:
:

Fotó: Osztie Tibor
Május 25. és 28. között rendezték Miskolcon a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság “A” döntőjét. A Soproni Darazsak Sportakadémia csapata a nyolcadik helyen zárt. Stoics Judit vezetőedzőt kértük a miskolci nyolcas döntő értékelésére.
„Ugyanúgy folytatódott a döntő, ahogy az előző két hét telt és sajnos nem pozitív értelemben fogalmazok így.” – kezdte visszatekintését a soproniak vezetőedzője. „A torna előtti beharangozóban is kiemeltem Csaplár-Nagy Lara kiválását. Mellette Fekete Zsófi orra eltörött, maszkban játszott. Megérkeztünk a döntőre és az első meccsen Szlávik Flóra gyűrűsujja repedt el. Megröntgenezték, további sérülésveszélyt nem állapítottak meg és megfelelő rögzítéssel nagy fájdalom mellett vállalta a játékot. Péntek reggelre Szalai Szonja belázasodott és vasárnap tudott valamennyit játszani. A negyedik mérkőzésünkön Spendel Adél bokája tört el.”
A Soproni Darazsak Sportakadémia serdülői nem tudtak mérkőzést nyerni Miskolcon. A hozzáállással nem volt probléma és jó védőmunkát végeztek Stoics Judit tanítványai, például a Csata DSE „B” elleni keresztjáték során a riválist 41 eladott labdába kényszerítették bele. Ugyanakkor a pontszerzéssel az egész tornán akadtak problémák.
„Rendkívül balszerencsések voltunk az utóbbi időszakban, de a csapatnak megmaradt a tartása. A lányok hozzáállását jól tükrözi, hogy törött orral, repedt ujjal vagy éppen betegen is vállalták a játékot és mindent megtettek. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni és ez független a sérülésektől, hogy kevés taktikai és technikai megoldást láttam vissza a döntőn az egész évben gyakoroltak közül. Nem helyezésben, győzelmek számában fogalmaztam meg az elvárást, hanem abban, hogy szeretném az egyéni teljesítményeken a fejlődést látni és ebben maradt hiányérzetem. Természetesen voltak, akik előrébb tudtak lépni, de ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az eredményben is látszódjon.” – mondta lapunknak Stoics Judit, aki reményét fejezte ki, hogy az idei tapasztalatokat a lányok a jövőben tudják kamatoztatni.

Fotó: Osztie Tibor
„Óriási érvágás volt Csaplár-Nagy Lara kiesése, nagyon megviselte a csapatot, hogy az a játékos, akire egész évben számíthattak, a végén nem tudott ott lenni velük. Én ennek tudom be, hogy nem tudták pályára tenni az elvárt a dolgokat. Ettől függetlenül őszintén hiszek abban, hogy az évad munkája nem múlik el nyomtalanul és a tanultakat tovább viszik, azokra a kadett korosztályban tudnak építeni. Természetesen láthatóak a különbségek a játékosok között olyan szempontból, hogy mennyit tudtak elsajátítani a serdülő anyagból. Van, aki többet, van, aki kevesebbet, de mindenki visz magával tudást.” – tette hozzá a szakvezető.
A teljes szezont nézve a Soproni Darazsak Sportakadémia serdülői 16 győzelemmel és 15 vereséggel zártak az országos 8. helyen. A csapat az utolsó forduló utolsó meccséig küzdött az „A” döntőért és akkor kulcsmeccsen legyőzte a Vasas Akadémiát. Biztosítva, hogy az ország nyolc legjobb együttese között is megmutathassa tudását.
„Így utólag visszanézve, ha valaki azt mondja nekem tavaly augusztusban, hogy eljutunk az „A” döntőbe és ott 8. helyen végzünk, a realitásokat ismerve aláírtam volna. Ennek ellenére szerettünk volna meglepetést okozni és teljes kerettel láttam erre esélyt.” – húzta alá a Darazsak Sportakadémia vezetőedzője.
„Edzőként nagyon sok mindent tanultam ebből a szezonból. Vallom, hogy a kudarcokból sokkal többet lehet tanulni, mint a sikerekből. Azt sem titkolom viszont, hogy borzasztó csalódott vagyok. Rengeteget dolgoztunk a játékosokkal, nem csak én vezetőedzőként, hanem a teljes stáb és sokan a háttérben a sportakadémián. Kívülről szerintem el sem tudják képzelni, hogy milyen összetett munka zajlik egy szezonban és lehet, hogy el kell fogadni: ennek ez volt a maximuma idén. Nem feltétlenül a számszerű eredményekben, vagy az év végi helyezésben, hanem abban, hogy mennyit tud ebből visszaadni a csapat.” – összegzett Stoics Judit.
