Hirdetés
Magyarország

Ahogy halad előre a szezon, egyre jobban fejlődünk – Sinka-Pálinkás Szofival beszélgettünk



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Az elmúlt hétvégén a Női NB I. A-csoport 16. fordulójában a Darazsak Sportakadémia együttese a TFSE-MTK otthonában az eddigi legszorosabb idegenbeli mérkőzését játszotta. A soproni fiatalok fejlődése, versenyképességének javulása elvitathatatlan. A fővárosi találkozó egyik legjobb darazsakos játékosát, Sinka-Pálinkás Szofit kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.

Kezdünk összeérni és egyre jobb csapatjáték jellemez minket. Ha fogalmazhatok így, kiismertük egymás minden rezdülését. Rövid volt a kispad, még közvetlenül a meccs előtt is belázasodott az egyik játékosunk, így nyolcan játszottunk, de így is sikerült jó mérkőzést kialakítani. Mindenki keményen küzdött és az, hogy egyre szorosabb meccsekre vagyunk képesek nagyobb csapatokkal szemben is, mindenkinek önbizalmat ad. Motiváló számunkra és erőt tudunk meríteni belőle.

– mondta lapunknak a 17 éves játékos, aki 28 perc alatt 12 ponttal, 4 lepattanóval és 3 gólpasszal zárt. A hat mezőnykísérletéből öt sikeres lett.

Fotó: Borhi Mihály / TFSE

„Nem tudok egyetlen konkrét okot kiemelni, hogy miért éppen nekem jött ki a lépés ezen az estén. Mindig másra jellemző ez a csapatban és örülünk egymás sikereinek. Boldog vagyok, hogy most így sikerült és hozzájárulhattam ahhoz, hogy szoros eredményt tudjunk kialakítani.” – fogalmazott Szofi nagyon szerényen, amikor a statisztikai mutatóit felsoroltuk.

Sinka-Pálinkás Szofi egyike volt azon fiataloknak, akik tavaly a Sopron Basket gárdájához is feljátszottak. Sőt, 2023 novemberében a Cegléd ellen az élvonalban is bemutatkozhatott. A Darazsaknál azonban egészen más benyomások érik. A csapat mind a 15 élvonalbeli találkozóján pályára lépett. A soproni fiatalok a teljes A-csoportos évadot végig küzdik, ami óriási tapasztalatokat ad nekik.

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

„Valóban teljesen más, mert az elmúlt évadban a Sopron Basket-nél amolyan kisegítő szerepben voltunk. Ott kezdtük a felkészülést, de utána év közben már edzésmunkában is áttértünk a B-csoportos csapathoz.” – fogalmazott Szofi.

„Most sokkal nagyobb felelősség hárul ránk. Fiatal csapat vagyunk. Nincs 10-15 éves A-csoportos tapasztalattal rendelkező játékos a keretben, így sokkal nehezebb és kemény edzésmunkára van szükség ahhoz, hogy megálljuk a helyünket. Szerintem ez egyre jobban sikerül. Mindenki nagyon motivált. Bár nehéz, de azok az eredmények, hogy a DVTK-val szemben a félidőben 5 ponttal voltunk elmaradva vagy a TF ellen vezettünk, akkora erőt adnak a csapatnak, hogy tudunk erőt meríteni és motiváltak maradni.” – hangsúlyozta Sinka-Pálinkás Szofi, aki felé adódott a kérdés, hogy a saját játékát nézve miben érez fejlődést.

Ebben a szezonban nekem is felgyorsult a játékom. Több betörést indítok, ami korábban nem volt rám jellemző. Inkább kintről éreztem stabilnak magam. Az edzőkkel azon dolgozunk, hogy minél bővebb legyen a játékstílusom. Ezen a téren nagyot léptem előre, ahogy fizikálisan is. Talán ott a legtöbbet. Azzal, hogy ilyen magas intenzitású edzéseken veszünk részt minden nap és ilyen meccseket játszhatunk, fizikálisan sokat fejlődünk. Szerintem a saját korosztályunkhoz képest jóval előrébb léptünk fizikálisan.

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

A szakmai oldal mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy fiatal sportolókról van szó. Sopronban érzik annak a felelősségét, hogy egy rendkívül megterhelő élvonalbeli szezon lelki oldalának feldolgozásában segítsék a feltörekvő játékosokat.

„Dolgozik sportpszichológus az akadémián, aki egyénileg is segít nekünk és vannak közös foglalkozások a teljes csapatnak. Ez átsegít minket a holtpontokon, de a legtöbbet egymásnak tudunk segíteni az öltözőben. Ha bárkinek bármi problémája van, próbálunk beszélni vele. Kis túlzással többet vagyunk a csapattal, mint a családunkkal. Kiismertük egymást, hogy ilyen helyzetekben kinek éppen mire van szüksége. Az évad elején egyébként ki lett hangsúlyozva, hogy egy-egy nagyobb vereség után, mint például amilyen a miskolci volt, hétfőn úgy térjünk vissza az edzésre, hogy tanulunk a hibákból. Nem csüggedünk, hanem még nagyobb motiváltsággal megyünk tovább. Ehhez próbáljuk tartani magunkat. Ahogy halad előre a szezon, fejlődünk és ezt érezzük magunkon, így kevesebb aggodalomra látunk mi is okot.” – monda a lelki oldalról Szofi, aki a tavaszi időszakra is határozott célokkal rendelkezik.

„Szeretnénk mérkőzést nyerni. Ez a legfőbb célja a csapatnak és nekem egyénileg is. Mindenki keményen dolgozik ezért és jelenleg ennél nagyobb célkitűzést nem is tudok megfogalmazni magam felé. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy bent maradjunk az A-csoportban. Ha egyénileg kellene kiemelni egy területet, akkor a védekezést mondanám, amiben szeretnék előre lépni.”

Az élvonalban a Darazsak Sportakadémia együttese legközelebb szombaton lép pályára, 19 órától az E.ON ELTE BEAC otthonában szerepel.

Hirdetés