Hirdetés
Európa

Simon Zsófiáék szoros csatában nyertek



:

:

Hirdetés

A Mann Filter Casablanca kiélezett küzdelemben 72-67-re legyőzte a Campus Promete alakulatát. Simon Zsófia csapata ezzel a sikerrel a 9. helyen fordul az alapszakasz második körére.

A Mann Filter 9-3-as sorozattal kezdte a mérkőzést. Ezt követően a vendégek 14-14-nél egyenlítettek. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, mely során az első negyed végén 18-16-ra, a félidőben 32-28-ra vezetett a Mann Filter. A két csapat 41-41-ig haladt fej-fej mellett, de az utolsó 15 percben innen már végig a zaragozai gárda járt előrébb. Simon Zsófiáék 62-61 után az utolsó három percben biztosították be a sikert.

Simon Zsófia 25 és fél perc alatt 8 pontot, 3 lepattanót és 4 szerzett labdát jegyzett.

Fotó: stadiumcasablanca.com

A többi eredmény nem kedvezett a Mann Filter csapatának, mely így a 9. helyen fordul az alapszakasz felénél, tehát nem lehet ott a Spanyol Kupa nyolcas döntőjében.

Az élcsapatok közül a bajnoki címvédő Girona 56-54-re nyert a Cadi La Seu otthonában. A győzelmet érő két büntetőt 42 másodperccel a vége előtt Naignouma Coulibaly értékesítette. Salamanca Tiffany Hayes és Emese Hof vezetésével hozta a kötelezőt 69-55 arányban a Nissan Al-Qazeres Extremadura ellen. Hazai pályán kapott ki az IDG Gipuzkoától a Gernika. A Valencia pedig Maria Pina kiválása ellenére a 15 pontos Queralt Casas vezetésével győzött Zamorában.

Eredmények

LOINTEK GERNIKA BIZKAIA – IDK GIPUZKOA 67-70
NISSAN AL-QÁZERES EXTREMADURA – PERFUMERIAS AVENIDA 55-69
MANN-FILTER CASABLANCA – CAMPUS PROMETE 72-67
CIUDAD DE LA LAGUNA TENERIFE – RPK ARASKI 86-78
EMBUTIDOS PAJARIEL BEMBIBRE PD – DURÁN MAQUINARIA ENSINO 57-69
CADI LA SEU – SPAR CITYLIFT GIRONA 54-56
VALENCIA B.C. – QUESOS EL PASTOR 62-49

 

Hirdetés