Salamancában lép pályára a Szekszárd
:
:

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
Szerdán 20 óra 30 perctől az Euroliga 6. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd a Perfumerias Avenida Salamanca vendége lesz. Bombaerős kerettel dolgozik az elmúlt évad Euroliga ezüstérmese. Zseljko Djokicsot, az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetőedzőjét a hétvégi bajnoki mérkőzésről és a szerdai várakozásairól kérdeztük.
November 24, szerda
20:30 Perfumerias Avenida Salamanca – Atomerőmű KSC Szekszárd
Salamanca, Pabellón Municipal Wurzburg
A válogatott szünetet követő első bajnoki mérkőzésen az Atomerőmű KSC Szekszárd 94-66-ra verte a VBW CEKK Ceglédet. A második félidőt 55-32-re nyerte a KSC.
“Szombaton is mondtam, hogy klasszikus első meccs volt a szünet után. Kellett egy félidő, hogy újra felvegyük a ritmust. A játékosoknak újra kellett ismételniük a figurákat, hogy mit hívjunk, milyen szituációban milyen figurát játszunk. Közben pedig a Cegléd is érezhetően készült, elég sokat váltottak védekezésben, zóna, letámadó zóna press, különféle 2-2 váltások. Ez nekünk kellemetlen volt, mert mi most tanuljuk újra a saját mozgásunkat. Ráadásul van új játékosunk is, aki nem ismeri még igazán a játékainkat. A félidőben átbeszéltük a dolgokat és a második félidő már elég jól nézett ki. Jó ritmust diktáltunk és aminek örülök, hogy mindenki pályára léphetett, pontot szerzett. Egy igazi csapatmunka volt a második félidő.” – értékelt Zseljko Djokics.

Fotó: FIBA.Basketball
A Salamanca az elmúlt évadban döntőt játszott az Euroligában. Idén is eddig mindössze egy vereségük van, miközben a spanyol bajnokságot a Valencia és a Girona előtt veretlenül vezetik.
“Nagyon kevés időnk van edzeni. Hétfőn délelőtt edzettünk egyet, majd délután indultunk Spanyolországba. A Salamancát az egyik legtehetségesebb európai csapatnak tartom. 12 olyan játékosuk van, akik közül, ha bárki van a pályán “jól néznek ki”. Hét légióst foglalkoztatnak, köztük öt amerikait, a Samuelson-testvérek brit, Shante Evans pedig szlovén állampolgársággal szerepel. Mellettük ott van a center Bella Alarie és nem utolsó sorban a WNBA döntője MVP-je Kahleah Copper. Ez brutális keret, ami közben fiatal is. Persze van pár tapasztaltabb játékosuk. Én azt mondom, ha nem is idén, de a keret együtt tartásával belátható időn belül Euroligát nyerhetnek.” – mutatta be a riválist a szekszárdiak vezetője, hangsúlyozva, hogy nagyon nehéz dolguk lesz. Szekszárdon ugyanis javában tart Dana Evans beépítése és a csapat formába hozása a válogatott szünet után.

Fotó: VBW CEKK Cegléd
“Nem könnyű Salamancában játszani. 3-4000 ember lesz majd a csarnokban. Én erre úgy tekintek, hogy játszunk egy erős, kemény Euroliga meccset és ezen haladjunk tovább a taktikai repertoárunk építésével. Olyan cipőben vagyunk, hogy sok mindent át kell ismételnünk a válogatottakban dolgozó játékosokkal. Közben Dana Evans-nek sok mindent az alapjaitól kell tanítani. Mivel ő újonc és először játszik Európában, így neki meg kell ismerkednie az itteni játékkal. Amerikában a “no touch” elv érvényesül, nincsenek azok a kontaktok, mint nálunk. A rutinosabb amerikaiak már megszokták ezeket, de aki először jön ide, azzal nagyon türelmesnek kell lenni. Látszik, hogy nagyon akarja, szeretne tanulni, de neki ez teljesen új kosárlabda. Mondhatnám azt is, hogy olyan, mintha más sportágat kellene játszania. Egyrészt az európai védekezésben sok mindent faultnak érzékel, ami nem az. Másik oldalról neki például a direct shot fake, tehát a dobócsel és a rövidindulás az egyik erőssége. Ezt itt Európában rendszeresen lépéshibának veszik és erről is le kell szoktatni. Amit az előbb elmondtam, erre nagyon kevés idő van most. Jó lenne, ha több idő jutna ilyen munkára. Visszatérve a Cegléd elleni mérkőzésre, örülni kell a győzelemnek. A hétvégi bajnoki eredmények különösen felértékelik ennek a jelentőségét.” – mondta Zseljko Djokics, aki a szerdai mérkőzés céljait az alábbiak szerint foglalta össze.
“Nem beszélnék győzelemről vagy vereségről a szerdai mérkőzés kapcsán és nem is a tapasztalatszerzést emelném ki. Megyünk tovább építeni a játékunkat az új légiósunkkal, a válogatottakból visszatérőkkel. Nekünk védekezésben és támadásban is megvan a rendszerünk és úgy érzem, hogy a játékosok egy kicsit elveszítették azokat automatizmusokat, amiket ez a rendszer megkíván. Ezt újra kell gyakorolni, amire a szerdai alkalom tökéletes lesz egy olyan erős ellenfél ellen, mint a Salamanca.”

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
