Hirdetés
Európa

Simon Zsófiáék a Salamancát fogadják

Hirdetés

Vasárnap a spanyol élvonal 14. fordulójában Simon Zsófia csapata a Mann Filter Casablanca a Salamancát fogadja.

A héten készítettünk Simon Zsófiával egy nagyinterjút, melyben a spanyol alapszakasz első felére és egy kicsit a helyi kosárlabda sajátosságaira, illetve a zaragoza-i mindennapokra tekintettünk ki. A Mann Filter úgy zárta öt győzelemmel és nyolc vereséggel az alapszakasz első felét a 9. helyen, hogy a nyolc vereségükből öt 10 pontos vagy annál kisebb volt. Talán ez a tényező, ami miatt igazán lehet hiányérzet Zaragozában. Nagyon sokat lépett előre az őszi időszakban a Mann Filter és ha kemény munkával sikerül a végjátékokban is stabilabban teljesítő, erősebb gárdát építeni, akkor tavaszra a rájátszás elérhető.

Egy változás történt a Mann Filter keretében. A hazánkban is megforduló szerb center Nevana Markovic munkáját megköszönték és őt már a Salamanca ellen nem is láthatjuk. Legutóbb az első fordulóban is Zaragozában találkoztak a felek, mivel a szezonnyitó hétvégének ez a település adott otthont. Igaz, akkor a sorsolás szerint a Salamanca volt a házigazda. Hayes és Loyd nélkül is könnyedén érvényesítették a papírformát egy 74-45-ös sikerrel. A Salamanca erősített a napokban, Temi Fagbenle szerződtetését jelentették be. A brit center majd január elejétől áll a szakmai stáb rendelkezésére.

Nagy favorit a bajnoki címre hajtó Salamanca, de a beharangozójukban Miguel Angel Ortega arra figyelmeztet, hogy a Mann Filter rengeteget fejlődött a nyitány óta. Ráadásul ebben az ünnepi időszakban, amikor volt egy kis leállás is az edzésmunkában, megjósolhatatlan a sportforma. Ha az élcsapatnál egy kicsit csökken a koncentráció, akkor Simon Zsófiáéknak azokkal az erényekkel, amikkel a Campus Prometét is verték: jó lepattanózás, triplák, lehet esélyük a meglepetésre.