Simon Zsófiáék a Bembibre csapatát fogadják
:
:
Pénteken este a spanyol élvonalban Mann Filter Casablanca a sereghajtó Bembibre alakulatát látja vendégül. Simon Zsófiáék sorozatban negyedik sikerüket ünnepelhetik.
A Mann Filter Casabalanca az elmúlt három mérkőzését megnyerte. Ezekből ráadásul az utolsó kettőt hosszabbítás után. Úgy tűnik, hogy bekövetkezett az az eredményességi fordulat, amire a csapatnál régóta vártak. Az alapszakasz első felében nyolc vereségéből öt 10 pontos vagy annál kisebb volt a zaragozai gárdának. Az elmúlt fordulókban viszont három szoros végjáték is Simon Zsófiáék javára dőlt el.
Elvitathatatlan Paola Ferrari érkezésének hatása, aki érezhetően új impulzusokat adott a csapatnak. Tenerifén, a múlt heti hosszabbításos rangadón, a Zaragoza 10 triplát értékesített. Ebből négy fűződött a visszatérő veterán klasszishoz. Örömteli volt magyar szemmel, hogy kettőt pedig Simon Zsófia szállított. Végül 14 ponttal és 3 lepattanóval zárt a csapat magyar légiósa. A jó távoli dobások mellett kulcsfontosságú, hogy 10 alatt maradt az eladott labdák száma, amik korábban nagyon sok fejfájást okoztak. A lelki tényezőkről pedig még nem esett szó. Az elmúlt hetek eredményei komoly önbizalmat adhatnak.
A Bembibre sereghajtó, de múlt héten az Al-Qazares elleni 30 pontos sikerükkel nyolcmeccses nyeretlenségi szériát törtek meg. Biztosak lehetünk benne, hogy sokat jelentett számukra ez a győzelem és felszabadultan érkeznek erre a meccsre. Nagy a tét, miután a Mann Filter ezen jó sorozatával a 7. helyre lépett előre és ha nem hibáznak a hátralévő találkozóikon alacsonyabban rangsorolt riválisok ellen, akkor elérhető a rájátszás.
