Hirdetés
3x3

Sikeres bemutatkozás a 3×3-as felnőtt válogatottban – Török Ágival beszélgettünk



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Az elmúlt két hétvégén, a konstancai Európa-bajnoki selejtezőn, illetve előtte Belgrádban felkészülési tornán debütált a 3×3-as felnőtt válogatottban Török Ági. Az UNI-Győr – MÉLY-ÚT játékosával az elmúlt hetek tapasztalatairól beszélgettünk.

Hogy indult számodra idén a 3×3-as munka? 

Az, hogy elkezdhettem májusban dolgozni a csapattal, két dolgon múlott. Először is azon, hogy Károlyi Andi megszavazta nekem a bizalmat és meghívott a bő keretbe, illetve Székely Norbert rugalmasságán. Elfogadta, hogy a 3×3 most kiemelten fontos és elengedett a felnőtt válogatott összetartásáról.

Elképesztő motiváltan és feltüzelve kezdtünk májusban. Azzal az egyértelmű céllal, hogy a lányok kijussanak az olimpiai selejtezőre. Abban a hónapban nekem a szerepem az volt, hogy az edzéseken minőségibb munkát tudjak nyújtani és úgymond minél nagyobb ellenállást fejtsünk ki a többi lánnyal együtt a versenyző csapat ellen. Annak érdekében, hogy több inger érje őket és minél jobban felkészülhessenek az olimpiai selejtezőre.

Amikor grazi és a debreceni versenyek tartottak, akkor kívülről figyeltem a csapatot. Akkor kellett volna beugranom, ha valaki esetleg Covid-pozitív lett volna a keretből.

Utoljára 2016-ban és 2017-ben versenyeztél a 3×3-as szakágban. Mennyit változott azóta a játék és neked mennyit kellett változtatnod? 

Nekem az utolsó 3×3-as versenyeim az U18-as korosztályban voltak Földi Attilánál. Nagyon jó élményeket gyűjtöttem ott is. Az U18 és a felnőtt között ég és föld a különbség, nem csak a versenyeken, de már az edzéseken is. Emellett azért is, mert olimpiai sportág lett a 3×3, több ország vesz részt a tornákon és ezáltal élesedett a verseny. Minél többet versenyeznek a játékosok, a különböző válogatottak, a színvonal is egyre magasabb. Tanulságos volt ezt kívülről, majd később belülről megtapasztalni.

Fotó: FIBA.Basketball

Ami számodra nehéz, hogy a 3×3-as válogatottban jórészt center feladatokat kellett megoldanod, míg az 5:5-ben hármas, négyes poszton szerepelsz.

Cyesha Goree helyett ugrottam be és be kell látni, hogy nem ugyanaz a posztunk. Én igyekeztem a lehető legjobb tudásom szerint megoldani a feladatokat, de elképesztő az a fizikalitás, ami egy-egy centerposztos játékost ér 3×3-ban. A mezőnyök is brutális ütközéseknek vannak kitéve a 10 perc alatt. Ami centerposzton megy, az elképesztő. Nem egy lila foltot gyűjtöttem a két hét alatt. Nyilván ez teljesen új szituáció volt, amihez alkalmazkodni kellett. Fel kellett venni a ritmust és szembenézni a kihívásokkal. Bízom benne, hogy ez is csak hozzátett a játékomhoz, mert tudom kamatoztatni ezt a későbbiekben mind a két szakágban.

Nem könnyítette meg a bemutatkozásodat, hogy Belgrádban hőségriadó alatt játszottatok, míg a konstancai helyszín egy tengerparti pálya volt. A 3×3-ban hagyományosan a tengerparti pályák a legnehezebbek. Milyen volt ezt megélni? 

Ezek a körülmények extrémek. Lehet, hogy egy-egy ember bele sem gondol abba, hogy a hihetetlen melegben vagy hatalmas szélben milyen játszani. Abszolút beleszól a játékba. Például a konstancai tornán a szél teljesen elvitte a külső dobásokat. Ezeket is bele kell kalkulálni. Ez valahol a szépsége a 3×3-nak, de nagyon érdekessé teszi a játékot. Én a konstancai nap végére még egy napszúrást is begyűjtöttem a tünetek alapján. Alkalmazkodni kell ehhez is. Nagyon fontos viszont megjegyezni, legalábbis én mindig azt szoktam mondani, hogy amilyen meleg van a mi csapatunknak, olyan meleg van az ellenfélnek is.

Fotó: FIBA.Basketball

Az is különlegessége ennek a lebonyolításnak, hogy egész nap csúcsformában kell lenni. Délelőtt 10 órakor ugyanúgy, mint az esti programban, amikor a sorsdöntő keresztjátékot rendezik.

Ezt is érdekes megtapasztalni. Nekem nagyon tanulságos volt látni, hogy az első meccs után, amikor a britektől kikaptunk, milyen mélyen voltunk. Pár órával később pedig örömkönnyek közepette ünnepltük az Eb-re való kijutást. Rövid időn belül olyan mélységeket vagy magasságokat lehet megélni, amelyik mondjuk egy 5:5-ös Európa-bajnokságon másfél hét alatt tapasztalható meg.

A konstancai napot hogy idéznéd fel? Mi volt a kulcs a britek elleni vereség alkalmával, majd a két győztes meccsen? 

Nagyon komplex szituáció volt, ahogy mi odamentünk az Eb-selejtezőre. Adott három játékos, akiket az előtte hetekben a legnagyobb álmaiktól fosztottak meg. Kétszer egy ponton múlt, hogy kijussanak az olimpiára. Ezt kívülről is nehéz megélni, de szerintem el sem tudjuk képzelni, hogy milyen belülről. A lányok ennek az utózöngéit a konstancai Eb-selejtező napjáig is érezték. Így vágtunk neki. Ezen felül meg szerettük volna mutatni, hogy van bennünk annyi, hogy ezen túl tudunk jutni és el tudjuk érni az Európa-bajnokságot.

Jött az első pofon az angolok elleni mérkőzéssel. Nem voltunk megfelelő ritmusban és kiütköztek azok az érzések, amiket toltunk magunk előtt az elmúlt két hétben. Egyszerűen nem tudtuk azt mutatni, amire csapatként képesek vagyunk. Az angolok kifejezetten erős kerettel álltak ki, ott volt Handy vagy éppen Fagbenle, tehát rutinos 5:5-ös válogatottakat hoztak el. Még így is azt mondom, hogy játéktudásban nem feltétlenül voltak jobban nálunk. Nekünk kellett átlendülni a nehézségeken érzelmileg, túllépni a múltbeli dolgokon és azt előtérbe helyezni, hogy kétszer tíz perc választ el minket az Európa-bajnokságtól.

Visszamentünk a szállásra, átbeszéltük a dolgokat és úgy mentünk neki a szlovák meccsnek. Szerintem két különböző csapatot lehetett látni a két csoportmeccsen. Felszívtuk magunkat, egymásért küzdöttünk és olyan önbizalmat szedtünk fel, ami már repített minket a keresztjáték megnyeréséig, az Európa-bajnoki kvalifikációig.

Fotó: FIBA.Basketball

Hogy telik a nyár a folytatásban? 

Én az U23-as válogatotthoz fogok csatlakozni. Kaptam két nap pihenőt Süle Krisztina, szövetségi kapitánytól. Jövő héten lesz a szlovákiai Nemzetek Ligája forduló. Még egy kicsit 3×3-azok, majd pár hét pihenő következik. Ez jól jön, mert én a szezon vége óta nem álltam le. Júliusban így a pihenésé lesz a főszerep, augusztusban pedig már kezdődik az alapozás. Ott már egy kicsit a 3×3-as Európa-bajnoksággal a fejemben fogok készülni. Szeptemberben pedig nagyon nagy feladatok várnak ránk az Eiffel-torony előtt.

Talán azért is jó, hogy jön a Nemzetek Ligája, mert így rögtön tudod hasznosítani a megszerzett tapasztalatokat. Hosszabb távon is kamatoztathatod a 3×3-as élményeket?

Szerintem csak nyertem a saját játékom szempontjából, hogy ez a nyár most a 3×3-ról szól. Érzelmileg is sokat adott ez a konstancai Eb-selejtező azzal, ahogy végig kísérhettem, ahogy a lányok a legnagyobb mélységekből jöttek fel. Nem csak a játékosok, hanem a stáb is, olyan rövid idő alatt kerekedtek felül a nehézségeken, ami nagyon keveseknek sikerült volna.

Elképesztő motivációt, energiákat adott nekem azt látni, ahonnan visszajöttek. Soka nem fogom ezt elfelejteni és mindig vissza tudok nyúlni ahhoz a tapasztalathoz, amilyen erősek lelkileg. Szeretném, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mit tettek le az asztalra. Elképesztő, amit csinálnak hat éve folyamatosan. Bízom benne, hogy amit elvett tőlük az élet az olimpiai kvalifikációval, azt visszakapják valamikor.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés