Hirdetés
3x3

Sandra Ygueravide élményei a FIBA 3×3 WS kapcsán



:

:

Hirdetés

A FIBA munkatársai arra kérték Sandra Ygueravidét, a spanyol 3×3-as válogatott és 5:5 kosárlabdában a Győr klasszisát, hogy foglalja össze élményeit az első alkalommal életre hívott 3×3 Women’s Series állomásairól.

Sandra Ygueravide rögtön az összeállítás elején kiemeli, hogy a spanyol válogatott minden tagja profi játékos, akik korábban nyaranta néhány hetet foglalkoztak 3×3-as kosárlabdával. A többi idő a regenerálódásról szólt. “Az idei nyár azonban más volt.” – teszi hozzá, hiszen az 1. FIBA 3×3 Women’s Series során olyan csapatokkal játszhattak rendszeresen, akikkel Európa-bajnokságokon, Világbajnokságokon szoktak mérkőzni. A spanyol klasszis kiemelte, hogy nagy lelkesedéssel fogadták a szövetségük felkérését a sorozatra, de a nyarat tovább nehezítette, hogy az egyik alapemberük a Világbajnokság előtt megsérült. Emiatt át kellett szervezniük az előzetes beosztást, hogy a bevállalt tornákat teljesíteni tudják.

Spanyolország a FIBA 3×3 Women’s Series hat állomásán vett részt és ebből három alkalommal volt ott Sandra Ygueravide. Ezeket a tornákat emelte ki külön is a cikkében. Lignano azért emlékezetes számukra, mert a nyár első döntőjét ott játszották. A Kanada elleni elődöntőt helyezte a középpontba, ami szerinte részükről a torna legjobb meccse volt. Ezen felül pedig a Kína elleni finálé kapcsán szerinte pedig az volt a fontos, hogy érezték: bárkivel versenyképesek lehetnek és ez megadta az alaphangot egész nyárra. La Rochelle-t élvezték a legjobban a csapattal. Ygueravide úgy emlékszik vissza rá, mint a legjobban szervezett, legszebb környezetben zajló erőpróbára.

Tekintve a tengerparti helyszínt és a Franciaországban hagyományos telt házas lelátókat, ez nem meglepő kijelentés. Másodikak lettek ismét, de ezúttal nem kellett rögtön a döntő utáni reggel utazniuk, így belefért egy kis városnézés és egy jó ebéd. A harmadik torna, amin a rutinos spanyol klasszis részt vett, az Debrecen volt, az utolsó erőpróba az Európa-bajnokság előtt. Kisebb szünetet követően találkoztak újra, így a kellő összhang megtalálásáról is szólt számukra az a két nap. Külön meglékezett a magyar válogatott elleni elődöntőről, ami a két csapat első találkozása volt a drámai VB-meccs után. Amolyan döntőnek élték meg azt a találkozót. A debreceni erőfelmérőt jellemezte a legnehezebb tornaként Ygueravide.

Fotó: FIBA.Basketball

A 3×3-as kosárlabdáról Ygueravide úgy tartja, hogy azt meg kell tapasztalni. Minden torna, minden mérkőzés segített előrébb vinni a csapatukat. Véleménye szerint nem könnyű kezelni egy ilyen sűrű nyarat, de imádják csinálni és ez a lényeg. Minden percét élvezték és ha mind a 15 állomáson ott lehetettek volna, azt is bevállalnák. Egy átlagos nyár a pihenésről szólna, de ez nem volt átlagos. Ugyanakkor szerinte minden másodperce megérte. Lehetőséget teremtett arra, hogy jobban megismerjék egymást. Más csapatok játékosaival barátkozzanak és olyan felejthetetlen pillanatokat hozott, mint közös bringázások, tengeri fürdőzések, több száz Tv-sorozat epizód megtekintése vagy nagy kártyázások. Leginkább pedig “sok nevetés, jó sok nevetés.”

Ahogy Ygueravide írja, a 3×3 szenvedély, harc, bátorság, intenzitás … Arról szól, hogy soha nem szabad feladni, harcolni, küzdeni kell minden mérkőzés utolsó másodpercéig. A 3×3 Women’s Series-nek köszönhetően pedig a spanyol közönség is ízelítőt kapott ebből, akik nagy számban kezdték követni ezt a szakágat. Ygueravide azzal zárja: büszke, hogy részese lehetett a sorozatnak.

Hirdetés