Hirdetés
Utánpótlás

Sikeres tábor értékes szakmai munkával – visszatekintés a 2022-es Darazsak Basketball Camp-re



:

:

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Szombat délután lezárult Gyenesdiáson a Darazsak Basketball Camp, aminek a szakmai vezetője idén Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője volt. A két házigazdával, Honti Katával és Fegyverneky Zsófiával beszélgettünk a tapasztalatokról.

„Összességében azt mondhatom, hogy idén is nagyon jól sikerült a tábor. Azt láttuk a lányokon és az edzőinken, de igaz ez a teljes közreműködő stábra, hogy jól érezték magukat, ahogy mi is Zsófival. A lányok szépen dolgoztak, színvonalas edzéseket tudtunk tartani. Nagyjából az időjárással is szerencsénk volt. Semmi negatívumról nem tudok beszámolni.” – foglalta össze az idei tapasztalatokat Honti Kata.

A szakmai vezető Gáspár Dávid volt, aki a tábor kezdete előtt lapunknak is összefoglalta a terveit.

„Amit Gáspár Dávid képvisel, ahogy a felnőtt csapattal dolgozik, az hatással van magára a sportakadémiára is és ennek megfelelően úgy gondolom, hogy ezt az irányt kell követni itt a táborban is. Annak ellenére, hogy nem csak soproni gyerekek jönnek.” – hangsúlyozta Honti Kata azzal kapcsolatban, hogy szakmai szempontokból, a kosárlabdával kapcsolatos elveket tekintve milyen irányt fogalmaztak meg.

„A foglalkozások során próbáltunk ráerősíteni azokra, amiket már tudnak a lányok. Természetesen igyekszünk új dolgokat is mutatni, már amennyire egy hét alatt ez lehetséges. Szerintem tudtunk minden táborozónknak pluszt adni.” – tette hozzá.

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

A tábor élete nem csak edzésekből áll. Színes szakmai programokra került sor, miközben ez az egy hét a Balaton partján egy közösségi élmény és kikapcsolódás is.

„Az estékre változatos programokat találtunk ki. Az utolsó estére például táncos, zenés koreográfiát kellett összeállítani az együtt edző csapatoknak és ezeket mutatták be. A szakmai programokat nézve vendégünk volt Varga Alíz, akivel hosszabban lehetett beszélgetni és kulisszatitkokat tudhattak meg az életéről. Egy másik estén pedig Fegyverneky Zsófi és Gáspár Dávid ültek ki a lányok elé és velük beszélgettek. Ezek fontos programok, amellett, hogy jól is érzik magukat alatta a résztvevők.” – mondta Honti Kata.

Fegyverneky Zsófia a Sopron Basket csapatával Euroliga-győzelmet ünnepelhetett, amivel megkoronázta pályafutását. Személye élő és elérhető példa lehet a feltörekvő fiataloknak, hogy kemény munkával hosszú karrier építhető és a legnagyobb álmok is valóra válhatnak.

„Amikor szóba kerül, akkor az ő szintjükön igyekszem átadni a tapasztalataimat. Ez napról napra tud kialakulni a tábori munka során. Nem arról van szó, hogy egyszerre kell erről beszélni. Szépen apránként egy-egy szituációban, amit tudunk, igyekszünk mindig kicsivel többet és többet átadni.” – hangsúlyozta a Sopron Basket ikonja, aki a közelmúltban több közönségtalálkozón is részt vett az ország számos pontján.

„Sok kérdést kaptam arra vonatkozóan, hogy mi az a plusz, ami ahhoz szükséges, hogy ilyen szintre eljusson egy játékos. Arra is sokszor rákérdeznek, minek köszönhető, hogy ilyen sok éven keresztül tudok játszani ezen a szinten. A másik oldala ennek, hogy a gyerekeknek az is fontos, hogy testközelből találkozzanak azokkal, akiket látnak a televízióban, akikről olvasnak az újságban. Pár mondatot tudjunk beszélni, készüljön egy közös fotó.” – mondta Fegyverneky Zsófia, aki arról is beszélt, hogy milyen üzeneteket szokott megfogalmazni az érdeklődők felé.

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

„Sok befektetett munkára és kitartásra van szükség. Főleg akkor, amikor úgy érzi az ember, hogy nem mennek jól a dolgok, azokon a problémákon is ugyanúgy át kell lendülni és folytatni a munkát. Arra a kérdésre, hogy hogyan tartom magam és minek köszönhető, hogy ennyi idősen még ilyen szinten tudok játszani, mindig elmondom, hogy mindent megteszek azért, hogy a testem ilyen formában legyen. Mindent kihasználok rehabilitációban és rendelkezésre álló eszközökben, amiből Sopronban szerencsére egyre több van. Igyekszem követni a trendeket és figyelni a hozzám hasonló korú játékosokat, hogy mit tehetek még annak érdekében, hogy továbbra is a topon legyek.” – összegzett Fegyverneky Zsófia, aki szintén elégedetten tekintett vissza a táborra.

„Azt gondolom, hogy jól sikerült. Minden évben próbálunk előrébb lépni. Most már kialakult egy jó ritmusa a munkának. Tudjuk azt, hogy a gyerekek mennyit bírnak, mi az, amit szeretnek, mik azok a programok, amikkel élményt tudunk adni, miközben mégis a kosárlabdával kapcsolatos dolgokon van a fókusz. Most a harmadik évben jutottunk el odáig, hogy van egy kialakult brandje a tábornak, amit szeretünk. Idén extra stábot sikerült összehozni, ami szerintem óriási pluszt adott. A felnőtt csapat, a Sopron Basket vezetőedzője Gáspár Dávid egy héten keresztül ott volt a fiatalokkal, javítgatta, amit lát náluk, edzéseket tartott és így vele is megismerkedhettek a gyerekek.” – zárta visszatekintését a Sopron Basket játékosa.

Hirdetés