Hirdetés
Európa

Simon Zsófiáék 1-1-ről folytatják a török elődöntők



:

:

Hirdetés

Szerdán és pénteken a Nesibe Aydin otthonában folytatódik a török elődöntő párharc. Simon Zsófiáék a Galatasaray otthonában megvívott két meccs közül az elsőt megnyerték, így 1-1-ről folytatódik a küzdelem. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot két hazai sikerrel a héten lezárhatja a Nesibe Aydin ls bejuthatnak a döntőbe.

Az első mérkőzésen, amikor a Nesibe Aydin 71-68-as győzelmet aratott Simon Zsófia 12 percet töltött a pályán. A második találkozón, amikor a Galatasaray 70-68-ra verte a Nesibe Aydin csapatát, Simon Zsófia 13 perc alatt 6 pontot ért el.

A Nesibe Aydin keretét nézve Katsiaryna Snytsina, Ruthy Hebard és Shay Paddy hármasa remekelt. Az első meccsen 65 pontot értek el, a másodikon 49-et. Az első találkozón sok mutatóban a Galata volt fölényben, de azzal, hogy 19 eladott labdával zártak és ebből 17 pontot kaptak, komoly hátrányba hozták magukat. A Nesibe Aydin 13 szerzett labdájával és előbb kiemelt klasszisok extrájával került fölénybe. Ráadásul Epiphanny Prince sem lépett pályára a hazaiaknál. Sokáig úgy tűnt, hogy 11 triplájának köszönhetően a második találkozót is uralhatja a Nesibe Aydin. Végül azonban a Galata fordított, lelassították a riválisuk kulcsjátékosait. Quanitra Hollingsworth 17, Epiphanny Prince 16, míg Anete Steinberga 14 pontot ért el.

ÉLŐ STATISZTIKA

Hirdetés