Hirdetés
Magyarország

Sima salamancai siker Győrben



:

:

Hirdetés

A Salamanca a papírformának megfelelően 67-35-re legyőzte az UNI-Győr – MÉLY-ÚT csapatát az Európa Kupa 6. fordulójában. Ezzel a győriek 2 győzelemmel és 4 vereséggel zárták az idei nemzetközi szereplésüket.

Jól indult a mérkőzés és az első negyedben sikerült megkapaszkodni, sőt 13-12-nél még vezetett is a Győr. Innen viszont az első negyed végére 16-13-ra fordítottak a spanyolok és a második negyedben is lendületben maradtak. 31-14-nél már 19-1-es sorozatban voltak. Hat és fél percet kellett várni az első győri mezőnykosárra. Ezt Zofia Hruscakova szerezte és a félidőig még kétszer betalált. Mellette Sandra Ygueravide is megvillant, így 35-22-re visszajöttek Milos Pavlovic tanítványai.

Fotó: FIBA.Basketball

Érezhetően nem volt elégedett a félidő hajrájával a salamancai szakvezetés. A spanyol csapat lényegesen nagyobb koncentrációval folyatatta a mérkőzést a harmadik negyedben. A különbség 49-28-nál átlépte a 20 pontot. Nem tudott üres dobóhelyzeteket kialakítani a magyar együttes, kiválóan védekeztek ekkor a vendégek. Az utolsó 10 percnek 51-31-ről futottak neki a felek. Fizikálisan is elfogyott a Győr, így a spanyol gárda 16-4-re nyerve az utolsó szakaszt, alakította ki a végeredményt.

Eredmény

UNI Győr – MÉLY-ÚT – Perfumerias Avenida Salamanca 35-67 (13-16, 9-19, 9-16, 4-16)

Legjobb dobók

UNI Győr – MÉLY-ÚT: Zofia Hruscakova 8, Török Ágnes 7/3, Sandra Ygueravide 6, Barnai Judit 4.

Perfumerias Avenida Salamanca: Tiffany Hayes 14/3, Laura Gil 10, Kristine Vitola 8, Maria Cazolra 8/6.

Statisztika

Hirdetés