Hirdetés
Hirdetés
Magyarország

Sikeres évad, a Covid nem írta felül a bajnokságokat



:

:

Hirdetés

A bajnoki évad utáni első elnökségi ülését tartotta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Az elnökség kifejezte elismerését a szövetség versenyirodájának azért, hogy a koronavírus-járvány ellenére sikerült rendben, elmaradt mérkőzések nélkül lebonyolítani a bajnokságokat – olvasható a hunbaket.hu beszámolójában.

Az őszi megbetegedések után sportágunk gyakorlatilag probléma- és betegségmentesen tudta bonyolítani bajnokságait, ami hatalmas dolog, főleg a zárt térben lebonyolított sportágakat nézve

– értékelte a szezont Szalay Ferenc elnök.

Ebben meghatározó szerepe volt annak a szigorú, pontosan lefektetett, s következetesen betartott szabályrendszernek, amit a védekezés kapcsán fölállítottunk. Természetesen a legjobb terv és elképzelés is hamvába holt volna, ha a csapatok nem lettek volna partnerek maximálisan. A versenyirodánk november közepétől-végétől elképesztő szervezőmunkát végzett azért, hogy a bajnokságaink utolérjék magukat, amiért csak az elismerésemet tudom kifejezni! Külön kiemelném ismét a klubok szerepét, hiszen a legnehezebb időszakban is azt keresték, miként tudják pótolni a mérkőzéseket.

Bodnár Péter főtitkár is ennek a jelentőségét hangsúlyozta az elnökségnek, mint mondta, minden mérkőzést meg tudtak rendezni, a bajnokságokat le tudták bonyolítani, ráadásul a szezon végére még a nézők is visszatérhettek a csarnokokba.

Így már a sportág utolsó szezonbéli eseményét, az U20-as Morgen Ferdinánd bajnokság nyolcasdöntőjét is megtekinthetik a szurkolók, persze a járványügyi szabályokat ezúttal is be kell majd tartani a helyszínen.

– Annak ellenére, hogy a szurkolók csak a képernyőkön keresztül tudták követni kedvenc csapatuk mérkőzéseit, színvonalas és izgalmas bajnokság áll mögöttünk a férfi és a női mezőnyben egyaránt – mondta Szalay Ferenc. – Külön szeretném kiemelni, hogy válogatott játékosaink meghatározó szerepet töltöttek be csapataik szereplésében, a férfi döntőben egyenesen a főszerep volt az övék, ami rendkívül jó a magyar kosárlabdának.

Nemzetközi porond, elmaradó Eb-k

Bodnár Péter főtitkár arról tájékoztatta az elnökséget, hogy a nyáron az utánpótlás korosztályok Európa-bajnokságai elmaradnak a járványhelyzet miatt, ugyanakkor tornák megrendezését támogatja a nemzetközi szövetség.

– Mi valamennyi korosztályos válogatottunkat beneveztük ezekre a tornákra, így nem maradnak idén nyáron mérkőzés nélkül a nemzeti csapataink – mondta Bodnár Péter. – A legjobban alighanem valamennyien a női és a férfi 3×3-as válogatottjaink debreceni olimpiai selejtezőjét várjuk június 4. és 6. között. Csapataink elszántak, bízunk benne, hogy a nagyszerű debreceni közönség segítségével lesz magyar kosárlabdázó a tokiói olimpián.

Ha már szóba került Tokió, a férfi kosárlabda válogatottat az olimpia házigazdája meghívta egy felkészülési tornára július elején, ez a meghívás is azt igazolja, hogy komoly erőként tekintenek Sztojan Ivkovics válogatottjára. A torna kiváló lehetőség az őszi világbajnoki selejtezőkre való felkészülésben.

A női nemzeti csapat már befejezte szezon utáni összetartását, Székely Norbert szövetségi kapitány értékelése szerint nagyon hasznos edzőtáboron és görögországi felkészülési meccseken vannak túl.

– Egy nagyon fiatal, mindössze 21,5 éves átlagéletkorú csapattal dolgoztunk, pontosan azért, hogy lássuk, kik azok, akikre az ősszel induló Európa-bajnoki selejtezőkön számíthatunk – számolt be az elnökségnek Székely Norbert. – Görögországban három mérkőzést játszottunk a rutinos, a hamarosan kezdődő Eb-re készülő házigazdával. Jó volt látni a fiatalokat, kipróbálhattunk olyan játékosokat, akik eddig még nem voltak a felnőtt keretnél. Folytatjuk a 2019-es kontinenstorna után elkezdett fiatalítást, a célunk az, hogy a 2023-as Európa-bajnokságra egy ütőképes, erős válogatottat építsünk. Ebbe a folyamatba remekül illeszkedett ez a pár hétnyi közös munka.

Hirdetés