sorozat kezdõdik.

A hetet – talán a legjobban várt – felnõtt Európa-bajnokság zárja, melyen a magyar férfiaknak és a hölgyeknek is esélyük van a jó szereplésre. Az összes mérkõzés ingyenesen tekinthetõ meg.

A sajtótájékoztatót Papp László polgármester nyitotta, aki elmondta, hogy az elmúlt öt évben Debrecen a 3×3 egyik Európai központjává vált, továbbá kiemelte:

-A World Tour Masters sorozatban olyan neves rendezõk közé sikerült ismét bekerülnünk, mint Montreál, Prága, Mexikóváros, Doha vagy Los Angeles, ez gyakorlatilag mindent elárul arról, milyen nívós esemény is lesz a Kossuth téren. A versenyek évek óta teltház elõtt zajlanak, több, mint tízezren fordulnak meg ilyenkor a lelátókon, a karneváli héten tapasztalható pezsgés tovább folytatódik.

Julien Debove, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség kommunikációs menedzsere elmondta, nagyon boldog, hogy ötödik alkalommal is Debrecenbe utazhatott, hiszen különleges hangulata van a Nagytemplom elõtti térnek.

-2019 nagyon fontos év a 3×3 számára, hiszen jövõre történetünk során elõször leszünk az olimpiai programban. 2015-ben, még a Debrecen városának és a szervezõknek is nagy fantáziára volt szüksége, hogy miért adjon esélyt a kosárlabda akkor még ismeretlen szakágának, de azóta az utcák sportjából az olimpiák sportjává vált a 3×3. Igazi sikertörténet részesei lehetünk az utóbbi években, ezt bizonyítja, hogy több, mint száz televíziós csatorna közvetíti a versenyeinket.

Becsky István a sajtótájékoztatót a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét, és a helyi szervezõbizottságot is képviselte.

-Szeretném az MKOSZ részérõl megköszönni a bizalmat és azt a rengeteg befektetett energiát, amelynek hála a válogatottjaink jelenleg a világ közvetlen elitjéhez tartoznak. Fontos kiemelni, hogy történetünk során a felnõtt Európa-bajnokság a legnívósabb rendezvényünk, ráadásul a csapatok az olimpiai szereplésért is játszanak Debrecen fõterén. 2015-ben, mikor elõször rendeztünk, még mindenki a streetball versenyekkel párosította a 3×3-at, de szerencsére mára már igazi társadalmi eseménynek számít a városban. Sok sikert kívánok az egy hét alatt megforduló több, mint háromszáz sportolónak, és ezúton szeretném megköszönni a szervezõbizottság áldozatos munkáját.

A debreceni születésû Medgyessy Dóra már nagyon várja a nõi tornát és az eb-t is, mindkét versenyen bízik a jó szereplésben.

-Másfél éve várom ezt a pillanatot, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy a szülõvárosában pályára léphessen egy Európa-bajnokságon. Az biztos, hogy egy életre szóló élmény lesz a család, a barátok és az ismerõsök elõtt játszani. Ebben a sportban nagyon gyorsan történnek a dolgok, és a mezõny is nagyon kiegyenlített, nehéz elõre bármit is mondani, de szeretnénk mindkét tornán éremért küzdeni.

Az elõzõ szezont a DEAC együttesében töltõ Ivosev Tamás kiemelte, hogy sok World Tour Masters fordulón járt már pályafutása során, de nem túlzás kijelenteni, hogy a debreceni lesz minden idõk legerõsebb versenye.

–A világranglista elsõ tíz helyezettjébõl hét is itt lesz a Kossuth téren, nagyon nagy küzdelmekre számítok. Az Európa-bajnokságon is szeretnénk jól teljesíteni, és bár egyelõre nem vagyunk olyan sikeresek, mint a lányok, megpróbálunk minél több olyan kosarat szerezni, mint Medgyessy Dóri.

A sajtótájékoztató végén Papp László polgármester ünnepélyesen bejelentette, hogy 2020-ban is lesznek 3×3 versenyek Debrecenben. Az U18-as világbajnokság mellett újra lesz World Tour Masters forduló a Cívisvárosban.

Hirdetés