Hirdetés
USA

Sikeresen zárták az egyik legnehezebb sorozatukat Juhász Dorkáék



:

:

Hirdetés

Két olyan periódusa lesz idén az Ohio State együttesének, amikor hat nap alatt három mérkőzést vív. Az első ilyenre múlt héten került sor és ebből két győzelemmel, illetve egy vereséggel jöttek ki Juhász Dorkáék.

A számszerű eredményeket nézve január 6-án a Maryland gárdájától 72-62-es vereséget szenvedtek. Ezt követően viszont a Michigan-t 78-69-re, a Penn State alakulatát 80-70-re múlták felül. A következő ilyen széria majd február 16. és 22. között jön az Indiana, Nebraska, Rutgers hármassal.

Az Ohio State hivatalos honlapja igen részletes összefoglalót közöl az elmúlt hétről, amiben Juhász Dorkát is méltatják: “hét játékosa” kaliberű teljesítményként foglalják össze a játékát. A három találkozón ugyanis 14.7 pont és 8.7 lepattanó lett az átlaga, ami kiemelkedő dobószázalékkal párosult. A triplákat tekintve a 12 kísérletéből például 8 sikeresnek bizonyult ezeken a mérkőzéseken. A Penn State ellen 23 pontot és 12 lepattanót jegyzett, de faultproblémákkal küzdve a Michigan elleni összecsapás alkalmával is három triplával igencsak kivette a részét a sikerből a magyar játékos – szerepel az egyetem összefoglalójában. 

Az összeállítás kiemeli Kierstan Bell-t, aki az elmúlt két hétben a Big Ten Konferenciában a hét újonca lett. Az egyetemi szakírók méltatják a Michigan ellen vezérré előlépő Madison Greene-t, illetve a csapathoz nyáron érkezett Braxtin Miller-t. Az Oklahoma State színeiben remekül teljesített az elmúlt két szezonban és már az Ohio gárdájában is egyre inkább megközelíti azt a formáját.

Fotó: ohiostatebuckeyes.com

Hirdetés